Kovács Patrícia, bár főszerepeket játszott, az évad végén eljött a Vígszínházból. És hirtelen hat produkcióba is bekerült. A Centrál Színházban múlt héten bemutatott szexis Francia rúdugrásban is látható, de eljátssza a neurotikus anyukát is.

 
Kovács Patrícia a Centrál Színházban múlt héten bemutatott szexis Francia rúdugrásban is látható, de eljátssza a neurotikus anyukát is.

– A Francia rúdugrás eszelősen röhögtető, fantáziadús bohózat, ami leplezetlenül a szexre koncentrál.

– Igen, de nagyon jó mondatok vannak benne. Ez nem bulvár.

– Szemléletessé teszi, hogy valószínűleg sok tekintetben mindannyian kielégítetlenek maradunk, újra és újra rohangászunk a kéjvágy után.

– Hát igen. Azt szeretem, hogy ebben a darabban minden az, ami. Nem nyakatekert, valamennyi szereplő kimondja, amit gondol. Jó lenne, ha mi is ezt tennénk az életben. Remélem, sikere lesz, mert olyan dolgokról beszél, amikről sokan szeretnének – de az álszemérem miatt nem mernek a házassági, szexuális problémákról szót váltani.

– Ezt igen jó lehet játszani.

– Nagyon jó. Amikor eljöttem a Vígszínházból, először a Centrál talált meg azzal, hogy játsszam az Egy nyári éj mosolyában, amit nyáron mutattunk be Keszthelyen, és ősztől a színházban is látható. De szinte másnap felhívott Herczeg Adrienn és Mohácsi István, hogy mi lenne, ha próbálnék velük a Francia rúdugrásban. Azt mondták, „nincs pénz, nincs semmi, azt se tudjuk, mikor, hol, a lényeg, hogy éjszakánként valahol majd próbálni fogunk. A szereplőgárda nagy része a régi pécsi társulatból van, és majd lesz valami”. És tényleg éjjel próbáltunk, a bezáratott Sirály pincéjében, meg lakásokban, és sokszor a Maladype Színház adta kölcsön a próbatermét. Az egész örömből jött létre, azért, hogy bohóckodjunk, hülyéskedjünk, mert jó volt együtt lenni. Tartottunk egy munkabemutatót, és a Centrál lecsapott az előadásra.

– Azzal, hogy otthagyta a Víg­szín­házat, szándékosan otthagyta a biztonságot, a megszokottat, és a tán inspirálóbb kiszámíthatatlanságot választotta. A Vígben állóvízben érezte magát?

– A Vígben azt éreztem, hogy a gesztusaim, a kifejezéseim is „állóvizesek”, előre tudom, mi milyen lesz, és csak azt gyártom. Úgy éreztem, hogy ebben elveszek, nem tudok a magam ura lenni.

– Kapott főszerepeket is, és sikere is volt velük.

– Igen, de nem ezzel mérik, hogy mennyire szabad az ember egy helyen. Sokat dolgoztam, megbízhatóan léteztem a Vígben, csak mégis azt éreztem, hogy én ott elveszek. Talán kicsit autonómabb, rosszabb, fésületlenebb vagyok, mint ami oda kell. Ezek után felszabadító volt a Francia rúdugrást éjszaka kísérletezgetve könnyedén próbálni.

– A Karinthy Színház­ban is egy vígjátékban, A templom egerében játszik.

– Igen, de azért ez keserédes vígjáték. Olyas­mi, mint Molnár Ferenc darabjai, sok szomorúság van benne. Nagy Zsuzsit, a szegény lányt játszom benne, aki azzal szökik be a bankelnök irodájába, hogy ő munkát akar, mindenképpen.

– A Karinthy Színházról is azt mondják, hogy ott nagyon jó a hangulat. Keveset fizet Karinthy Márton, de azt megbízhatóan, kimondottan szereti a színészeket, mindenki jól érzi magát.

– Igen, amikor telefonált Marci, hogy menjek hozzá játszani, felhívtam Máthé Zsoltot, egykori osztálytársamat, aki már dolgozott ott. És ő azt mondta, hogy a Karinthy Színházban igencsak jó színésznek lenni. A szerep pedig olyan, aminek nem lehet ellenállni.

– Évad elején rögtön három szerepe lett a semmiből.

– Több is van, mert elmentem egykori osztályfőnököm, Máté Gábor mostani osztályának Szüleink szexuális neurózisai című vizsgaelőadásába, amit Dömö­tör András rendezett. Felhívott, hogy az egyik gyerek anyukáját kéne játszani.

– Ezen nevetett, vagy belegondolt, hogy előbb-utóbb jöhet már a szerepkörváltás?

– Sokkal jobban vagyok magammal harmincon túl, mint azelőtt. Sokkal inkább úgy érzem, hogy a helyemen vagyok.

– Nyilván nincs sok ideje, mert a Nemzetiben, a szülni készülő Schell Judit helyett beugrott a Három nővérbe, és a Jó estét nyár, jó estét szerelembe is.

– A Jó estét nyár, jó estét szerelemben attól féltem, hogy zenélnem is kell, dobolok benne, és van egy melodion nevű hangszer, ami olyan, mint egy kicsi zongora, csak ezt fújni kell. A Három nővér Mása szerepétől – Andrei Şerban világhírű rendező előadásában, akivel nem tudtam próbálni – nagyon féltem, mert ez egész különleges, egyedi produkció. De aztán gondoltam, hogy féljen Alföldi Róbert, aki erre a szerepre hívott, igyekeztem rátestálni a rettegést. Schell Judit nagyon sokat segített, csodálatosan osztotta meg velem ezt a Mását.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!