„És az elején az egyik szellem pont fölöttünk fog berepülni a színpadra” – próbáltam kedvet csinálni A padláshoz Ádámnak. Ádám hét múlt, gyakorlatilag mindentől retteg, és még soha nem látta A padlást, úgyhogy kitűnő alanynak tűnt. Ádám természetesen tette a dolgát: kellően félt, markolta a karfát és az anyukája kezét, majd az ötödik percben csalódottan vette tudomásul, hogy át lett rázva: sehol egy repülő szellem. Ettől eltekintve végigfélte az előadást, bár fél óra elteltével – szemmel láthatóan – már inkább élvezte. Lám, lehet egyszerre is csinálni a kettőt.

 
A Padlás, előadás, 1986.

Én inkább nosztalgiázni mentem a Vígszínházba; koromnál fogva sajnos már a bemutatón sem féltem tisztességesen. Szerettem volna megtudni, hogy 28 év után, túl a 800. előadáson is lehet-e érezni valamit? Bármit.

Lehet. Persze nem ugyanaz, de azért elmegy. Sztevanovity Dusán szövegei és Presser Gábor zenéje még mindig működik, de ezen nincs mit csodálkozni: ilyen a költészet és ilyenek a klasszikusok általában.

Ami a játszó személyeket illeti: az eredeti szereposztásból ketten maradtak: Igó Éva és Pápai Erika. Igónak jutott az a hálátlan szerep, hogy a darabból elsőként távozó Tábori Nórát (Mamóka) pótolja. És nem is teszi rosszul. Pápai Erika saját egykori szerepét játssza, aranyosan, ahogy szokta. Rádiós (egykor Kaszás Attila) szerepében Wunderlich József kiemelkedik a mezőnyből: a Kaszásra írt csodás dalokat is élvezetesen hozza, Ádámnak különösen tetszett. A többiekről sajnos már nem mondható el mindez: kicsit színtelenek, szagtalanok. Elsősorban a T. Müllert alakító Fesztbaum Bélánál fájó ez, aki megközelíteni sem tudta Balázs Péter egykori főgonoszát (istenem, hogy lehetett utálni, és milyen jól csinálta!).

De A padlás ma is hat. Hogy mennyire, azt kiválóan mutatja, hogy hosszabb utakon az autós kívánságműsorban A Nagy Ho-hoho- horgászt felváltotta a Fényév távolság és a Szilvásgombóc. Ádám egészen új rajongó, én pedig továbbra is élvezem. (A CD-n persze az eredeti szereposztás hallható – a hozzám hasonló fanyalgók kedvéért.)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!