Helyüket ma a valóságshow-k, realityk, celebalázó műsorok vették át. Hogyan lett a műveltségi vetélkedőből altesti szórakoztatás, miként vette át Egri János és Vitray Tamás helyét Sziszi, Gigi és társaik? 

A televízió még mindig a legolcsóbb szórakozás. A Magyar Tudományos Akadémia Politikai Tudományok Intézetében (MTA PTI) ké­­szített 2008-as felmérés szerint az ország la­­kosságának 67 százaléka a kultúrafogyasztást a médiával tette egyenlővé, azaz a televízió nézés jelenti számukra a kulturálódást. A számos tematikus csatorna és az internet térhódítása miatt még ádázabb a harc a kereskedelmi adók között, a színvonal pedig zuhan. 

Vágó István műveltségi vetélkedőivel felülmúlhatatlan nézettséget ért el az utóbbi évtizedben. Úgy véli: a nyugat-európai televíziózás egyre távolabb van a miénktől, a német modell – ahol képes egy szűkebb kör nézettsége eltartani egy-egy intellektuálisabb műsort – is egyre elérhetetlenebb számunkra. Inkább „keleti szél fúj” – idézi a volt televíziós műsorvezető az egyik politikai klasszikust. Vágó szerint a kereskedelmi tévék beindulása megváltoztatta a szokásokat és a műsorokat is. Számukra a nézettség a legfontosabb, így a legszélesebb rétegekre kell támaszkodniuk. – Nyugaton fél lépéssel az átlagműveltség előtt járnak a műsorok, nálunk inkább fél lépéssel hátrébb. Ennek okát a nagy tömegekre fókuszáló reklámozókban látja a műsorvezető. A „Legyen Ön is milliomos!”-ról így vélekedik: a nagy találmánya az volt, hogy a játékos arcát mutatta szuperközeliben. Egyetlenegy vetélkedő sem csinálta ezt soha. – Nekem az volt a dolgom, hogy előhozzam a játékosok ösztöneit, gyöngyözzön a homloka, remegjen a szája széle, azt kellett mutatni, mert ez a valóságshow. A Mónika- vagy a Balázs- show-t fizikai vagy érzelmi agresszióval hozták létre. A közönségesség polgárjogot nyert, így hamarosan akár egyenes adásban közvetített nyilvános kínzások bemutatása is jöhet – tette hozzá Vágó.

Rózsa György szerint az általános műveltség teljesen átalakult, a hagyományos, értékes vetélkedőkre nincs igény. – Amik most mennek, azok szerencsejátékok, licencműsorok, amelyek inkább a műveletlenséget mérik. Az én értelmezésemben vetélkedőműsor nincsen. Ez a fajta tv-zés nem köt le, nem is lennék ilyen jellegű műsor vezetője – vélekedik a Kapcsoltam és más korabeli vetélkedők egykori műsorvezetője.

Nagy késéssel érkeztek hozzánk a vetélkedők és a realityk, ráadásul ma már a műfaji határok összemosódnak, tartalmilag is különböznek a kezdeti időszak műsoraitól és a reklámpiac nagy mértékben befolyásolja a gyártókat és a tévécsatornákat is. Ez Antalóczy Tímea médiaszociológus véleménye. Szerinte a nézők ingerküszöbe nőtt, a technikai fejlődés következtében ma már csak a nagyon gyors, egyedi, extrém, minden érzékre ható műsorok érik el a befogadót, akit egyszerre rengeteg más hatás is bombáz. – A közszolgálati csatornák feladata lenne a kultúra és a műveltség ápolása, e helyett – legalábbis hazánkban – inkább beszállnak a nézettségi versenybe.

A szappanopera és a valóságshow a televízió sajátja, örök műfajok, de időnként átalakulnak. Az előbbi a meghittség, az azonosulás és a folytonosság, az utóbbi a mások intim szférájának megismerése és a gyors ismertség elérése miatt népszerű. A nézők akkor fordulnak el tőlük, ha megérzik a manipulációt, a becsapottságot, vagy ha nem találnak olyat, akivel azonosulni tudnak. – A magyar nézők, fogyasztók sem vesznek be mindent, ezért is lehet, hogy a ValóVilág mostani adásainak nézettsége jóval alacsonyabb, mint a korábbiaké – magyarázza Antalóczy Tímea.

Bűnös bizsergés, némi bűntudat, kíváncsiság – mindenki lesett már meg titkosnak szánt pillanatokat, és ha utólagosan kellemetlenül is érezte magát, azért eredendően élvezte a dolgot. A kíváncsiság és a mások életébe történő bepillantás vágya teljesen természetes emberi szükséglet, csak tudni kell, hol a határ. Mindez ma a tévében látható valóságshow-k keretei közt valósul meg: lehetőség a legális kukkolásra. A helyzet annyiban különbözik a tiltott leselkedéstől, hogy a résztvevők tisztában vannak a kamera jelenlétével, ezáltal tulajdonképpen áldásukat adják arra, hogy bárki kilesse őket, bármilyen helyzetben. A luxuskörülmények közé költöztetett tipizált alakok nem nyújtanak már olyan izgalmat, melyet korábban a besorolás nélküli, „egy közülünk” szereplők szemlélésekor éreztünk.

A különböző kategóriákba osztott versenyzőkön még a műsorvezetők is nevetnek időnként (ami a nézőket is sértheti), máskor pedig mély pszichológiai eszmefuttatásokba bocsátkoznak. Egyrészt tehát a néző is érzi, hogy amit néz, az kínos (ezért kínosan érzi magát, hogy nézi), másrészt időnként abba a hitbe ringatják, hogy mindez egy érdekes kísérlet része, ahol meglesheti, hogyan élnek összezárva emberek (igen, de ilyet láttunk már). Maga a kategorizálás egyébként szintén átgondolatlannak és komolytalannak tűnik, hiszen milyen elrendezés szerint kerülhet egymás mellé a Törtető (aki rafinált, intrikus nő), a Testvérpár (nekik nincs személyiségjegyük) és a Plasztikcica (aki külső megjelenése által került besorolásra, ám egy egész estén át röhögött rajta mindenki). 

Külföldön az unalmassá váló műsorok helyett egyre extrémebb szituációkba hajszolják a versenyzőket. Veszélyes helyeken veszélyes feladatokat teljesíttetnek velük (ahol tényleg a lét a tét), esetleg a szexuális tartalomra mennek rá (kevés ruhában lézengő lányok csábítanak el egy férfit). 

Ha valakit még izgalomba hoz a valóság- show, most kiélheti ösztöneit, és nézheti a tipikus magyar valóság tipikus magyar szereplőit, ahogy tipikus magyar szokás szerint nem csinálnak semmit. De példaképet ne innen válasszunk!

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!