Anton Csehov: Ványa bá, Weöres Sándor Színház
Réthly Attila rendezésében tökéletesen megjelenik Csehov sajátos, az élet paradox voltát leképező hangneme. Réthly hol groteszkbe, hol bohózatba játszatja a drámát, hol meg lélektani realistába, vagy épp szimbolistába.
Legtöbbször azonban mindez egyszerre van jelen. Egyszerre működik a játékosság, a humor és a tragikum. (A szerelmi vallomások például rendre a télire eltett befőttek előtt zajlanak.) Még a thriller műfaja is beidéződik egy jelenet erejéig – joggal, hiszen legtöbben élőhalottként járkálnak a házban.
A színpad elejére kihelyezett baltának is „el kell sülnie”. Működésbe is lép, ám kisszerűbben: mindenki csupán frusztráltságát vezeti le vele, belevágva egyet a rönkbe.
Hamvai Kornél remek új fordítása is hozzájárul, hogy ilyen izgalmasan élővé és frissé vált az előadás. De a nem tipikus szerepformálás is ezt a frissességet szolgálja. Mertz Tibor egy platonovi Ványa bá, akiben hangsúlyosabb a potenciál s ennek kibicsaklása. Mertz magabiztosan egyensúlyoz a tragikum és komikum között. Nagy Cili is inkább egy csapdába esett túlkoros kamaszlányt játszik, mintsem végzetasszonyát. Trokán Péter professzora narcisztikus és kisszerű, így még fájdalmasabb a miatta való életfeladások sora. Bajomi Nagy György sem egy lánglelkű, sármos Asztrov – földhözragadtabb, nyersebb is.
Valahányan úgy tesznek, mintha élnének. Kizökkennek ugyan egy pillanatra egy váratlan érzelmi parázs hatására – a rossz döntések és önámítások lelepleződnek, ám csak, hogy azután minden még masszívabban süppedjen a posványba.
Mert valójában gyávák élni; az igazság felismerése pedig önmagában még nem tesz boldoggá. Így aztán döglődnek tovább a nyomorukban, és szép lassan a semmibe foszlik életük. Kisszerű létük reménytelensége és értelmetlensége, s az ezen való kesergés marad csupán a lehetőségek helyén.
Réthly egy fájdalmasan gyönyörű záró képpel a végeláthatatlan jövőbe csúsztatja Ványa és Szonya életkudarcát. Szonya (Hartai Petra) előbb a főkönyvbe jegyzetel, majd laptopba ír, végül egy virtuális érintőképernyős gépen dolgozik az egyre sötétedő térben – hiába változik a kezei alatt elképesztő tempóban a technika, a biztonságos monotonitásba visszamenekült élet ugyanaz marad. Nem baj, túléljük, kibírjuk – nyugtatja magát. S valóban túlélnek mindent. Ám miért kell mindent kibírni is?
Idén a szombathelyiek vendégjátéka érdemelte ki a legjobb előadás díját a fővárosi Thália Színházban szeptember 5–11. között megrendezett Vidéki Színházak Fesztiválján. Hartai Petrát pedig mint legígéretesebb pályakezdő ismerték el.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!