Lumpáciusz Vagabundusz, a Vígszínház előadása.
„Igazi vasárnapi darab” – írta a Lumpáciusz Vagabunduszról a kritika az 1834. április 19-i várszínházi premiert követően, ami akkor is vasárnapi hangulatot ébreszt közönségében, ha teszem azt, szerdán játsszák.
A 19. század közepén Johann Nepomuk Nestroy együgyű mesécskéje, vagy ahogy a korabeli méltatói nevezték, „rongyóc vígjátéka” hétfőtől vasárnapig megtöltötte játékszíneinket, ahol a nézők annak biztos, önámító tudatában nevettek nagyokat az üres, ámde annál erkölcsösebb bécsi kispolgárság orrára biggyesztett fricskákon, hogy nekik aztán semmi de semmi közük nincsen a kispolgári világ elbájoló utálattal övezett tülekedéséhez.
Heltai Jenő bohém negédességgel megkomponált, közel 100 éves Nestroy-fordítása a mai, mások szemében már-már rutinszerű profizmussal szálkát kereső társadalmunk számára is ragyogó választás – itt már olyannyira távoli a szórakoztatás álcája mögé rejtett jelent kritizáló képzettársítás, hogy a néző tán a múlt századinál is felhőtlenebb és érintetlenebb jókedvvel nézheti végig a zenés varázst és boldog végkicsengést ígérő, kétrészes színházi revüt. Már ha túl tudja tenni magát a múlt századi csiklandós rímek, a kuplékba oltott kesergések és vallomások, no meg a hightech színházi szcenika anakronizmusán.
Pedig az Eszenyi Enikő rendezte előadás az összes vígjátéki elemet a kispolgári erkölcsök 21. századi toposzaira építi fel. Olyannyira intelligens módon fogalmazza meg a pocakeresztő, fűnyíró mellől integető, halványlila egyenszvettert viselő, gyerekeken és kerekeken guruló családmodell kritikáját, hogy gondolkodó ember legyen a talpán, aki a karácsonyfaizzóval felcicomázott hatásvadász angyalok és a tisztes élet reménye helyett pénzt, egészen pontosan lutrinyereményt kergető korhely, esendő lumpok kavalkádjában magára, de legalábbis a szomszédjára ismer. Hiszen ma már nem olyan világot élünk, ugye, ahol az angyalok cinkelt lapokkal avatkoznak bele a földi életbe, ha éppen égi beavatkozásra van szükség odalent a nagy erkölcsi lökdösődésben. Mint ahogy úgy sem gondolkodik senki, ahogyan Csiríz, az iszákos suszter: „Én nem szomorúságból iszom, hanem elvből. A világ holnap úgyis összedől.” Vagy mégis?
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
