A felsőmocsoládi öreg hárs lett az Év Fája idén, az ötvöskónyi nagylevelű hárs pedig megkapta a Hős Fa címet. A döntőben 12 fa „mérkőzött meg” egymással, a szakmai zsűri által kiválogatott versenyzők közül a közönség választhatta ki kedvencét. A versenyt másodszor rendezte meg Magyarországon az Ökotárs Alapítvány, csatlakozva az Európai Év Fája versenyhez; így a felsőmocsoládi hársfa nemzetközi szinten is megküzdhet majd az Év Fája címért.

 
A felsőmocsoládi öreg hárs lett az év fája

Az öreg hárshoz rengeteg történet, valamint legenda kapcsolódik Felsőmocsoládon, ahol a gyerekek bátorságpróbája a mai napig a fa megmászása.

A Hős Fa címet a zsűri azért ítélte az ötvöskónyi hársnak, Magyarország egyik legnagyobb példányának, mert az, bár már több ízben is veszélybe került, még mindig életben van. A kastélyparkban a legenda szerint eredetileg hét hárs állt, mára csak ez a matuzsálem maradt meg, bár a legendák szerint meglehetősen hányattatott sorsa volt. Törzsét villámcsapás hasította ketté, odvában ma is elfér 10-15 ember. Túlélte mindkét világháborút, majd az 1950-es évek közepén egy család lelt menedéket benne. Azonban az általuk rakott tűztől a fa kigyulladt, belseje teljesen, koronája és ágai kis részben leégtek, elpusztultak.

Mára a helyiek szerint télen, amikor nincs rajta levél, úgy néz ki, mint egy „hatalmas kiterített állatbőr”, mégis minden évben újraéled.

Összesen 9871 szavazat érkezett a fákra, az első helyezett a szavazatok közel egyharmadával nyert. Az Év Fája egy speciális kezelésre feljogosító utalványt kapott, a Hős Fa jutalma egy állapotfelmérő szakmai vizsgálat és kezelési javaslat. Az Ökotárs Alapítvány Év Fája vetélkedőjének célja, hogy a fáknak természetben betöltött szerepén keresztül hívja fel az emberek figyelmét a környezettudatosságra és a biológiai sokféleség megőrzésére.

Címkék: díj

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!