MEGKÉRDEZTÜK… Gyurkovics Tamást, a tavaly megjelent Mengele bőröndje – Josef M. két halála című ikerregény íróját a siker ízéről és a folytatás mikéntjéről.

 
VH, 2018. január 6.


– Már csak a regény második kiadását lehet beszerezni a boltokból, az őszi Margó Irodalmi Fesztivál legjobb első prózakönyves díjának három döntőse közé is bekerült. Mi volt a legmeghatározóbb élménye a regény fogadtatásával kapcsolatban?

– Negyvenkét-negyvenhárom évesen elsőkötetesként felkerülni egy komoly szakmai díj legesélyesebbjei közé nagy öröm volt, ráadásul a szintén shortlistes Pető Péterrel még össze is barátkoztunk. Ezen felül személyesen nem ismert, de számomra referenciaszemélynek tekintett emberektől is sok elismerést kapott a könyvem, ami nagyon sokat jelent nekem.

– December derekán mutatta be a Spirit Színház a regényből készült színpadi adaptációt, mennyire folyt bele a monodráma írásába?

– Bányai Gábor rendező keresett meg a lehetőséggel – ami null kilométeres szerzőként külön hízelgő volt –, én el sem tudtam képzelni, hogyan lehetne ezt a több évtizedes, több kontinensen zajló történetet, a regény 500 oldalát 50 oldalas drámai szöveggé sűríteni. Ezért aztán teljes kreatív szabadságot adtam nekik, és így természetesen meg is változtak az arányok: sokkal nagyobb hangsúly esik az előadásban a Perjés János alakította Mengele bűneinek lajstromozására, az ezekkel való szembesítésre. Nagyon kíváncsi vagyok, milyen eltérő olvasatot alakít ki magában az, aki csak a darabot látta vagy csak a könyvet olvasta. Az ideális néző a számomra persze az, aki a regényt is elolvassa.

– Új könyvön dolgozik, mennyire szabadabban fut most a tolla a sikerek után?

– Abból a szempontból könnyebben, hogy most már nem üres póz, ha „apa elvonul regényt írni”. Ugyanakkor a választott téma miatt nehezebb is, mert tartok tőle, hogy lesz, aki a Mengele-könyv „folytatásaként” tekint majd rá.

– Lehet rá oka?

– Igazából nem. Míg korábban a bűnös, de élete végéig bűntudat nélkül élő Mengelét írtam meg, most az „ikerkápó” Spiegel Ernő ’45 utáni élete foglalkoztat, aki bár több mint 30 gyermeket juttatott haza, mégis egész életében a bűntudattól szenvedett, hiszen ha kényszerből is, de a gonosz segédje volt.

– A Mengele bőröndjében említésre is kerül…

– Csak röviden, a perfejezetben, de engem a későbbi élete izgat – ráadásul nem tény- vagy dokumentumregényként feldolgozva.
A munkácsi Spiegel Ernő 28 évesen kerül Birkenauba, elválasztva ikernővérétől, azt a feladatot kapva Mengelétől, hogy felügyelje a kísérleteihez nélkülözhetetlen ikreket. Ő pedig kegyes hazugsággal tartotta bennük a lelket, megígérte nekik, ha ennek az egésznek vége, mindenkit hazavisz. És amikor a tábor felszabadítása után a gyerekek ezt számon kérik rajta, végül betartja az ígéretét. Elképesztő Odüsszeia során hazajuttatta őket. Ám hiába éltették megmentőjükként a „Speigel-ikrek”, s küldték neki a leveleket még Izraelbe is, ahol a művésztársadalom elismert könyvelőjévé vált, állandó pszichoszomatikus panaszoktól szenvedett, még a családjának sem beszélt a hőstettéről soha. Ő ugyanis nem annak látta, inkább az ellenkezőjének. Ez az ellentmondás izgat: a bűntudat nélküli bűnös és a bűntudattól szenvedő jó ember ellentétpárja.


A Mengele bőröndje – Josef M. két halála
című monodrámát legközelebb január 17-én és 31-én láthatják a Spirit Színházban

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!