Nem mindennapi élmény múzeumban pucérra vetkőzni. A Ludwig Múzeum Munkaállomás című kiállításán tett látogatás során ez volt a legkisebb furcsaság – a tárlaton ugyanis levitáltunk.
Minden eddigitől eltérő kiállítással rukkolt elő a kortárs művészetek budapesti fellegvára, a Ludwig Múzeum. A Munkaállomás című kiállítás a posztkonceptualista Lakner Antal interaktív szerkezeteit mutatja be, amelyeket a látogatók egytől egyik kipróbálhatnak, sőt, csak azokat használva jöhetnek rá valódi rendeltetésükre, hatásmechanizmusukra. A szerkezetek a szabadidős tevékenység és a munkavégzés egymásra vetítésére, különböző mozdulatmintázatokra, viselkedésmódokra játszanak rá. A tárlat legizgalmasabb darabja azonban egyértelműen a mikrogravitációs lebegőkabin. A szerkezetnek már a neve is kipróbálásra ösztönöz.
Arra azonban már csak az előzetes regisztrációt követően derült fény, nem csekély vagánysággal kell felvérteznie magát annak, aki vállalkozik a tesztlebegésre. A fekete lyukként is emlegetett kabin egy sötét medence, amelyben meleg, speciális sóoldatot tartalmazó, harminc centiméternyi víz van. A különleges oldat idézi elő a vízen való lebegést.
A kipróbálás előtt alá kellett írnom egy nyilatkozatot arról, hogy sem inkontinenciában, sem szívritmuszavarban, sem más betegségben nem szenvedek – elég rémisztő kezdet. A szignózás után a szintért felelős hölgyek betereltek egy fürdőszobába, ahol megkértek: dobjam le az összes textilt és zuhanyozzak le. A kabinban a sós, meleg víz, a sötétség és sejtelmesség miatt olyan érzésem volt, mintha rituális fürdőzésen vennék részt. Miután a teremőr hölgy rám csukta az ajtót, egyedül maradtam a háromszor másfél méteres sötétségben, és lebegtem. Hirtelen elvesztettem minden térérzékemet, tájékozódási pontként egyedül a cserebogárként pislákoló vészjelző és világításjelző gombok apró fényeit használhattam. Igen nehezen vettem rá magam, hogy teljesen ellazulva, a fejemet a vízbe hajtva adjam át magam a súlytalanság élvezésének. Jobban lekötött a sóoldat, amely vékony, puha selyemruhaként vonta körbe testemet.
Ebben a különleges környezetben az embernek nemcsak a tér, hanem az időérzéke is kiiktatódik, fogalmam sem volt éppen mennyi idő telhetett el a harmincöt perces kabintesztből. Amikor felgyulladtak a fények, és kinyílt az ajtó, meglepően frissen, kipihenten mentem be az öltözőbe. A teremőr hölgy el is mondta, akinek sikerül teljesen kikapcsolnia ezalatt a fél óra alatt, az négyórányi alvást pótolhat. Így levitálni nemcsak kiállítási aktivitás, hanem divatos wellnesstevékenység is.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!