„Mint a Rejtő-regényben Vanek úr: ha vannak ládák és fütyülnek, én rohanok és cipelem őket” – mondta lapunknak Farkasházy Tivadar humorista annak kapcsán, hogy a Heti hetest az RTL Klub várhatóan megszünteti, vagy csak „téli álomba” kényszeríti.

 
Farkasházy

Az RTL Klubnál a válságra való hivatkozással több mint két tucat munkatársat bocsátottak el október közepén és veszélybe került a Heti hetes is, ahogyan nemrégiben levették műsorról a Reggelit, a déli Híradót, a Fél kettőt és a XXI. századot is. Ónodi György, a Heti hetes főszerkesztője szerint csupán téli szünetről van szó, ami alatt továbbra is folytatják a civil Heti hetes-szereplők válogatását, a műsor tavasszal pedig újraindul. „Bízom a vezetőkben, Ónodi Györgyben és Kolosi Péterben, 12 éve dolgozunk együtt, nagyon szeretem a műsort, ráadásul a kormány teletöm minket témákkal” – mondta Farkasházy.

Kilencvenhárom embert rúgtak ki a TV2-től. A különböző produkciókban dolgozó technikai szakembereket, operatőröket, technikusokat, stúdiószemélyzetet érintette a leépítés, ezen kívül megváltak öt riportertől, archivátoroktól és asszisztensektől is. Csökkentették a promóciós stáb és a pénzügyesek létszámát is. A csatorna a tavalyi 2,2 milliárdos veszteség után takarékoskodni kényszerül: az elbocsátásokon túl több, már betervezett műsort nem is indítanak el.

Miközben a kereskedelmi tévék is húznak egyet a nadrágszíjon, a közmédiumoknál zajlik a csoportos létszámleépítés második köre. A közszolgálati médiából – 500 dolgozó nyári kirúgása után – most 417 embert küldenek el. Nagy részük ismét a műsorgyártási területről kerülhet az utcára. Az MTV-től, a Duna Tv-től, a Magyar Rádiótól és az MTI-től 37 szerkesztőt és 16 riportert küldenének el. Az index információi szerint 15 rádiós és képernyős műsorvezető is felkerült az elbocsátandók listájára. Ezen kívül tizenegy rendezőtől, 22 gyártási területen dolgozótól is szabadulnának jövőre, s elküldenek további tíz operatőrt, kilenc vágót és öt felvételvezetőt is. A szakszervezetek már a múlt héten kifogásolták, hogy a vezető beosztású emberek közül viszont csak 28-at rúgtak ki vagy helyeztek át.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!