Máté Gábor színész, rendező, február 1-jétől a Katona József Színház igazgatója, egy olyan időszakban, amikor szerinte sok tekintetben borzalmas a szakma helyzete. A teátrum január 28-i premierjén A mizantróp Oronte szerepében láthatjuk.
– A mizantróp, vagyis az embergyűlölő ma szomorúan aktuálisnak tűnik.
Máté Gábor: A címszereplő azt gyűlöli, ahogy az egymással való érintkezésben, vagy a hatalommal kapcsolatban viselkedünk. Az őszintétlenséget, modorosságot, hazugságot, a sok sallangot utálja. Az egyik szereplő nem véletlenül nevezi őt erkölcscsősznek.
– Másfajta az a gyűlölet, ami az ön által rendezett Cigányok című produkcióban pusztít. Konkrétan felismerhető a cigánygyilkosság-sorozat Grecsó Krisztián darabjában.
Máté Gábor: Igaz, hogy fájdalmas napi aktualitása van ennek a produkciónak, de az idegengyűlölet mindig is probléma volt. Évszázadok óta sokan gondolják, hogy vannak, akik bejöttek ide, és élősködnek rajtunk.
– Mitől mérgesedhetett el a helyzet odáig, hogy a gyűlöletből gyilkosságsorozat lett?
Máté Gábor: Attól, hogy nem javul a helyzetünk. Ha a társadalom azt érezné, hogy egyre jobban él, akkor kevésbé lenne táptalaja a kirekesztő gyűlöletnek. Naponta több felől harsognak olyan véleményeket, hogy vannak, akik nem dolgoznak, segélyen élnek. És ilyenkor gyakran azt is érzékeltetik, hogy leginkább a romákra gondolnak.
– Nyilván nem könnyű a mostani bizonytalan gazdasági és politikai helyzetben átvenni a Katona József Színház igazgatását. Most már színházak is megszűnhetnek, végveszélybe került a József Attila Színház, a volt Mikroszkóp Színpad, a Kabaré 24. A független együttesek többsége alatt is inog a talaj.
Máté Gábor: Minden színház megszűnése katasztrofális a szakmára nézve.
– De hosszú ideig íratlan szabálynak számított, hogy színházat nem szüntetnek meg. Most viszont ez valós veszély.
Máté Gábor: Már a rendszerváltástól volt ilyen veszély. A politikusok arra biztatták az akkori Magyar Színházművészeti Szövetséget és az igazgatókat is, hogy mutassanak rá arra a színházra, amelyik nem kell. Ez a meccs közel húsz évig húzódott.
– És most eljutunk a finishez?
Máté Gábor: Úgy néz ki, hogy eljutunk. Ez rettenetes a szakmára nézve.
– Nem lehet tenni ellene?
Máté Gábor: Nem tudom, mit lehet tenni. A fenntartó meghirdetett egy általános gazdasági szigorítást. Borzalmas a helyzet. Minden rossz, ami a progressziót gátolja, és a könnyed, üres szórakoztatást helyezi előtérbe.
– Minél nagyobb a bizonytalanság a színházakban, annál inkább néhány szereplős, egy díszletben játszató, olcsón kiállítható bulvárdarabokat fognak adni.
Máté Gábor: Az elbulvárosodás régóta tart. Ennek a folyamatnak éppen a függetlenek is a gátjai, a különböző kezdeményezések, furcsaságok, rendhagyó tehetségek merítőhelyei.
– Régóta rendez Egerben, sok tanítványa játszik ott. Az eddigi direktor, Csizmadia Tibor azonban nem pályázik újra. Országszerte sok politikai döntés után Egerben már nem is jelentkeztek igazán fajsúlyos pályázók.
Máté Gábor: Nem akarnak teljesen feleslegesen pályázatot írni. A megyei vezetők nem kíváncsiak a szakma véleményére. És ebbe tönkre megy a színházi élet. Mi azt gondoljuk, hogy valóban színházat kellene csinálni, nem pedig nadrágletolós, gagyi produkciókat létrehozni. Nem politikai, hanem szakmai okokból nem tudom hová küldeni a tanítványaimat. Ez pedig tragédia.
– A budapesti direktorokat még inkább érintik a megszorítások, mint a színházakat. Január 1-jétől, ha játszanak, rendeznek az általuk vezetett intézményben, nem vehetnek fel érte plusz- pénzt.
Máté Gábor: Ennek a szigorításnak van alapja. Vannak olyan színházak, amelyekben szinte mindent egyvalaki rendez, egy csomó tevékenységhez oda van írva a neve, adaptálóként még jogdíjat is felvesz. De ez a rendelkezés a többi színházat is sújtja. Azt lehet mondani, hogy én nem rendezői, színészi, hanem igazgatói pályázatot nyertem, úgy gondolom azonban, hogy azért kaptam meg a Katonát öt évre, mert a rendezéseim, a színészetem garantálja, hogy el tudom látni ezt a feladatot. Vagyis a pályázatom elfogadásával, mint művészembert becsültek meg. Ez a szabályozás viszont azt üzeni, hogy ne legyek se színész, se rendező, csak igazgassak. Így az a furcsa helyet áll elő, hogy a színházamban dolgozó színészek túljátszásért, külföldi vendégszereplésért, tévéfelvételért kapnak pénzt, csak egyedül én nem kaphatok. Ez nonszensz. Ha lenne igazi, erős szakszervezet, akkor ezt nem lehetne megcsinálni.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
