Markáns, jelentésteli tér fogad bennünket az Örkény új bemutatóján. Velünk szemben megannyi ajtónyílás – a korlátlannak tűnő lehetőségek birodalma. A falakon dzsungelmintás tapéta (tudjuk jól, aki a dzsungelbe bemerészkedik, akár dúsgazdagon is kijöhet belőle). Csakhogy, Willy Loman „dzsungele” már elnyűtt, foszladozik.

 
Arthur Miller: Az ügynök halála, Örkény István Színház - Fotó: Gordon Eszter

E sokajtós falból pedig mindjárt három is van, három síkban egymás mögött, hogy mint egy labirintusban, könnyen eltévedjen benne az ember. De leképezi azt is, ahogy Miller drámájában és az ember tudatában rétegződnek az idősíkok.

E kiutakkal kecsegtető dzsungellabirintus arra predesztinálja Lomant, hogy kétségbeesetten le-föl járkáljon benne, keresve a menekülési lehetőséget. Olyan ő itt, mint egy űzött vad, amely elejtésre ítéltetett.

Willy szinte mindvégig köntösben jelenik meg előttünk – minden idegszálával azért küzd, hogy otthonosan és lazán mozogjon ebben a világban, ám hiába igyekezete, fürdőköpenyében inkább egy megfáradt beteghez hasonlít, aki cseppet sem illik a nyertesek társadalmába. Így amikor végképp nem lát már más kiutat, szép sorban magára csukja az ajtókat, s ezzel lezárja az időt.

Mácsai Pál szépséges, aprólékosan kidolgozott rendezésében mégsem a kiszolgált kisember felett ülünk gyászt, akit végletekig kisemmiztek, hanem egy eltorzított személyiség felett, akit kora folyvást arra kényszerít, sikeresnek és prosperálónak látszódjon, mert ha nem, vége: rögvest leírják. Ha gyenge vagy, megöregszel, jaj neked! Hiszen mindenképp el kell adnod magad – futni kell a lakás meg a mosógép, hűtő, autó… részlettörlesztése után.

Gálffi László Willyje kezdetektől egy ellenszenves figura, nem szánandó szerencsétlen öregember. Gondolkodásában tökéletes prototípusa társadalmának. Az ő szemében is csupán az számít és értékes, aki sikeres. Ám mi van azzal, aki csak szocializálva van a sikerre, megvalósítani azonban már nem tudja, hiszen nyertes azért csak nem lehet mindenki – felborulna a rend.

Egyetlen remény, hogy az elképesztő letisztultsággal játszó Kerekes Éva elnyúzott, aggódó felesége még valódi ember, telve empátiával. De reménykeltő Molnár Áron rendszer ellen is lázadó Biffje és Epres Attila bölcs, feltétel nélkül szolidáris szomszédja is.

 

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!