Feke Pálnak szombaton Jean Valjeanként volt bemutatója a Nyomorultakban, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Augusztusban pedig a Miss Saigon nagyszabású, szintén szabadtéri verziójában láthatjuk Sopronban.
– Jobban szeretem az intimebb légkört. Ma már a musicalben sem elég egyszerűen énekelni, hanem komoly színészi teljesítményre is szükség van, ami jobban érvényesül a kőszínházakban.
– Autodidakta, már 18 évesen színpadon állt. Hogyan tanulta meg a szakmát?
– Gyerekkoromban már színházzá alakítottam a szobát. Mindenáron színész szerettem volna lenni. Minden vágyam az volt, hogy jelmezeket húzzak magamra. Otthon megvoltak bakelitlemezen a nagy klasszikus musicalek, amiket egyfolytában hallgattam. És egyszer csak elmentem egy meghallgatásra a Fiatalok Színházába, amit Szurdi Miklós vezetett, és ő beválogatott egy darabba. Többen eljöttek megnézni az előadást, és hívtak jó néhány produkcióba: játszottam például Che Guevarát az Evitában.
– Sok ember előtt lépett fel, csak a Társulat előadását körülbelül 250 ezren látták élőben.
– Majdnem minden vidéki színházban dolgoztam már. Most éppen augusztusban a Miss Saigonban lesz bemutatóm Sopronban, szabadtéren, a Budapesti Operettszínház társulatával.
– Énekelt Webber előtt is a Jézus Krisztus szupersztárban, amikor a 60. születésnapjára gálaestet adtak a Művészetek Palotájában. Mondott valamit önnek?
– Webber az öltözőknél állt, megölelt, kezet rázott velem, és azt mondta, hogy „perfect”. Ez azért nagy elismerés volt tőle.
– A harmadik lemezének címe Új világ vár. Mi ez az új világ az ön számára?
– A Társulat után jött ki ez a lemez, ami világslágereket, filmzenéket, saját dalokat tartalmaz. Azt gondoltam, hogy ezzel a címmel utalok arra, hogy a Társulat után kicsit megváltozott az életem.
– Hogy szinte az egyik napról a másikra celeb lett, tetszett vagy megviselte?
– Ez volt a célom. Három évvel ezelőtt készült a Társulat a Magyar Televízióban, addigra én már túl voltam csaknem harminc főszerepen. Mégis hiányzott, hogy az ország, azok az emberek, akik nem jutnak el színházba, megismerjenek. Azt gondoltam magamban, hogy fiatal vagyok, dübörög a színházi életem, a fenébe is, ha van egy ilyen lehetőség, azt ki kell használni. És a Társulat teljesen átalakította az életemet. Tényleg celeb lettem, aminek csak Magyarországon van ennyire pejoratív csengése. Én nagyon vigyázok, figyelek arra, hogy mikor, mit és hogy csinálok. A magánéletemről pont annyit beszélek, amennyit igenis kell egy olyan embernek, aki előtérben van, és kíváncsiak rá.
– Amikor azt olvassa például harsogó címben, hogy „Feke Pál felesége féltékeny”, akkor ez jó, mert ezzel is benne van a körforgásban, vagy tépi a haját?
– Tulajdonképpen, ha tehetném, soha nem mondanék a magánéletemről egy szót sem. De tudomásul kell venni, ha én annak idején büszkén mondtam, hogy a párommal milyen boldogok vagyunk, és ő a menyasszonyom, akkor, amikor szakítunk, az újság meg fogja tőlem kérdezni, hogy „Pali, vége lett. Mi van?” És ilyenkor nem lehet azt mondani, hogy menjetek a francba.
– Hősöket játszik, de nem szabályos hős alkat. Ön mondta magáról, hogy „macis férfi”. Próbált ez ellen tenni, igyekezett lefogyni?
– Folyamatosan küszködöm ezzel. Most éppen kilenc kilót fogytam. Mindenkinek van olyan az életében, amivel állandóan küzdenie kell, nekem a kilók. De ettől függetlenül a musicalirodalom valamennyi nagy hősszerepét eljátszhattam.
– Várják a csajok a művészbejárónál?
– Igen, várnak, és ezt nagyon élvezem, egészséges határokon belül. Tudom ezt hova tenni, nem vagyok ettől elszállva, nem kattanok be.
– Blőd helyzetek nem voltak még ebből?
– Olyan leveleket kaptam például, hogy azonnal találkozzunk, és szülnek nekem gyereket. Volt, aki egyenesen azt mondta, hogy majd lesznek kis István királyok. Ha ilyet mondanak nekem, akkor röhögök egyet, és azt válaszolom, hogy „Na, ne vicceljen”, és pá.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
