Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem fáj a szívem, mikor az éttermekben a jóízű étkezés után tányéron maradt ételmaradék sorsára gondolok. A kukában landol, pedig sok kedvenc háziállat hálás lenne érte.

 

Az Oskantine – Ötletcsiszoló Fiktív Lab – tagjai egyedülálló ötlettel rukkoltak elő. A Pet It névre hallgató mozgalom kiötlői elgondolkodtak: mi lenne, ha a kisállat-tulajdonosok és az éttermek összefognának? Ha a vendéglátóhely ételhulladékát egy helyre gyűjtenék, ahonnan a betérő gazdik bármikor kivehetik és otthon kutyájuk, macskájuk, hörcsögük tálkájába önthetik az emberi fogyasztásra már nem alkalmas, viszont az állatok számára remek falatokat. Jól jár az étterem – hiszen kevesebb a hulladék. Jól jár a gazdi – nem kell állateledelre költeni. Jól jár a kis jószág – változatosan étkezhet. Jól jár a környezet is – kis kedvencünk ökológiai lábnyoma zsugorodik.

Először nem is a házi kedvenc kisállatokra gondoltak – a tányérokon hagyott ételek olykor olyan jó állapotban kerülnek el a vendég elől, hogy kevésbé szerencsés anyagi körülmények között élő embertársaink is örömmel fogadnák. Az élelmiszerhulladék e módon történő újrahasznosítását azonban jogszabály tiltja az EU-ban. És mivel haszonállatokat sem lehet ily módon etetni, maradtak a kisállatok.

Na de hogyan működik ez az egész? A Nemes Attila projektvezető – ötletgazda – és csapata által kidolgozott terv roppant egyszerű. Ráadásul kisokost is készítettek – ezzel segítik a csatlakozni vágyó gazdik dolgát. Szóval, kell pár lelkes kisállat- tulajdonos, egy helyi étterem, egy kis hűtő (amit a gazdik szereznek be, 8-15 ezer forintért, amelynek ára napokon-heteken belül megtérül). Az étkezdében a maradékot külön erre a célra előkészített dobozokba teszik, felcímkézik az étel fajtájától függően, dátumozzák, majd a hűtőbe rakják. Innen a kis kedvencek tulajdonosai hazaviszik, etetés után pedig, alaposan elmosva visszaviszik a hűtőbe a tárolóedényeket.

A tavaly indult mozgalomban elsőként a budapesti Manga Cowboy étterem vett részt. A Ráday utcai étterem hűtőjét a környékbeli kutyafuttatónak köszönhetően sűrűn látogatják a gazdik és kedvenceik. Nem juthat el azonban mindenki a fővárosba, csak hogy jóllakassa állatkáját, meg amúgy sem bírná az étkezde maradékkal. A szervezők tehát mindenkit arra biztatnak: álljanak össze páran, keressenek egy hulladéktól szabadulni vágyó vendéglőt, regisztráljanak a Pet It Facebook-oldalán – és számoljanak be sikereikről – írásban vagy képekben.

Hiszen úgyis egyre többet teszünk környezetünkért – zöldüljön kisállattartásunk is. És nem utolsósorban erősödjenek a helyi közösségek.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!