Lassan nyílnak a „nyári álmot” alvó magyar galériák és aukciósházak. Míg hazánkban a forró hónapok alatt takaréklángon ég a műkereskedelem, addig külföldön egészen más a helyzet: akadnak művészek, akik az üdülőhelyi galériáknak köszönhetik karrierjüket.
Már nem csak a helyi szuveníresek és a puccos divatboltok elengedhetetlen tartozékai a külföldi jól menő üdülőhelyeknek. Svájci nyaraló övezetekben és a francia Riviérán hemzsegnek a képzőművészeti galériák, sőt néhol aukciósházakba is belebotlani. A hatalmas óceánjáró luxushajók plázaszintjén sem kell csodálkozni, ha belebotlunk egy-egy műtárgyakat árusító üzletbe. Ezekben a szezonálisan működő galériákban persze nem feltétlenül a magaskultúra termékeivel találkozunk, pontosan azért, hogy a jómódú, ám művészetekben nem vagy csak kevéssé jártas nyaralókat is ösztönözzék a befektetésre. Persze ahhoz, hogy egyáltalán becsalogassák a nagyérdemű középosztályt, szükség van mindenki által ismert húzónevekre is: nem ritka, hogy a galériák egy-egy Chagallt vagy Picassót is felakasztanak a falra, mézesmadzagként. Ettől függetlenül ezeken a helyeken leginkább a tömegkereskedelem termékeivel találkozhatunk. A műkereskedők egyre komolyabb teret adnak a giccs termékeinek, elfogadva azt, hogy a továbbhagyományozandó értékek kontextusában aligha beszélhetünk ösztönzően a giccsről, jelenléte mégis meghatározó eleme kultúránknak. Nem véletlen, hogy az Egyesült Államokban minden huszadik háztartásban találni Thomas Kinkade-festményt, vagy annak reprodukcióját. Az egyik legismertebb giccsfestő karrierje is egy üdülőhely galériájában indult.Mára kalendáriumok, kirakók, üdvözlőlapok felületeiről köszöntenek vissza leghíresebb alkotásai, amelyekkel 1997 és 2005 között ötvenhárommillió dolláros bevételre tett szert.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
