Hát nem csodás a pénisz? - Röpködtek a szürreális sziporkák, a filozófusok focimeccsétől a Favágó-dalig. Egy görög szobor lábai közt Putyin kacsintgatott felénk, Stephen Hawking pedig kerekes székével kilőtte magát az űrbe… A humorról alkotott fogalmunk 20. század végi átíróinak, a Monty Python Repülő Cirkusza alkotóinak búcsúelőadásán jártunk.
Legfeljebb csak a tériszonyosoknak nem ajánlható a Monty Python színes-szagos, nagyszabasú utolsó előadása, amelyre percek alatt keltek el a jegyek – annak ellenére, hogy júliusban tíz alkalommal is műsorra tűzték a húszezer fős londoni O2 Arénában.
A szakadéknyi mélységű lelátóról körbepillantva szembeötlő, hányan öltöztek ki az abszurd humor főméltóságainak tiszteletére: püspöki süvegek, viking sisakok és fejkendős, gumicsizmás „Gumbyk” lepik el a nézőteret. Minden korosztály szép számban képviselteti magát, a múltidéző előadásra összecsődült hatvanasoktól a huszonévesekig, akik azután születtek, hogy a hat komikus utoljára közösen színpadra lepett.
Egyikük, Graham Chapman már nem lehet köztük (elhunyt 1989- ben), innen az alcím: egy már elment, öt még hátra van. Chapmannel nyit a show is, pontosabban egy Terry Gilliamanimációval, amelyben az elhunyt feje ágyúgolyóként csapong az űrben, majd egy telefonfülke szeli át a csillagközi teret, amely nagy robajjal a nézőtérbe csapódik. Ebből kászálódnak ki a túlélő Pythonok, hogy zengő ováció közepette spanyol gitárosokká alakuljanak, és belecsapjanak a dalba az uszonyos lámáról. Ezután Eric Idle nagy sikerű kórusműve következik egy sereg matrózruhás táncos kíséretével.
„Hát nem csodás dolog a pénisz?” – kérdi Eric, majd a dal további része az férfi és női nemi szervek előnyeit ecseteli. Aki azt hiszi, ennyivel letudtuk a gatyában turkálást, csalódni fog: háromnégy további dal épül ugyanerre a tematikára, a „Minden spermium szent” című, katolikus egyháznak odamondogató klasszikust pedig két nyalóka (egyúttal hímtag) alakú, buborékot lövöldöző ágyú felbukkanása súlyosbítja. A kedélyes szépkorúak vagy infantilizálódtak, vagy a közönség színvonalát sikerült alulkalibrálni – akárhogyis, akadnak felszisszenősen kínos, az Amerikai pitébe kívánkozó viccek is. Hogy miért dobna fel egy régi jelenetet másfél perc szellentés, annak csak az öt öregúr a megmondhatója. Emellett a sok hosszadalmas, eredeti Repülő Cirkusz-os felvétel mennyiségileg már-már az élő jelenetek rovására megy, a színpadi tánckar interpretációjában pedig sok örökzöld poén (például a Hülye Járások Minisztériuma is) erejét veszti – habár a húszezer fős aréna indokolja a táncos revüt, a musicales elemeket, olykor szívesebben néznénk egy kis klub színpadán, csillámpor, nagyzenekar és babydollra vetkőző táncoslányok nélkül.
Mindez azonban részletkérdés.
A hangulat olyan, akar egy korszakalkotó rockzenekar visszatérő koncertjén: már azelőtt hálásak vagyunk az előadásért, hogy az első akkordok felcsendülnének.
A zenekar is, a publikum is tudja, hogy az a néhány új dalkísérlet csak a műsoridő kitöltésére hangzik el. A közönség a régi nagy kedvencekre indul be, üvölti őket teli torokból, és ha megkapja, hálás szívvel távozik. Röpködnek a szürreális sziporkák, a filozófusok focimeccsétől a Favágó-dalig, a nehéz gyerekkorukról hadováló milliomosoktól („mi öten laktunk egy cipősdobozban”) a spanyol inkvizícióig, amelyre ezúttal nagyon is számítottunk.
A jelenetek között továbbra is Terry Gilliam mulatságosan pikáns animációi képeznek átmenetet, többnyire eredeti formában, habár egy görög szobor lábai közt Putyin kacsintgat felénk, egy videó erejéig pedig Stephen Hawking is tiszteletét teszi: kerekes székével elkaszálja a manírosan okoskodó Brian Cox professzort és kilő az űrbe, akár egy üstökössel száguldozó szuperhős. A papagájjelenetben a rekedtes, pocakos John Cleese nem bírja tovább: „visszavágyik a fjordokra” – magyarázza készségesen az állatkereskedő Michael Palin a döglött madárról, mire Cleese csillapíthatatlan röhögőgörcsöt (a közönségtől pedig vastapsot) kap. Igen, ennyire vicces, harminc év és sok száz előadás után is. Habár a „hivatalos” magyarázat szerint azért álltak össze, hogy Cleese a válását finanszírozza, a Pythonnak mindez láthatóan örömjáték. Nézzük mindig az élet napos oldalát: ha a legendás papagáj már nem is képes főnixmadárként új életre kelni, ma este még utoljára megcsodálhattuk a régi pompájában.
Búcsúest mozgóképen is
A magyar mozikban augusztus 7-én, 9-én és 15-én lesz látható a legendás komikus csapat, a Monty Python a londoni O2 Arénában a júliusi föllépéseik során rögzített műsora. A vetítések persze eredeti nyelvűek lesznek, a magyar feliratokat Galla Miklós írja. Jegyeket a budapesti Cinema City Aréna, Westend, Allee és MOM Park, illetve a Cinema City Debrecen, Győr, Kaposvár, Miskolc, Nyíregyháza, Szeged, Székesfehérvár és Pécs mozijaiba válthatnak a rajongók.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
