Az idei Oscar-versenybe nevezett, Karlovy Varyból a Kristály Glóbuszt is hazahozó A nagy füzet című filmdrámával kapcsolatban szinte valamennyi külföldi és magyar kritikus Molnár Piroska kivételes alakítását emelte ki. A színésznő két hete megkapta a chicagói filmfesztivál zsűrijének különdíját is „a rettenetes figura érzékletes és emberi megformálásáért”. A Nemzet Színészével a számos elismerést hozó szerep mellett egyéb munkáiról, a Nemzetiről és a tanításról is beszélgettünk.
– Tényleg ennyire „rettenetes figura” volt a nagyanya?
– Mihez képest? Idehoz a nyakára a sok-sok éve nem látott lánya két kiskamasz fiúunokát, hogy nála vészeljék át a háborút. Mit tehet, mint azt, hogy megpróbálja átörökíteni nekik a túlélés képességét, ami őt is életben tartotta eddig.
– Hol látta először egyben az egész filmet és milyen hatással volt önre?
– Karlovy Varyban a sajtóvetítésen láttam először egyben az egészet. Nagy hatással volt rám, el tudtam vonatkoztatni attól, hogy én játszom benne. Az jutott szembe: egész jó ez a színésznő.
– Noha Szász János filmjében olyan neves európai filmsztárok is szerepelnek, mint Ulrich Matthes (A bukás) és Ulrich Thomsen (Mennyei királyság), ön a legtöbb jelenetében nem képzett színészekkel, hanem gyerekekkel játszott.
– Egy pillanatig sem szabadott játszanom velük, igazinak kellett lennem végig, s ezt a feszültséget megtartani igen nehéz feladat volt. Filmezés közben rá adásul sokszor kell elismételni ugyanazt, ezért a sült csirkét is ugyanolyan élvezettel kellett megennem előttük ötödszörre is, mintha először enném.
– A MunkaÜgyek szituációs komédiasorozatban is kiereszti olykor az oroszlánkörmeit. A 2. évad Zöld iroda című epizódjában például egy drogdíler próbálná megzsarolni az osztályvezető Elvirát, mire ő egy keresztapa hidegvérével ecseteli, hogyan fogja „lebírságolni a sárga földig”.
– Azt is nagyon élvezem! Csodálatos kollégákkal játszom együtt, teljes odaadással dolgozunk, miközben mi is jól szórakozunk. És úgymond értelmiségiektől, a barátaimtól is hallom, hogy belenéztek, és egyszerűen ott ragadtak a tévé előtt.
– Nyáron megvált a Nemzeti Színháztól és a Tháliához szerződött, de játszik a Belvárosi Színházban is, ahol múlt héten századszorra adták elő A nagy négyes című drámát. Hány szabad estéje van a hónapban?
– Túl sok biztosan nincs, de pár akad. Általában akkor is színházban vagyok, csak a nézőtéren. Igyekszem a számomra fontos embereket és előadásokat megnézni.
– A Nemzetibe is visszajár?
– Arról szó sincs, hogy dafke ne mennék az új vezetésű Nemzetibe. Ha lesz olyan előadásuk, ami felkelti az érdeklődésemet, természetesen megnézem majd.
– A Tháliában túl van az évad első premierjén. Ott milyen a hangulat?
– Soha nem törődtem a hangulattal. A szóról eleve az átkosbeli hangulatjelentés jut eszembe. Számomra az a lényeg, hogy miben és kikkel dolgozom. A Boeing, boeing – Leszállás Párizsban egy nagyon kellemes bohózat, amelyet Hamvai Kornél fordított. Remek kollégákkal, köztük Schell Judittal, Gubás Gabival, Pindroch Csabával játszhatok együtt, és a rendező, Réthly Attila is kitűnő. Nekem ez számít a színházban. A büfében meg azzal törődöm, amit kikértem. A komoly beszélgetéseket nem ott bonyolítom. De nem is provokált senki, és nem kérdezik, melyik oldalon állok, ahogy az ma divat. Jól érzem ott magam.
– Amikor a Színművészeti Egyetemen tanít, fel tudja készíteni a diákjait a mai, átpolitizált színházi légkörre?
– A politikát a küszöbön kívül kell hagyniuk. Vitatkozzanak arról egy próbán, hogy egy szereplő honnan jöjjön be, hova üljön le, ne pedig arról, mik a politikai hírek és ki milyen beszédet mondott. Arra lehet felkészíteni őket, hogy a komoly munka számít, arra tartogassák az energiáikat. És toleranciára lehet biztatni őket.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
