Akárhány producert megkérdeztem, hogy mi a siker kulcsa a szakmájában, annyiszor kaptam ugyanazt a választ: „az, hogy bírja a stresszt”. Hogy ez a stressz mekkora, nem látszik a vásznon, a színpadon és a képernyőn, de az NBC televízió jól kalkulált, amikor zöld utat adott a Kasszasiker című sorozatnak, mert a nézettségből és a tetszési indexből már az első néhány epizód után kiderült, hogy a közönséget nagyon is érdekli, mi történik a színfalak mögött.

 
Anjelica Huston amerikai színésznő, rendező, 1951-ben született Kali­for­niában. 1973–1989 között Jack Nichol­sonnal élt együtt, majd 1992-ben férjhez ment Robert Grahamhez, akitől 2008-ban vált el. 1986-ban kapott Oscar-díjat a Prizzik becsülete című filmben nyújtott alakításáért. Legtöbben az Adams Familyből ismerik. Ismertebb filmszerepei: Minden kút Rómába vezet, Fulladás, Ízlésficam, Lányok a pácban, A médium (krimisorozat), Tenenbaum, a háziátok, Örökkön-örökké, Svindlerek.

A sorozat (amelyet a Magyar Televízió is vetíteni kezdett) meghívására két héttel ezelőtt New Yorkba utaztam, és a forgatás helyszínén beszélgettem Anjelica Hustonnal arról, mire számíthat egy válófélben lévő Broadway-producer.

- Kezdjük a válással. A producernő, akit játszol, épp válófélben van a férjétől, aki egyben producertársa is. A Kasszasiker című produkciót azonban már egyedül próbálja lábra állítani a férje bosszúságára. Utánozhatatlanul löttyinted képen egy Martinival a férjet, amikor kíváncsiskodik...

– Csak arra kellett gondolnom, hány amerikai nőtársam nevében löttyintem a képébe az italt, és már meg is volt a jelenet.

- Ha valaki, te, aki John Huston lánya vagy, pontosan tudod, mennyi stresszel jár a producerkedés. Ez vonzott benne a legjobban, mikor elvállaltad Eileen szerepét egy tévésorozatban?

- Jól jött a felkérés, mert mostanában már nem kényeztetnek el filmszerepekkel túlságosan, és ráadásul mindig érdekelt a tévézés. Szeretem a műfajt, mert gyors, hatékony és sokkal hamarabb megtérül a befektetett munka, mint egy filmnél. Ehhez a szerephez pedig különösen nagyon nagy kedvem volt, elsősorban Steven Spielberg produceri ténykedése miatt. Maga a szerep pedig egy álom, rengeteget lehet kihozni belőle. Eileen kemény nő, nem a legszimpatikusabb ember, de a keménysége mögött érző szív dobog, egy nőé, aki magányos, küszködik, hogy talpon maradjon, és közben a lányát sem szeretné elveszíteni, akit Meryl Streep lánya, Gracie Gummer játszik.
És csöndesen hadd tegyem hozzá, hogy most lettem kész arra, hogy visszamenjek dolgozni, miután 3 éve meghalt a férjem.

– Ritkán beszélsz édesapádról, a legendás, kétszeres Oscar-díjas rendező-forgatókönyvíróról.

– Ha jól belegondolsz, megvan az oka, hiszen egy ekkora szellemi óriás és ilyen kaliberű művész árnyékában nem volt könnyű megtalálni a saját hangomat. Küszködtem is vele eleget kamasz ko­­rom­ban. Sokszor kivitt a forgatásokra, és persze otthon is ezt a szakmát reggeliztem, ebédeltem és vacsoráztam. Persze, hogy sokat tanultam tőle.

– A Kasszasikerben egy Marilyn Monroe-ról szóló musicalt viszel színpadra. A címszerepért két fiatal színésznő vetélkedik, az egyik egy Broadway-kóristalány, a másik egy vidéki fruska, aki most mártogatja a lábát a New York-i mélyvízbe. Mit tanácsoltál nekik, mi a legfontosabb útravaló a kasszasikerhez?

- Egy jó barátom mondta, mikor nagyon lent voltam, hogy a csúcs után mindig völgy következik. Közhelyesen hangzik, de annyit jelent, hogy bármi megtörténhet. Érezheted úgy, hogy ennél már nincs mélyebb pont, amikor csöng a telefon és minden jóra fordul. Csak az kell hozzá, hogy kibírd és ne szállj ki az első kudarcnál. Ebben a szakmában mindig jön egy második forduló, az a kérdés, hogy mennyire vagy kész rá, amikor bekopog a lehetőség. Ennek a két lánynak, Megannak, aki a való életben is Broadway-veterán, és Kathleen McPhee-nek, aki az American Idol tehetségkutatóban tűnt fel és lett híres, nincs szüksége az én tanácsaimra. Mind a kettőjüknek helyén van a szíve és az esze, mind a kettő profi, és csodálatra méltóan tehetséges.

– Mit gondolsz, mint Anjelica Huston és mint Eileen, a Broadway-show producere, halála után 50 évvel miért olyan érdekes Monroe, hogy megér ennyi fejfájást és egy musicalt?

– Mert ötven év ide vagy oda, Marilyn Monroe még ma is a legtökéletesebb példája annak, hogy milyen erősek és mégis milyen sebezhetőek vagyunk mi, nők. És a rejtély még mindig rejtély. Nem tudjuk, hogy okos volt-e vagy buta. Irigyeljük vagy sajnál­juk. Ikon, és az egyetlen olyan színésznő, akit nem lehetett rossz szögből fényképezni, mert nem volt neki ilyen. Arthur Miller az agyát imádta, Joe DiMaggio a testét. Az pedig, hogy miért rajongtunk és rajongunk érte ma is, a tv-sorozatbeli Broadway-show producereként és persze Anjelica Hustonként is remélem, hogy kiderül a sorozatunkból.

New York, 2012. március

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!