Young Jean Lee: Templom, Szkéné Színház, fordította és rendezte: Császi Ádám
Jobban élvezheti Császi Ádám előadását, aki konyít az amerikai néplélekhez, és érti a szerző, a rebellis kortárs drámaírónő, Young Jean Lee vallás- és kultúrkritikai utalásait. Császi úgy is kontextusba ágyazhatta volna a darabot, ha beszúr néhány jellegzetes mondatot a mi vasárnapi tévéprédikátorunktól, lombikkiátkozó megyés püspökünktől vagy a menekültek befogadását az embercsempészettel azonosító érsekünktől, bár a hittérítő panelek, a szentbeszéd eposzi kellékei és a kenetteljesség földrésztől függetlenül ismerősek. Jó adag humorérzék is kell ahhoz, hogy a blaszfémiát annak lássuk, ami: görbe tükör a hiszékenységünknek, a csodavárásunknak, a kognitív disszonanciánknak, ami elfogadja a sánta féligazságokat és feloldja a nyilvánvaló ellentmondásokat is. De a vakhit már csak olyan, amivel nem lehet vitába szállni, és ha egyszer templomba megy az ember, tudja, mire számíthat – ehhez képest mellbevágó meglepetések érhetik, észrevétlen billenünk át a szertartásos komolyságból az önmagát sem túl komolyan vevő drámába.
Rába Roland, azaz José atya a mi pásztorunk, aki bár állítja, hogy csak egy közülünk, olyan csodákat is megélt – kiskecskék képében ismerte fel az Úr szeretetét és kaktuszok közt kísértette meg a Sátán –, hogy csakis Szent Ember lehet. Segítői az Anyák (Petrik Andrea, Simkó Katalin és Nyakó Júlia), egykor megesett nők, akik újjászülettek az isteni gondviselésben, ezért éneklik szerelmes áhítattal a gospelzsoltárokat.
De ne gondoljuk, hogy ez csupán túláradó érzelmi kavalkád: átsejlik mögötte a pontos koreográfiára előadott, átgondolt és tudatos, rendszerszintű egyházi manipuláció, miközben végig szellemes és intelligens karikatúra marad, mint a Monty Pythontól a Brian élete.
Ha mégis valaki arcon csapásnak venné – hogy hiteles forrásból idézzünk –, fordítsa oda a másik orcáját is.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!