– Hogyan kerültél bele A dzsungel könyve előadásába?

– Apukám bejött a szobámba este, és akkor kérdezte meg, hogy akarok-e szerepelni a „Maugliban”? Én alaposan átgondoltam, és azt mondtam, hogy „igen, szeretnék”. Apu Dorkának a barátja, aki a színházban dolgozik, súgó.

– Mit kellett csinálnod?

– Először le kellett ülnöm, és meg kellett néznem, aztán meg kellett jegyeznem, hogy mit kell csinálnom, mert különben nem tudtam volna szerepelni.

– Ki szokott behozni a fellépésekre?

– Korábban apukám hozott, de mostanában leginkább Timi, a nővérem hoz. Először még csak lányokkal gyakoroltam, de aztán rendes farkasokkal szerepeltem, akik már tényleg farkasjelmezben voltak. Csak három lánnyal gyakoroltam a táncot, de az előadásban többen is szerepelnek, és vannak fiú farkasok is.

– Jóban vagy a színészekkel?

– Igen. Például barátom az egyik színész, aki Sír Kánt, a tigrist játssza.

– Hogy hívják a színészt?

– Arra nem nagyon emlékszem.

– Az előbb éppen itt volt Kútvölgyi Erzsébet, aki Bagirát játssza, vele jóban vagy?

– Bagirával? Igen, vele jóban vagyok. Szeret engem. Egyszer cukorfalatnak nevezett. És meg is simogatott. Néha-néha a farkasokkal is barátkozom. Ők engem az előadásban is befogadnak. Nem tudok sehová menni, mert Sír Kán megölte az anyukámat és az apukámat a darabban. A farkasok viszont befogadtak. És amikor felnövök, elpusztítom Sír Kánt, aki megölte a szüleimet. De a nagy Mauglit már nem én játszom. Az egyik nagy Maugli engem néha túl stresszel.

– Az mit jelent?

– Hogy néha felidegesít engem.

– Mivel?

– Időnként felmarkol, és úgy visz ki a színpadról. De ezért még megkapja a magáét.

– Nem ezt kell tennie a rendezés szerint?

– Nem. A meghajlásnál teljes erőből ki kell futnunk. Nem úgy van, hogy ő felemel és kirohan velem. Totálra bolond. Egyébként jól játszik.

– Szeretnéd majd a felnőtt Mauglit is eljátszani?

– Hát, ha majd akkora leszek, mint ő, akkor átvehetem a szerepét.

– Megfordult a fejedben, hogy színész legyél?

– Engem, meg egy másik gyereket kiválasztottak, hogy játsszuk el ezt a szerepet. Hogy később mi lesz, még nem tudom. Először a gyakorlásnál mondtak dicséretet, hogy ügyes vagyok. Az pedig nagyon jó, amikor megkérdezik, hogy ki tudom-e mondani a nevét a Furkó farkasnak, és én azt mondom, hogy Bunkó farkas. Ezen a nézők nagyon sokat szoktak nevetni.

– Csak az előadás elején meg a végén van dolgod. Közben van másfél óra. Mit szoktál ezalatt csinálni?

– Szoktam enni, meg már egyedül le tudom írni, hogy Kakas Matyi, pedig még csak most megyek iskolába. Apukám itt a színházban is tanít engem sok mindenre, így fel tudok készülni az iskolára. A színészek pedig gyakran pacsit adnak nekem.

– Haragszol azokra, akik gonosz szerepeket játszanak a produkcióban?

– Nem, mert ők direkt csinálják ezt. Sír Kán pedig azért gonosz, mert éhes, és meg akarja mutatni a többi húsevőnek, hogy ő is ér valamit.

– Az óvodás társaid láttak téged az előadásban?

– Ők nem jöttek, mert gyakran sokáig vannak a játszótéren, így le tudják késni az előadást.

– Nem szeretnéd, ha megnéznének?

– Már nagyon szeretném. Dománnal és Vajkival, a barátaimmal, már meg is beszéltem, hogy egyszer eljönnek. De ezt már sokakkal megbeszéltem, mert szeretek Maugli lenni, és örülnék neki, ha minél többen látnának.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!