„Mi sokkal többet kaptunk tőlük, mint amennyit adtunk” – mondta az Álomépítők csapatának egyik tagja, miután átadták a rákbeteg Évának és tini lányának, Szandrának az új házukat. Mi is jóval többet kaptunk, mint a szokásos renoválási szappanoperáktól (amelyeket amúgy is szeretek, de hát a nőkbe bizonyára már a teremtéskor bekódolták a fészekrakó ösztönt).

 

 Az Álomépítők – akárcsak a műsor amerikai elődje, a Házalakítók – olyan embereken segít, akiknek sem pénzük, sem módjuk nincs normális körülmények közt élni, és olyasféle „házakban”, lakásokban tengődnek, mintha a vörösiszap-katasztrófa meg a Katrina hurrikán egyszerre csapott volna le rájuk. Éváék ketten egy 10 négyzetméteres gazdasági épületben (egy régi disznóólban!) laktak, de olyan pedáns rendben, hogy egy rózsadombi villában sem lehet szebb. A kemoterápiától megviselt, még szinte kopasz asszony végtelenül hálásan fogadta a segítséget, már ettől bepárásodott a képernyőm, ahogy a stáb is rendre elérzékenyült. De nem csak az Álomépítők tettek értük, a helyi plébános és az Ökumenikus Szeretetszolgálat is besegített, és még megannyi dolgos kéz és szponzor. Mert másnak örömet szerezni kétszeres öröm, nem csak jó reklámlehetőség. A családot egy hétre vakációzni küldték, míg tartottak az építési munkálatok. Ők már ettől is a mennyben érezték magukat – azelőtt sosem voltak nyaralni. Az új ház pedig maga volt a kacsalábon forgó palota! Amennyi szeretettel és gondoskodással – és persze profi szakemberek segítségével – készült, már meg sem lepődtünk. Elhalmozták őket ajándékokkal is, az anyuka varrógépet, a lányka számítógépet kapott. Másoknak milyen magától értetődő, hogy ez is, az is van otthon… Éva az Álomépítők közreműködésével visszakapta még az állását is, ezzel biztosítva, hogy fenn is tudja tartani az új életüket. Végre, valakinek eszébe jutott, hogy hálót is adjon, ne csak halat… Elnézve ezeket a szereplőket átértékeli az ember az életet, mi a fontos valójában. Szerepelt már hétgyerekes család, egyedülálló édesanya öt kicsivel, valamint olyan háromgyermekes család, amely sajátjaik mellé még örökbe fogadott egy 7 éves, testi és szellemi fogyatékos kisfiút is. Eszembe jutott, mikor a hároméves lányomnak próbáltam elmagyarázni, mi az otthon. Végül arra jutottunk, nem az, ahol az ágyunk van, vagy ahol alszunk, hiszen azt is több helyen lehet, hanem az a hely, ahol mi együtt vagyunk. Ez a belső otthonérzés teszi képessé az embereket a mindennapi életre, amikor a legembertelenebb körülmények között kell méltósággal helyt állni, sokszor még kicsi életekért is felelősséggel tartozva. Míg a világ tele üres ígéretekkel, hogy majd ettől vagy attól lesz nekünk jobb, a segítség talán soha nem jut el hozzájuk, és nem is mindenki tudja magát a hajánál fogva kihúzni a szorultságból. A műsortól egészen megtelt karácsonyi hangulattal a lelkem, sokkal inkább, mint az egyre sokasodó műfenyőágas kirakatoktól. Hiába is hordozzuk magunkban az otthont, mindenki megérdemli, hogy élhessen is egyben, és legalább karácsonykor hazaérjen, kívül-belül.

ÁLOMÉPÍTŐK, VIASAT 3, NOVEMBER 8.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!