Krízis. De miféle? Családi, lélektani, társadalmi, szociális, nemzeti, egyházi, kulturális vagy színházi? Schilling Árpád egyetlenegy dolgot állít a Trafóban bemutatott trilógiájában, hogy krízis van. Ezen kívül csak kérdéseket tesz fel, és megoldásokat próbálgat.
A módszerek nem működnek, de nem is ez a lényeg, hiszen a megoldáskeresés már önmagában is elmozdulást jelent.
Schilling a Gát család történetén keresztül különböző krízishelyzeteket vizsgál. A család tagjai eltérő módon kezelik a válságot – önálló produkcióik nem véletlenül más-más műfajúak –, azonban egyikük sem ér célt. A fiú filmen keresi a szabadságot egy már-már terapikus játék segítségével, de amikor hazatér apjához, semmi sem változik, minden marad a régiben. Az apa operában omlik össze, az anya pedig kompromisszumot köt, ami miatt súlyos neurózisba esik egy workshop alapján készülő színházi előadásban.
Gát Balázs, a fiú Prágába menekül a családi és nemzeti kötelékek elől a Fancsikai Péter rendezte filmen, hogy 12 önkéntest gyűjtsön össze, akikkel valami újat, valami különlegeset tapasztalhat meg. A kísérlet érdekes, néhányuknak valóban megváltoztatja az életét, vagy legalábbis ezt nyilatkozzák a kamerának, mások azonban úgy érzik, manipulálták őket. Szabadságot játszanak, de ez csak pillanatokra valósulhat meg, a napok további részében a résztvevők folyamatosan azt kérdezgetik, miért is vannak itt, mi ez az egész.
A trilógia második részében az apa, Gát Gyula belső monológja vetül ki a színpadra egy kamaraopera keretében, amit Kovács István basszbariton énekel, Dargay Marcell írt és Gulyás Márton rendezett. Egyik nap behoznak a pszichiáterhez egy hétszeres gyermekgyilkossággal vádolt férfit, aki az ő pácienseit „segítette át” a másvilágra, minthogy az orvos nem volt képes megoldani a problémájukat, és életük kátyúba jutott. Beszélgetéseiken keresztül, amit a gyermekek gyönyörű és lírai túlvilágról megidézett éneke kísér, a pszichiáternek szembe kell néznie mind orvosi, mind apai kudarcával. Kiutat mégsem talál.
A trilógia befejező részében az anya (Sárosdi Lilla) kudarcát követhetjük nyomon, aki egyik napról a másikra otthagyja a színészi pályát, hogy drámapedagógiát tanítson egy távoli kis faluban. A diákjai szeretik és megbíznak benne, de tanártársai, a helyi pap, sőt még saját fia is ellene fordul. Nem képes felvenni velük a harcot, gyáván megfutamodik, és visszatér a fővárosba. Diákjai is ellene fordulnak. Megbukott.
Ami a családnak nem, az a Krétakörnek mégis sikerült: új kérdéseket fogalmaznak meg, tovább tágítják a színházi kereteket, és ha nem is képesek megoldani a krízist, legalább nem adják fel.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
