A tizenhárom éve alapított Kék Művészügynökség a hazai színházi, irodalmi élet számos neves szereplőjének teljes körű képviseletét látja el. Nemrég KékSzobaHall címmel beszélgetős, színházi, irodalmi, zenés sorozatot indított el vasárnap esténként a Budapest Jazz Clubban, melynek szereplői a Kék „ügyfelei”.

 
Pécsi Júlia (Fotó: Gordon Eszter)

„Az első előadáson az összes általunk képviselt művész megjelent, ez a közel 70 ember nagy feltűnést keltett a Budapest Jazz Club picinyke színpadán – meséli Pécsi Júlia (képünkön), az ügynökség vezetője. – Nagyon kedvelt a hely maga is, de a sorozat legfőbb erőssége, hogy mindig valami különlegeset kapnak a nézők.” Például a Felcserélt életek című sorozat Veiszer Alindával, melynek első vendége Ascher Tamás és Vekerdy Tamás volt. Ascher pszichológus akart lenni, Vekerdy színházi rendező, így kerültek egymás mellé Alindánál. Novemberben Vitray Tamást és Enyedi Ildikót látják vendégül. Október 20-án visszahozzák a nézőknek Jordán Tamással József Attila pszichoanalitikus naplóját. 27-én pedig Parti Nagy Lajosnak lesz egy felolvasóestje a Mi történt, avagy sem című legújabb novelláskötetéből, amelyet Dés András kísér ütőhangszereken.

Ahhoz, hogy egy ilyen illusztris sorozatban mutatkozhassanak be a Kék ügynökség által képviselt művészek, hosszú út vezetett. Amikor 2000-ben Pécsi Júlia belevágott az iroda megalapításába, bár voltak próbálkozások, de az a típusú képviseleti ügynökség, amilyen az egész világon működik, nálunk még nem létezett. „Ez nem egyszerűen a művészek közvetítését jelenti, hanem az összes munkájukban való igazi képviseletet. Úgy láttam, hogy erre nagy szükség van. Egyszer végighallgattam egy beszélgetést egy étteremben Udvaros Dorottya és egy producer között, ami annyira képtelen volt, hogy éreztem, kell közéjük egy »tolmács«…” – idézi fel Pécsi Júlia, aki nem teljesen „képzetlenül” vágott bele az ügynökség megalapításába. „Hét évig dolgoztam a Fesztiválzenekarnál egyedüli nem zenészként. Fischer Ivántól nagyon sokat tanultam. Ő nemcsak vezényelt és összefogta a zenekart, de menedzselte is. A Merlin Színház művészeti titkáraként Jordán Tamásnál is sokat tanultam. Ez a szakma nagyjából azon múlik, hogy mennyire ismeri az ember a művészeket, illetve őt mennyire ismerik, hogy rábízzák magukat.” Pécsi Júlia első kuncsaftja régi barátja, Alföldi Róbert volt, rajta tanulta ki a szakmát. Tökéletesen alkalmas volt erre, mert sok mindent csinált: színészetet, rendezést, szinkront, televíziózást.

S hogy miért fontos, hogy egy művésznek ügynöke legyen? „Magyarországon minden színésznek szakszerű képviselete kellene, hogy legyen. Az HBO-val éppen egy ötvenoldalas angol nyelvű szerződést írunk alá, ennek jelentős része kifejezetten jogi szöveg. Miért kéne ezt egy színésznek tudnia, értenie? Aláírnak vakon olyan szerződéseket, amelyekből probléma esetén sosem tudnak jól kijönni – magyarázza Pécsi Júlia, majd hozzáteszi: – Nálunk valahogy még nem tudott létrejönni ennek a kultúrája. Kicsi ország vagyunk, pici szakma, talán háromezer ember kavarog az egészben.”

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!