MEGKÉRDEZTÜK...
…Szilágyi Bálintot, Az aranjuezi szép napok című Peter Handke-színmű fordítójá tés a belőle készült előadás rendezőjét. A 17. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT, június 8–17.) keretében is színpadra állított művet június 9-én láthatják a Pécsi Nemzeti Színházban.
– Az aranjuezi szép napokban két szereplő közt zajlik párbeszéd, akikről alig tudunk meg valamit. Miért e nagy titkolózás?
– Különös, de ez a darab adott csak igazán teret a fantáziámnak. Ez nem egy valódi párbeszéd, inkább egy belső történet, egy álom. Semmi sem konkrét, minden csak sejtés. Két ember beszélget egymással, egy férfi és egy nő. Rögtön felmerül a kérdés, hogy kik ők és mi közük van egymáshoz. A nő a szexuális élményeiről mesél, a férfi a magányos utazásairól. Miért mondják el ezeket egymásnak? Miért pont most? És mit akarnak vele? Az egész darab egy sűrű és sötét titok. Óriási élmény volt hónapokon át együtt nyomozni a szimbólumok jelentése után a két szereplővel, Eke Angélával és Zsótér Sándorral. Mintha egy párás esőerdőbe mentünk volna felfedezőútra. Érzéki és gyönyörű utazás volt.
– A fantázia egy másik rendezésénél sem hiánycikk, hiszen a Mozsár Műhely pici színpadán adta három úszónak öltözött fiú szájába a Karnyóné szövegét. Nem mai szöveg, de mi az aktualitása?
– Csokonai Vitéz Mihály nyelve közelebb áll hozzánk, mint gondolnánk. Tele van vagánysággal, humorral, vággyal. Ugyanolyan radikális, mint a mai slam, csak máshogy. Csokonai az akkori huszonéveseknek írt darabot. Bíztam benne, hogy a mai fiatalok túllépnek majd azon, hogy néhány szót nem ismernek és felfedezik magukat ebben a történetben. Inverz módon a darab nem más, mint egy dicshimnusz a fiatalságról. Egy tanúságtétel az élet szeretete mellett. Karnyóné látszólag öreg, de valójában elfelejtett megöregedni. Most szeretne élni, amikor biológiailag már eljárt felette az idő. Az ő története minden ember története. Egyszer sajnos mindenkinek meg kell öregednie. De ezt a tényt Csokonai nem kíméletlenül vágja az arcunkba, hanem szeretettel és empátiával.Azt szerettük volna, hogyha a néző, függetlenül attól, hány éves, úgy jön ki az előadásról, hogy örül neki, hogy fiatal. Vagy megfiatalodik velünk együtt.
– Apropó, fiatalság: nemrég nyílt Hatszín Teátrum mutatta be a Janikovszky Éva műveiből készült Az úgy volt… című darabját, ami a 6–12 éves gyerekeket célozza meg. Mi alapján válogatta ki a szövegrészeket?
– Tollár Mónikával, az előadás dramaturgjával közösen állítottuk össze a szövegkönyvet. Az alapötlet az volt, hogy a gyerekkor fázisait kísérjükvégig, a csecsemőkortól egészen a kiskamaszkorig. Hét jelenetből áll az előadás, mindegyik jelenet egy picit másik életkor, egy másik problémaés egy másik Janikovszky-könyv.
– Élvezettel kóstolgatja a műfajokat, mégis, melyik áll igazán közel önhöz?
– Olyan írókat rendezek, akiketérdekel a nyelv. Ez lehet kortárs vagyklasszikus is. Tízévesen egy osztrákiskolába kerültem úgy, hogy egy szót sem beszéltem németül. Semmit semértettem abból, ami körülöttem zajlik. Félelmetes élmény volt. A mai napig ebből táplálkozom. Ott tapasztaltam meg, hogy milyen fontos a nyelv. Hogy egészen mást érzékel a világból az, aki jól használja, mint az, aki egyáltalán nem ismeri. Még mindig nem tudom természetesnek venni, hogy megértjük egymást.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!