Kampókemp, Kolibri Gyerek- és Ifjúsági Színház. - Mind több a kamaszoknak, kamaszokról szóló előadás a hazai színházakban. Még így is hiánypótlónak mondható minden egyes bemutató, ami a tinédzserek problémáival foglalkozik, az ő hangnemükben szól.
Pedig az igény nagy. Stefo Nantsou nem először rendez a Kolibriben, 2003-ban színpadra állította a nagy sikerű, közel tíz évig repertoáron lévő Köveket, amely szintén saját darabja és szintén szörnyeteg kamaszokról szól. A mostani bemutató jóval kevésbé gondolatébresztő, nem elég erős sodrású, és sokkal inkább sémákkal komponál.
A Kampókemp elsősorban karaktereket, típusokat vonultat fel. És a portrékból összeálló tablón a felnőttek nemcsak hogy karikatúraként mutatkoznak, de a kamaszoknál sokkal nagyobb szörnyetegekként is. Így bár a nevelőtáborba a renitens, kezelhetetlen gyerekeket küldik, görbe tükröt mégis a felnőttek világáról kapunk. Ráadásul az előadásban érzékelhetően a szülők felelősek kamaszgyerekeik kilengéséért, magatartászavaraiért. Márpedig a képlet azért közel sem ilyen egyszerű.
Igaz, ki ne szeretné a nevelés nehezebb és sokszor reménytelennek tűnő részét olykor átpasszolni egy hozzáértő szakembercsapatnak? A darab szerint azonban csodák nincsenek.
Ám hogy mi szükség van a felnőttvilág parodisztikusan torz ábrázolására, amely világgal a fiatalok amúgy is ösztönösen hadilábon állnak? Hogy még inkább szítsa bennük a lázadás tüzét? Talán. Hiszen ez az, ami a fiatalok túlzottan könnyen konformizálható többségéből mindinkább kiveszni látszik.
Nantsou szimpátiája a beilleszkedni képtelen, különc kamaszoké. De mindenekelőtt a javíthatatlan, megtörhetetlen lázadóké. Nem véletlen, hogy az előadás záró képeként a főhős kajánul bemutat a felnőtteknek és az átnevelőtáboroknak. A bemutatás igen, a rendezés azonban kevéssé meggyőző.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
