Szerelem, szerelem átkozott gyötrelem? Mostantól tudományos bizonyítéka is van az érzelmi hullámoknak és a szinte törvényszerű változásoknak. Dr. Kovács Péter szülész-nőgyógyász és „szerelemgyógyász” kidolgozta a szerelem diagnosztikáját, számokban tudja kimutatni annak ritmusát.

 
Fotó: Shutterstock

Találkozik két békés ember. Szerelmesek lesznek, majd néhány boldog hónap után szétválnak útjaik, és ezután legfeljebb csak véletlenül, leginkább sohasem akarnak találkozni egymással. De miért?

Két szerelmes ember összeköti életét. Szeretetben nevelik gyermekeiket, majd egymás ellen fordulnak, és szinte mindent elpusztítva maguk körül, szívükben haraggal elválnak. De miért?

Idővel felnőnek az egymást meggyűlölő szülők gyermekei, és ha szerelmesek lesznek, egyet biztosan tudnak: nem akarják az életüket úgy élni, ahogyan azt a szüleik… Végül mégis azt teszik. De miért?

Egy szerelem átlagosan 46 hónapig tart, ha ez idő alatt közös gyermek fogan, akkor átlagosan 120 hónapra nyúlik a felfokozott érzelmi töltet. Persze nyilván nem lehet időről időre újabb gyermeket szülni azért, hogy feltöltsük az érzelmi „tankokat”, de az új feladat, a beteljesült cél és a tudatos odafigyelés segíthet megőrizni a kincset. Ezekre az eredményekre jutott dr. Kovács Péter a Róbert Károly Klinika szülész-nőgyógyász, szexológusa, miután megannyi emberi sorsot végigkísérve meg akarta fejteni az okokat és önálló kutatásba kezdett, ez alapján pedig egy diagnosztikai módszert dolgozott ki a „szerelem” feltérképezésére.

„Harminc éve vagyok szülész-nőgyógyász. Több ezer ember, több generáció sorsát volt alkalmam végigkövetni. Egy idő után elgondolkoztattak ezek a folytonosan ismétlődő történetek, valamint a következményes pszichés, illetve testi betegségek és szexuális működészavarok. Sokszor kísértetiesen hasonló utakat jártak, járnak be a párok, tudtam, hogy kell, hogy legyen valami törvényszerű algoritmusa a kapcsolatoknak. Három kérdés fogalmazódott meg bennem: Mennyi ideig tart egy szerelem? Mi a célja? Mi marad utána?” – mondja a szakember, aki szexológusi szakdolgozatát a szerelemről, a reprodukció varázspálcájáról írta. „A több évtizedes tapasztalatom után 178 nővel és 43 férfival töltettem ki ugyanazokat a teszteket, amelyek egyértelmű válaszokat adtak és láthatóvá vált az is: a szerelem nem tehetetlen kiszolgáltatottság a végzet mindent elsöprő ereje előtt, hanem egy folyamat, amelynek kiszámítható szabályos ritmusa van. A statisztikai eredmények feldolgozása és megértése után körvonalazódott bennem egy olyan weboldalnak a terve, amely az emberi szaporodási ösztön legmélyebb törvényszerűséginek titkaiba vezeti be az érdeklődőket. A kidolgozott módszerrel megismerhetik saját, egész életen át tartó és tapasztalatai hatására változó szerelmi ritmusukat és ezt a lüktetést akár össze is vethetik jelen vagy jövendőbeli partnerük szerelmi ritmusával. Felismerhetik azokat a tudatalatti erőket, amelyek befolyásolják érzelmeiket, gondolkodásukat és ez által formálják egyéni sorsukat” – állítja Kovács doktor, aki számára kiderült: a szerelem nem egy öncélú érzés, hanem nagyon is ösztönös. A reprodukciós kényszer hívja elő, ezért a gyermekvállalás az igazi beteljesülése. „Egyértelműen rajzolódott ki a vonal, hogy az érzelem kulcskérdése a gyermek. Ha viszont ezt, illetve a saját és partnerünk érzelmi görbéit tisztán látjuk, azzal már dolgozni is tudunk. Ez igen lényeges lépés, mert a párterápiák egy része ott csúszik el, hogy a nem kellő önismeret téves képzeteket kelt a partnert vagy a párkapcsolatot tekintve. Olyan miértekre ad választ a gondban levő pároknak az elemzés utáni beszélgetéssorozat, amely miatt érdemes lehet újrakezdeni, ha egyáltalán érdemes…” Ugyanis ezt is pontosan megmutatják az algoritmusok. A szakember a szerelmi folyamatot önkényesen hat részre osztotta. Az első a vonzalmi időszak, amikor felkeltődik az érdeklődés, ezt követi a szenvedélyes, amikor tombol a testi-lelki szerelem, ez idővel nyugvópontra jut és belép a kiegyensúlyozott részbe, amikor kölcsönös bizalomban boldogan múlik az együtt töltött idő. Ezt követi a megromlás, amikor jönnek a kapcsolatot mérgező összezördülések, majd végleges szakítás: a pont ahonnan nincs tovább együtt. Illetve a következő szerelem szenvedélyes fázisáig tartó idő: amikor az elmúlt szerelem már nem vált ki érzéseket. A szerelem életgörbéjét szerkesztő orvos szerint nemcsak nagyon sokat tanulhatunk a www.szerelmifajdalomkilinka. hu tesztjeinek kitöltésével, de meg is előzhetjük, hogy zátonyra fusson egy-egy sokat ígérő kapcsolat.

„Ma már nincsenek kényszerválasztások, vagy az a nyomás, hogy ha törik, ha szakad, együtt kell maradniuk a pároknak. Kinyílt a világ, könnyebben is lépünk tovább, ezzel párhuzamosan pedig sokkal sérülékenyebbé váltunk. Azokkal az információkkal, amiket a módszerem alapján megkapnak az emberek, pontosan tudni fogják, mikor, hol tart a kapcsolatuk és mikor jelez a vészcsengő, hogy most nagyon törékeny, sokkal több figyelmet és energiát követel. Sokkal többet kell beletenni ahhoz, hogy megóvjuk és megtartsuk a másikat” – teszi még hozzá Kovács Péter.

Ez persze nem azt jelenti, hogy nem lesz több szétsírt kispárna, végzetes lerészegedésbe fojtott szerelmi bánat és nem kell lemondania senkinek a sokszor idegtépő szerelmi évődésekről sem. Segít viszont abban, hogy a féktelen érzéseket „befogva” közösen éljük túl az érzelmek törvényszerűségeit.

Címkék: szerelem, tudomány

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!