30 évesen nagy sikerrel debütált első nagyjátékfilmjével, A nyomozó a 2008-as filmszemlén öt díjat kapott. Gigor Attilát mára a legjobb hazai forgatókönyvírók közt tartjuk számon, míg a tévénézők a népszerű Terápia-sorozat két évada alatt rendezőként is megszerethették. A független színházi szcénában is magasan jegyzik, a tavaly megszűnt Szputnyik Hajózási Társaság több darabját rendezte, a Centrál Színházban most is játsszák Leenane szépe című előadását.
– Számos területen mutatta már meg tehetségét. Mi hajtja, hogy újabb kihívásokat keressen?
– Fontos motiváló erő számomra, hogy soha ne tudjam, mi lesz a következő dolog, amit csinálni szeretnék. Ezért igyekszem kipróbálni magam színházban is, ezért voltam boldog, hogy az HBO-nál egy írósulit el tudtam végezni a Terápia-évadok során, ami nagy rendezői rutint és tapasztalatot is adott. Most más, animációs technológiával készítünk mozgóképet és közben már gondolkodom azon, miket lehetne még csinálni. Nagyon fontos, hogy a lécet mindig picit magasabbra tegyem, és olyasmivel foglalkozzak, amiről azt érzem, egyáltalán nem biztos, hogy ez nekem megy.
– Mondják, hogy ahány nyelvet beszélsz – ön legalább hármat, a színházi, a filmes és a sorozatnyelvet is –, annyi embert érsz. Ennyi énje van?
– Keresem ezek közt a keresztmetszeteket, de a felsoroltak közül a színházban érzem magam a legbizonytalanabbnak. Egy színházi rendezőnek igazán vizuálisnak kell lennie, én pedig nem vagyok az, bár ezen mindenki meglepődik. Verbális alkat vagyok, az érdekel, mi van a karakterekkel, hogyan szólalnak meg, hogyan megy előre a történet. Ezért van szükségem több markáns emberre, mint amilyen Herbai Máté operatőr és Pater Sparrow látványtervező, akik vizuálisan létre tudják hozni, amit én csak érzetekként tudok elmesélni.
– Markáns, különös karakterekben gondolkodik, amihez jó érzékkel, egyben kissé meglepően választ színészeket. László Zsolt és Horváth Csaba koreográfus döbbenetesen jól „beváltak” maffiózókként, Jankovics Péter pedig szó szerint az arcán viseli az egész élettörténetét. Írás közben már látja maga előtt az arcokat?
– A Kút főszerepét gyakorlatilag Petire írtam. Mikor együtt dolgoztunk a Szputnyikban, nagyon megfogott a titokzatossága. Ez talán egy színész legfontosabb tulajdonsága, hogy titka legyen az arcának meg a létezésének. Tudtam, hogy ez az arc elbír egy filmet, aztán fura dolgok is történnek azzal az arccal a film végére.
– Főhőse, Laci olyan, akár egy népmesei hős, a legkisebb királyfi, vagy a szegénylegény, akinek próbatételeket kell kiállnia, például „megnevettetnie” a királylányt, vagyis Marcsit. A Kút valójában egy felnőtteknek szóló mese?
– Örülök, hogy ezt mondja, mert nekem nagyon fontos volt, hogy ez valahol mese legyen. De szinte mindenben azon kapom magam mostanában, hogy mesét írok. Ezt érzem most a legfontosabb formának, mert szimbólumokban tudsz beszélni, anélkül, hogy túlmagyaráznád. Sokkal elemibb dolgokat tud megmozgatni egy jó mese.
– Ha már megtalálta a színészeit, hagyja, hogy ők is kezdeményezzenek?
– Sőt, kifejezetten el is várom tőlük. Ha eleget beszélgettünk és próbáltunk, kezdenek önjáróak lenni, és ami a karakterüket illeti, sokkal előbb észreveszik a következetlenségeket, mint én. Az írás nálam úgy működik, hogy elindítok egy karaktert, és az szinte kierőszakolja maga köré a történetet. Ezeket kell úgy szőni, hogy legyen értelme, de a forgatáson ezt a színészek kiveszik a kezemből, ha a megfelelő színészek vannak a megfelelő helyen.
– Ebben a filmjében az olyan apróságok is a helyükön vannak, mint a képbe időnként besétáló csonka farkú macska. Olyan precizitással és igényességgel dolgozik, ami ritka a magyar filmszakmában. Az HBO-s sorozatgyártás magas sztenderdjei szerepet játszottak ebben?
– Az igényesség nem égtájfüggő, de kétségtelen, hogy szinte minden, ami mostanában érdekes a mozgóképben, a tévében történik. A Maffiózók óta nem ciki sorozatot csinálni, mára pedig hihetetlen tehetség sűrűsödött össze a sorozatgyártásban. Az Aznap éjjel, amit most nézek, olyan gyönyörűen van filmezve, megrendezve, noha az epizódokat mások készítik, amilyet ritkán látni.
– Jiří Menzel szerint Hollywood a szórakoztatásért gyártja a filmeket, Európa pedig a művészetért, és a kettő között egy ember van: Woody Allen. Hová tenné magát ezen a tengelyen?
– Valahová vissza Kőbányára, egy közértbe pénztárosnak… De annak idején A nyomozónál is elmondtam, hogy ennél közönségfilmebbet már nem tudok csinálni. A Kút már véleményesebb, talán nem megy alá annyira a nézőnek. Ebben benne is van a válasz, hogy nem szeretem, ha valami csakis kizárólag a kábításról, szépelgésről, szórakoztatásról szól. Mondom ezt úgy, hogy imádom az Ének az esőbent. Nincs ezzel se semmi baj, csak hozzám közelebb áll, ha egy film tartalmas, de közben izgalmas is.
– Milyen a lelki állapota forgatás alatt és a bemutató után?
– A forgatás alatt egyrészt nagyon boldog az ember, másrészt nagyon frusztráló is a várakozás, ha például leszakad az ég. Várunk egy órát, hátha eláll, ha nem, akkor megnézzük, mit forgathatnánk helyette, beköltözünk valahová, nappalt világítunk, újabb két óra várakozás, ezt viselem a legrosszabbul. Azt nézni, hogy mindenki dolgozik, csak a rendező nem. A bemutató után az a nehéz, mikor már jönnek a vélemények, mert én így szeretem, így látom szépnek a filmemet. Ha nem tetszik, amit hallasz, akkor ez van, nem tudsz mit csinálni. De ez csak egy film. Annyi fontosabb dolog van a világon.
Bálint Orsolya filmkritikája a Kút című alkotásról a friss Vasárnapi Hírekben jelent meg, itt olvasható.
Rejtélyes okból cenzúrázták a Kút című filmet bemutatása után egy héttel. Az egyik jelenetben feltűnik egy tévéműsorban a jobboldali kötődésű producer, Kálomista Gábor, ám az új verzióból ezt kivágták. Sem a film producere, sem a forgalmazója, de a rendezője és a Filmalap sem adott érdemi magyarázatot az eddig még nem tapasztalt kópiacserére.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!