Horváth „Színész Bob” Kristóf évek óta a hazai slam-mozgalom egyik úttörője, ahogy ő fogalmaz, a slam nagykövete. Járja az országot, slamórákat tart, felkarolja a hátrányos helyzetű fiatalokat, és idén először, július végén, Kövér „Kövi” Andrással és Simon Mártonnal együtt az orfűi Panoráma Campingben slam tábort szervezett, hogy összekovácsolja a hazai slam közösséget.
– Hogy sikerült a tábor?
– Elégedett vagyok. Lehetett vagy 150-160 kölyök. Fontos tudni, hogy nem művészeti tábort csináltunk, mint ahogy a slam sem igazán művészet. Inkább mozgalom, közösség, sok esetben terápia. Önreflexiót, gondolkodást fejleszt, megtanít felülemelkedni helyzeteken. Hogy hogyan képviseld magad.
– Amolyan mini fesztivált képzeljünk?
– Igen, sok műhelymunkával. Babiczky Tibor költészetet tanított, Galambos Attila a társadalomtudatosságról, én pedig az előadó-művészetről tartottam workshopot. A jó slammer sokoldalúan nyúl az előadáshoz. Nem ex katedra jelent ki dolgokat, hanem kérdéseket vet fel, melyekre a nézőkben mondódnak ki a válaszok. Ahhoz, hogy kapcsolatot tudj teremteni a közönséggel, itt és most kell lenni. A szöveg kész van ugyan előre, hiszen a slammer ilyen értelemben soha nem improvizál, de a gondolat itt és most születik meg.
– A slam egyik alapvetése a sok közül, hogy versenyben működik – erre is trenírozták őket?
– Arra igen, hogy ne azért álljanak ki a színpadra, hogy tetszést arassanak. Úgy nem lehet. Ez a verseny dolog egyébként egy vicc. Az élet egyéb területein állandóan körülöttünk ólálkodó versengésre reflektál: gyere, verseny, nyakon csípünk, és kiállítunk a színpadra. Tessék, legyél – 8,9. Arra próbáltuk rávezetni őket, hogy soha ne pontszámokban mérjék magukat. Az életben se. A színpadra is azért lépjenek ki, mert mondani valójuk van. És ha az olyan, ami feszíti őket belülről, akkor az hatni fog. A siker csak melléktermék.
– Slamkritérium a politikai korrektség?
– Azt gondolom, hogy a slamközösség gondolkodása elég haladó szellemű, ezzel együtt nyilván bennem is van ellenérzés az állandó politikai korrektséggel szemben. Igen, nyilván olykor képmutatás, de majd akkor kritizáljuk, ha ez már mindenkinél alap. Alig várom, hogy lehessen Magyarországon „rasszista” stand-up-ot csinálni, mert az azt jelentené, hogy nem égető a téma.
– Ivan Viripajev Oxigén című drámáját Ön dolgozta át a Színműhely és a MASZK közös produkciójához. Ettől ez már slamszínház lett?
– Nem, az Viripajev szövege. Ma már mindenre rámondjuk, hogy slam, ha egy szöveg öblögetés nélkül elhangzik a színpadon. A slam eredetileg versenyformában létezik, zsűrivel, előre megírt saját szöveggel, 3 percben. A táborban fellépett egy nagyon fiatal celldömölki páros, Horváth Nóra és Sipos László, akik egy saját maguk által írt drámát adtak elő slamesen. Azt gondolom, amit ők csinálnak, az az igazi slamszínházi kísérlet.
– Hol láthatjuk legközelebb?
– Szeptemberben a Tudás6alommal csinálunk egy fórumszínházi előadást a drogozásról hátrányos helyzetű gyerekeknek.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!