Rozsdafreskók: Minél 'lepukkantabb' a környék, annál jobb vadászterület

A gimnáziumban sokat hezitált: orvos vagy képzőművész legyen. Végül az előbbit választotta, az orvostudományok professzora lett, de a művészet is jelen van mindennapjaiban: nem csak befogadóként, alkotóként is.

„Édesapám egy régi géppel, amibe még felülről kellett benézni, fényképezgetett mindenfélét, és engem is megtanított az alapokra” – mondja az 54 éves Gadó Klára, aki Budapesten nőtt fel mikrobiológus kutató szüleivel és fiú ikertestvérével. „Mintha mindig is két vágányon haladt volna az életem: orvos vagyok, betegeket gyógyítok, de komoly hobbim a fényképezés. Más agyterületem dolgozik, amikor fényképezek és amikor orvosként tevékenykedem.”

Orvos kutatóként kezdte, hét évig állatkísérleteket végzett, majd az Orvostovábbképző Egyetemen dolgozott és belgyógyász, majd hematológus lett. Négy szakvizsgával rendelkezik. Jelenleg a Szent Rókus Kórház Belgyógyászati Rehabilitációs Osztályának vezető főorvosa és a SOTE-n tanszékvezető főiskolai tanár.

Úgy érzi, az isten is orvosnak teremtette, mindig is a segítő munka érdekelte. Azt mondják róla, jó a szimata, a kézügyessége és az ösztöne, lelkiismeretes és jól bánik az emberekkel. Eleinte gyógyszert is félt felírni, ma már hetente végzi az egyik „legbrutálisabb” beavatkozást, a csontvelő-biopsziát.

„33 évesen voltam kezdő, ami előnyt jelentett, mert érettebb és empatikusabb voltam. Azt gondolom, a mai orvostudománynak az a baja, hogy a részproblémákra fókuszál, holott az egész embert egyben kell nézni és vizsgálni. Mi sokat beszélgetünk a beteggel, szeretgetjük őket, vallom, hogy a pszichoterápia a legjobb fájdalomcsillapító. Gyakran évekig dolgozunk egy beteggel, sokszor a családtagokat is »megörököljük«, így nagyon nehéz érzelmileg túlélni, ha elveszítünk valakit. Saját kudarcomként élem meg a tragédiákat” – magyarázza Gadó Klára.

A fotós témák közül a vizek, a víztükör és az üvegekben, ablakokban lévő visszatükröződések is érdeklik. „Időnként kimegyek reggel a Duna-partra, nézem az óriási víztükröt és fotózom a csodálatos látványt. Ennél jobb kikapcsolódás nem sok van. Városi sétáimhoz pedig már a férjem is szívesen csatlakozik: nem csak türelmesen vár, már rákapott az ízére és mutatja a fotózni való »elhasználódott« szépségeket – meséli az „alkotó főorvos”, aki a rozsda színét és formáját is gyönyörűnek találja. Úgy véli, van hasonlóság az orvostudomány és az általa megörökített „életképek” között: a szövettani metszetek, a megfestett sejtek, olyanok, mint egy képzőművészeti alkotás.

Gadó Klára egy digitális, kis kompakt géppel dolgozik. Közel megy a falakhoz, a leszakadt plakátnyomokhoz, nézegeti, majd megörökíti őket. Sokan megbámulják, nem értik, miért vonzza őt az ázott, rozsdás, repedezett, omladozó vakolatokban, homlokzatokban. Az utómunkákban egy barátja segít, de próbálja megtanulni a számítógépes teendőket is, bár nem híve a photoshopnak.

„A képeimben pont az a lényeg, hogy a valóságot mutatják, ezért nem szoktam utólag belenyúlni.” Kedvenc fotósa Gáti György, valamint Révész Tamás, a World Press Photo kiállítás szervezője, aki ráadásul rokona is, és szakmailag sokra értékeli Klára mostani kiállítását. „A lányom bölcsész, színházakkal foglalkozik, a tárlat címét is ő adta és segített a több száz kép kiválogatásában, 83 éves édesapám pedig meghatódva nézte a kiállítás több mint 80 fotóját. De az is nagyon jólesett, hogy számos betegem eljött a megnyitóra, s rengeteg pozitív visszajelzést kaptam tőlük.”

Álma, hogy „hobbiorvos” lehessen, azaz több ideje legyen fotózni, s ebből meg is tudjon élni. Kedvenc fotója pedig akár Rorschach-tesztnek is beillik: egy Pozsonyi úti rozsdás kapualj félig leszaggatott, elázott tacepaókkal.

-----------------

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!