Dés Mihály: Anyám könnyű kosztot ígért, Spinoza Színház
Mintha egy kedves és szórakoztató barát a legszűkebb körben mesélné, mutogatná el, leplezné le, vallaná meg, milyen is volt (neki) az édesanyja. Édesen és keserűen, savval meg borssal, nyersen, de érlelten. Merthogy ez elvileg egy gasztronómiai indíttatású monokomédia, amelynek forrása A 77 pesti recept gasztronómiai anyaregény. De a cím átalakulása már arra utal, hogy itt igazából nem ételekről lesz szó, hanem arról, hogy mit jelentett az unokák által Sütimamának becézett karcos tünemény az író számára. Mert a koszt jelentése táplálék, aki kosztoltat, az táplál, éltet, jóval több ez, mint főzés és etetés. Ez az anya, Dés Magda, akiből csak egy van – és az előadás mottója szerint róla „is csak a végén derül ki, hogy tud főzni” –, a darab tanulsága szerint jelentős életfeladatot adhatott fiának, hogy felnővén megértse, elfogadja őt és ezáltal a világot. Komolyabb és hasznosabb útravaló volt ez bármilyen pogácsánál.
A Spinoza-ház aprócska színpadát és nézőterét egy ilyen baráti előadásra találták ki. Hogy magunk között mosolyoghassunk, nevethessünk és nyeljünk a végén pár finom-sós könnycseppet. Dés Mihály író percről percre nyílik meg nekünk és egyszer csak ott terem mellette édesanyja légies alakja. A nagyszájú, egyszerre naiv és rátermett zsidó kislány rumliscsóró kereskedőcsaládból. Aztán a harcias kis kommunista fruska; férje örök szerelme; a nagyon dolgozó nő; a mutatós asszonyka; a kemény- szeretetteljes édesanya; az örökké beteg páciens, az utak trabantos réme. Kaja meg sokáig sehol. Mert azokban az évtizedekben arra nem jutott idő. Annál több a képtelen történetekre, a vérzivataros század kiröhögésére – a zsidótörvényektől a munkásmozgalmi nyomorgáson át a „gyerek” disszidálásáig velük se estek meg túl jó dolgok, de úgy tűnik – és nem csak Dés roppant élvezetes ironizálása miatt –, hogy ezt meglehetősen derűsen és nagyvonalúan kezelték a családban. Rengeteg kacagnivaló sztorit kapunk az előadás másfél órája alatt, finomabb és hosszabb utóízzel térünk haza, mint bármilyen ínyencvacsoráról.
"A túrótorta azonban örök, vagy ha úgy tetszik, anyám több mint harminc évig tartó utolsó szerepének örökös védjegyévé vált. Még magának a Sütimama névnek is köze lehet a túrótortához…"
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!