Idén rendhagyó módon korábban, jövő hét csütörtökön – január 31-én – kerül sor a népi hagyományokat idéző, ám a kortárs magyar emberek tudatába a kedvezményes éttermi étel- és italfogyasztással költöző Torkos Csütörtökre.
A falánkság jegyében zajló nap idén igazából Valentin-napra esik, amikor az éttermek az ötvenszázalékos kedvezmény nélkül is csurig telnek az éhes szerelmespárokkal. A magyar néphagyomány egyik legkedveltebb időszaka a farsang. A vízkereszttől hamvazószerdáig tartó etap egyik éke a Torkos Csütörtök, amely a böjtöt megelőző utolsó nagy falatozás, elsősorban a farsangról származó maradékok elfogyasztásának jegyében telt. Hét évvel ezelőtt, a „Nagy Ízutazás 2006” kampánya során elevenítették fel először a Torkos Csütörtök szokásait, amikor március 2-án ötszáz vendéglátóhely adott 50 százalék engedményt kínálatából, akkor tízezer éhes szájat vonzva országszerte. Az első év sikere óta töretlen népszerűségű, sőt évről évre egyre nagyobb közönséget és egyre több vendéglátóhelyet vonz az esemény. Tavaly több mint ezer étterem – háromnegyedük vidéki – kínálta kedvezményesen ételeit-italait, és százhatvanezer vendég foglalt aznapra asztalt. A modern kori Torkos Csütörtök idén sem maradhat el, ám résen kell lennünk, ha részt szeretnénk venni az eseményen. Érdemes a Torkos Csütörtök hivatalos internetes portálját felkeresnünk, ahol egyenként megnézhetjük az összes, akcióban részt vevő étterem kínálatát, illetve azt, hogy van-e még szabad asztaluk. A legtöbb helyen már hetekkel ezelőtt telt ház volt erre a napra, ám több olyan vendéglátó-ipari egységet is találni, amely meghosszabbítva az akciót több napon keresztül várja a kedvezményre ácsingózó pocakokat. A farsangi őrületre a szállodaipar is rákapott: szinte hemzseg az internet a kedvezményes wellnesshétvégéket, kényeztető relaxáló pihenést a Torkos Csütörtök köré építő ajánlatokkal. Annak sem kell otthon maradnia jövő hét csütörtökön, akit nem fog meg a puszta habzsolás primer bája. A kínálatban ugyanis különleges, az étkezésen kívül izgalmas programokat ajánló eseményeken is részt vehetünk: ilyen például a MÁV Nosztalgia Kft. vacsorája, ahol az álló pezsgős fogadás után egy luxus vacsoravonaton, a Gyertyafény Expresszen fogyaszthatjuk el féláras étkünket.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!