Joacim Lund: Szőröstül-bőröstül. Azoknak, akik jót akarnak enni és közben a világot is szeretnék megmenteni
Tudják, miért nem jó Norvégiában élni? Mert olyan drága az étel, hogy egy vastag bukszájú, korpulens német polgár is agyérgörcsöt kap, midőn szembesül az árakkal. Tudják, miért jó Norvégiában élni? Mert olyan temérdek a fizetés (egy városi busz vezetője mintegy havi 9 ezer eurót kasszíroz), hogy abból a méregdrágaság dacára is dúskálhat észak lakója. Statisztikai igazolásul álljon itt, hogy amíg mi, magyarok átlagosan a fizetésünk 25 százalékát költjük élelmiszerre, addig a norvég arány körülbelül 14 százalék. Botrány.
És mégis, tudják, miért nem jó Norvégiában élni? Mert olyan sivár a tápláléküzletek választéka, hogy az ízlelőbimbók elpusztulnak az unalomtól – valós példa: egy szerelme okán észak földjére vándorló spanyol dáma egész délután zokogott, amikor rádöbbent, hogy a norvég „tenger gyümölcsei” pulton nem színes halhúsok, rákok, polipok, miegymások tobzódnak, hanem két szomorú szürke halhús (életében hering és tőkehal) már maga a választék.
De félreértés ne essék, a Szőröstül-bőröstül című könyv nem a norvég élelmiszeripart filézi ki, hanem a kereskedelmi láncok (a skandináv országban mindössze 3, azaz három szolgálja ki vásárlók millióit), illetve a fogyasztók – nevezzük őket bátran embereknek – attitűdjét járja körbe.
Miközben számos morális kérdése olyan szerves része az ételpiac leírásának, mint az ecetes heringtekercsnek a hagyma. Példának okáért, hogy egyértelmű legyen a vásárlói mentalitás, nem árt figyelembe venni, hogy az ipari társadalmak utóbbi százötven évében a politika és a piac azzal nyomasztotta az embereket, hogy az evés (értik, már nem is étkezés) szükséges rossz, melléktevékenység, amit a lehető legolcsóbban kell megúszni. Nem véletlen, hogy az áruházláncok árversennyel raboltak maguknak vevőt, és a gyilkos konkurenciaharcban csak a legolcsóbbak maradtak talpon. Akik aztán rátenyereltek az egész feldolgozószektorra, kényük-kedvük szerint rángatták a gazdákat és a feldolgozókat – így hozva létre az állatbántalmazásra, „vegyiparra” épülő élelmiszerpiacot. És ez a vásárlókat csak nagyon későn kezdte zavarni. Akkor, amikor megundorodtak az egyenízektől – és lett elég pénzük. Így alakult ki az a helyzet, hogy minél távolabb él valaki a táplálék előállításának helyétől, annál fontosabb számára a minőség és az élhető állattartás. Azaz a fővárosi hipszterek kezdik és a falu csak sokára követi őket. Nem volt ez másképp a bioélelmiszerekkel sem – csakhogy ezek elterjedését részben a tudatos vásárlók kényszerítették ki: igazából „menekülőútként” lettek népszerűek, mert ezeket nem érintették az élelmiszerbotrányok.
(Joacim Lund: Szőröstül-bőröstül - Typotex, 2017. 272 oldal. Fordította: Vaskó Ildikó)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!