Naponta küldi képeit a vörös bolygóról a Curiosity (Kíváncsiság) nevű marsjáró, de a 2,5 milliárd dollárba(!) kerülő projektnek nem a fényképezés az elsődleges célja, hanem elsősorban annak vizsgálata, hogy a bolygó felszíni környezete a múltban és a jelenben milyen mértékben lett volna, illetve lenne lakható az általunk ismert földi életformák számára.
A NASA és a JPL (Jet Propulsion Labora tory – pasadenai szövetségi kutatóközpont, elsősorban űrtechnológiák kor szerűsítésére) közös fejlesztésű kutatójárműve méretében és tömegében is egy Trabanthoz hasonlít, de amúgy semmi másban: a leg modernebb csúcstechnikával szerelték fel, hogy ősi életnyomokat azonosítson. Szerves anyagokat, víznyomokat keres, az egykori környezeti viszonyokat próbálja rekonstruálni. Bár arra senki sem számít, hogy a szonda civilizációt vagy esetleg magasan fejlett, többsejtű élőlényeket talál a Marson, de sok tudós biztos abban, hogy valaha volt élet a bolygón, és ha ez biokémiai szempontból hasonló volt a földi élethez, és szerves anyagának maradványai valamilyen formában napjainkban is megtalálhatók a felszínen, akkor a terepjáró képes lehet felfedezni ezeket a biomarkereket.
Mire jó mindez? Egyrészt naprendszerünkben a Mars hasonlít legjobban a Földre, tájait a földiekhez hasonló folyamatok alakítják a földitől eltérő (hőmérsékleti, gravitációs, légnyomás- stb.) körülmények között, így hozzájárulhat Földünk működésének alaposabb megértéséhez – ezáltal többek között az emberiséget fenyegető globális környezeti katasztrófa elkerüléséhez is. Ha kiderül, mi okozta a Mars múltjában zajlott jelentős mértékű éghajlatváltozást, akkor az hozzájárulhat a globális felmelegedés káros következményeinek mérsékléséhez. Másrészt a Naprendszerben a Marson van a legnagyobb esélye az élet valamilyen formájának – felfedezése alapjaiban változtatná meg a tudományos gondolkodást, de még a vallási rendszereket is. A harmadik ok már az utópiába hajlik: ha egyszer majd valami miatt leszármazottainknak tömegesen kell elhagynia a Földet, az emberi fajnak a vörös bolygó jelentené a legjobb esélyt a túlélésre, vagyis minél hamarabb meg kell teremteni az ehhez szükséges feltételeket. Rövid távú haszonszerzésre azonban nem számíthatunk: az ásványkincseket a hatalmas szállítási költségek miatt csak a helyszínen lehet hasznosítani – majd egyszer.
Bár a Curiosity beépített atomerőműve 14 évig biztosíthatja a kutatásokhoz szükséges energiát, biztosan nem kell addig várni a következő Mars-expedícióig. Már csak azért sem, mert a jelek szerint ez a bolygó lesz a következő, globális űrverseny célpontja: az amerikai NASA után 2016-ban az Európai Űrügynökség orosz hordozórakétával indítja el ExoMars keringőegységét, illetve landolási próbát végrehajtó leszállóegységét a bolygó felé, majd 2018-ban egy újabb európai-orosz együttműködéssel készített terepjáró indul a Marsra. Kína korábban Oroszországgal állapodott meg közös Mars-kutatási programról, de a hírek szerint Kína saját stratégiát (is) készít, és bizonyosra vehető, hogy űrtevékenységgel foglalkozó magáncégek is indítanak saját expedíciós járművet. Arra azonban még sokat kell várni, hogy ember is a Marsra lépjen: legkorábban a 2030-as évek közepén juthatnak űrutazók a bolygóra – miközben már az 1976-os Vikingszondák sikerei után is azt feltételezték tudósok, hogy 30 éven belül ember is indulhat Naprendszerünk harmadik legnagyobb kőzetbolygójára.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
