Nevetséges idegengyűlölet

A valóság a provokatív – mondja Alföldi Róbert új rendezése kapcsán. És tényleg.

Nem kell felerősíteni, aktualizálni semmit Fassbinder 1974-es történetén, üt az ma is. 30 év korkülönbséget, bevándorlóval vagy bármely kisebbségivel való kapcsolatot ma is intoleránsan fogadja a környezet. Az előítéletek a megismeréssel persze a megszokás és elfogadás felé billennek. Az ember már csak ilyen: mindent megszokik, elfogad. Pláne, ha az érdeke is ezt diktálja, akad úgyis mindig újabb utálni, kirekesztenivaló.

Ám az elfogadás gyakorta későn jön, addigra már jó sokan felemésztődnek, roncsolódnak a megbélyegzettségbe.

A félelem megeszi a lelket Ugrai István kifejezetten erős színpadi átiratában, Alföldi igen érzékeny, finomra hangolt rendezésében és a két főszereplő döbbenetes erejű alakításában most is a kisebbségi lét kiszolgáltatottságát, a társadalmi elnyomás mechanizmusát tárja elénk szinte mikroszkopikusan.

Hernádi Judit Alföldiben emberére akad: igazi nagy színészként hagyja magát megkopottnak, sérülékenynek mutatni. Megkapó erővel hozza a kisembert, az abszolút vesztest. Letisztult, mélyről fakadó játéka a dívaságot a ruhatárban hagyja. Bányai Kelemen Barna a léleknyomorítottságot mutatja sallangmentesen. Szinte monokrómra húzza Ali túlélési kif-kif (mindegy) nyugalmát, hogy aztán, mikor feltör benne a leopárd (amely nem vetheti le foltjait), az mindent elsöpörjön.

A két lenézett (vendégmunkás és takarítónő), a két magányos könnyen sodródik egymás karjaiba. Valódi összetartozást, összekapaszkodást jelenít meg Hernádi–Bányai kettőse. Párosuk körül az elrajzolt, groteszk figurák hada szinte zavarólag hat. Még akkor is, ha Parti Nóra, Szatory Dávid, Bercsényi Péter és Mihályfi Balázs előtt le a kalappal. Ők négyen több mint húsz figurát teremtenek elénk remekül. Az idegengyűlölet és a másságot nem tolerálók azonban itt nem félelmet keltenek, sokkal inkább csak komikusak, akik saját lelkük betegségét leplezik le. Aztán rájövünk: valójában miért is ne lehetne így ábrázolni, hiszen tényleg paródia az egész – hihetetlen nevetségesek tudunk lenni kicsinyes félelmeinkkel, gyűlölködéseinkkel.

Fassbinder zsenialitása, hogy miközben meséje a tolerancia és szolidaritás történetévé magasztosul, nem leplezi a bevándorlás okozta valós problémákat sem (bércsökkenés, eltérő kultúra, vérmérséklet stb.). Felmutatja az idill lehetetlenségét.

Vagy a környezet vágja gallyra a boldogságot, vagy önmagunk a sok felgyülemlett sérülés miatt. És persze mi is tudjuk, nem végződhet jól, amit a többség rossz szemmel néz. Emmi mégis jól látja: együtt lehetünk csak erősek. Ha a kirekesztettek, kiszolgáltatottak összekapaszkodnak.
Különben tényleg nincsen semmi remény.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!