Jó úton a rosszfiú

 

– Amikor Zsámbékon összejönnek, az nyilván az osztálytalálkozó és az alkotói folyamat furcsa keveréke. – Pontosan. Azt hiszem, már hetedik éve minden nyáron Zsámbékon vagyunk. Budapesti előkészítő munkák után tíz napig reggel tíztől este tízig keményen dolgozunk, általában ott is alszunk. – Miért tartanak ennyire ritkaságszámba menően még mindig össze? – Ez egy igen jó kis társaság, szeretjük egymást, jól tudunk együtt dolgozni, és nem ununk rá a másikra. – Egerbe is nyilván azért ment játszani, mert az egykori osztályából ott többen társulati tagok, és ott rendezett Máté Gábor. – Igen, ha tudom, hogy játszhatom valamelyikőjükkel is, az nagy vonzerő. Ha Máté azt mondja, hogy „gyere”, és ráadásul ott van még egy pár osztálytárs is, az komoly hívószó. – A mobiltelefonos kalamajkákról szóló Csörgess meg! is egészen hasonló módon készült Egerben, mint a zsámbéki produkciók, nincs darab, sokat improvizálnak, ötletek garmadájából rögzítik a legjobbakat. – A munkamódszer hasonló, de az egri azért mégis egy másik csapat. – A tavalyi zsámbéki produkcióban egy nagyon ellenszenves újságírót játszott… – Miért, nincsenek ilyen újságírók? – Talán a bulvárújságírók egy része ennyire intimpistáskodó, erőszakosan rámenős. – Szeretném azt hinni, én már ott tartok, hogy nem ítélek el senkit. Nekik ez a munkájuk. Ilyen alapon mondhatnám, hogy az ellenőrök mennyire szemetek, de nem mondom, elfogadom, hogy nekik ez a munkájuk, és ezzel együtt tisztelem őket. A bulvárújságírótól azt kéri a főszerkesztő, hogy „na, fingasd meg az embert, azt akarom tudni, kivel aludt előző éjszaka”. Nekem már egy-két éve nincsenek velük szemben negatív érzéseim. – Akkor sem, ha intim dolgokat írnak önről, ráadásul olyasmit, ami nem is igaz? – Hiszek abban, ha én jól, pozitívan állok hozzá az emberekhez, akkor ugyanazt kapom vissza. Rólam mostanában nem írnak ilyet. Amikor hülye voltam, és egy csomó botlásom volt, nem véletlen, hogy a világtól is hasonló dolgokat kaptam vissza. Meg kell tanulnunk elfogadni és szeretni a másikat. Szerintem nem kapok semmit véletlenül. Ha megyek az utcán, és valaki leken egy irdatlan nagy pofont, utána is eredhetek, és jól meg is verhetem, de el is gondolkozhatok azon, hogy ez minek lehet a jele, minek a következménye? – Azt akarja mondani, hogy éjszakázós, nőzős, piálós srácból jófiú lett? – Vagányabban és jobban hangzik, hogy rosszfiú vagyok, de a rosszfiú felelőtlen, meggondolatlan, tudatlan, megbánt másokat, megbántja saját magát is. Egy csomó galibát okoz, ami a saját, vagy más halálával is végződhet. Ha jófiú vagyok, szívvel gondolkodom, szeretem a többieket, igyekszem segíteni, igyekszem valami hasznos dolgot csinálni. De ez nem azt jelenti, hogy össze van téve a két kezem, és glória látható a fejem fölött. – Mitől változott ennyire meg? – Éreztem, hogy nem haladok jó úton. Valamelyik barátommal voltam most egy éjszakai szórakozóhelyen és rádöbbentem, hogy már egy éve nem jártam hasonlóban. Nem éreztem feltétlen jól magam abban a közegben, ahol mindenki berúg, azt sem tudja, hol van. Nagyon sokat buliztam, de ez most nem hiányzik. – Mi az, ami most a legfontosabb? – Jó kérdés… Várjon egy picit… Az a legfontosabb, hogy megtaláljam saját magam, az utam, és hogy lehetnék leginkább az emberek hasznára. – Megint társulat tagja akar lenni? – Nem akarok. Nekem az egész világ egy társulat, akár Magyarország is egy társulat. Itt vagyok, ide tartozom, részt veszek benne. – Nem hiányzik, hogy újra valaki olyan fajsúlyú szereppel gondoljon önre, mint amilyen a Platonov volt? – Most is bárki felhívhat, hogy megint jöjjön egy Platonov. És majd közösen eldöntjük, hogy csináljuk, hogyan ne csináljuk. – Ha társulatnál van, könnyebben kaphat ilyen szerepet. – Lehet, de nekem nagyon jó volt eddig, ahogy volt. Mindenből szeretnék tanulni, és hiszek benne, hogy arrafelé fog kanyarodni az életem, amerre kell. Most azt mondom, hogy jól alakulnak a dolgaim.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!