Nyáry Krisztiánt, az Így szerettek ők című irodalmi szerelmeskönyvek szerzőjét legújabb, ezúttal a magyar festők magánéletében kalauzoló, Festői szerelmek című kötete kapcsán kérdeztük.
– Nehezebb volt a festők szerelmi életét felfejteni, mint az írók esetében?
– Nagyon alaposan dokumentált képzőművészeti monográfiák vannak, kiváló magyar művészettörténészek írták őket. Alapvetően ezekből és folyóiratcikkekből dolgoztam, de nagyon sok személyes segítséget is kaptam szakemberektől. Ráadásul ma még élnek azok a családtagok és barátok, akik ismerték a 20. század közepének legfontosabb magyar festőit. Kozák Gyulától, Vajda Júlia vejétől megkaptam a Vajda házaspár levelezését. Alexander Bródy mesélt nekem Marich Jenőről, a ’40-es évek pesti dandyjéről, aki Batthyány Gyula múzsája volt. Kabdebó Lóránt, aki jól ismerte a Vas István–Szántó Piroska házaspárt, egy napig nyomozott a kedvemért, hogy azonosítani tudjuk a festőnő egyik szerelmét. Nélkülük nem sikerült volna.
– A festőnők szerelmi élete rejtettebb?
– Szerintem a szerelem alkotásra ösztönző hatása ugyanúgy működik mindkét nemnél. Az a gyanúm, hogy a múzsák esetében mindig van erotikus vonzódás is, különben nem múzsáról, csak modellről beszélnénk. Ez persze nem mindig jelent megélt szerelmet, de sokszor igen. Az Amrita Sher-Gil képein megjelenő férfiak nagy részénél tudható, hogy nem csak mint modellek tetszettek a festőnőnek. Az persze igaz, hogy őt egyáltalán nem érdekelték a társadalmi konvenciók. Még a 20. század elején is botrány lett volna, ha egy festőnő férfiakttal jelentkezik, miközben a meztelen nő ábrázolása megszokott volt.
– Lehet-e múzsája a nonfiguratív festészetnek/festőnek?
– Persze. A múzsa főleg ihletadó, nem feltétlenül modell. Ehhez még nonfiguratívnak semmi kell lenni: Szántó Piroska álomszerű, ölelkező csontvázakat festett, és férjének, Vas Istvánnak ajánlotta őket.
– Miben tér el a párhuzamosan kiadott Molnos Péter-kötettől az öné?
–Molnos Péter kötete aKieselbach Galériában bemutatott kiállítás katalógusa is egyben. Az átfedések mellett két-három olyan festőről is szó esik benne, akik az én könyvemben nem szerepelnek, sokan mások, főleg a 19. századiak viszont nem kerültek bele, hiszen tőlük a kiállításon nincs kép.
Amikor a könyvemet írtam, felhasználtam a katalógus szerzőinek, Molnos Péternek, Rockenbauer Zoltánnak és Barki Gergelynek a munkáit, ők viszont már az én kéziratom ismeretében írták meg a saját kötetüket, hogy elkerülhessük az ismétléseket.
Úgyhogy a két könyv párbeszédben van egymással, mindkettőt érdemes elolvasni.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
