„Majd visszafelé veszünk, Papa!” – korholja idős urát egy asszony, miközben férje egy fagylaltozó pultjára párát lehelve kóstolgatja fejben a fehér, sárga, zöld, hupikék választékot. Fagylaltozni lenne kedve, ahogy aznap majd’ minden embernek a mélán kígyózó szürkés sétányon.
Két émelyítő gömbbel a kezemben kísérem hát végig, ahogy az első falat jeges desszert enyhít hőség okozta szenvedésükön. Mindig is imádtam a gyorsan olvadó édességcsodát, az egy nap Balatonfüreden azonban rádöbbentett, milyen változatos is a kínálat és tulajdonképpen hogyan is nyal a magyar.
Délelőtt indulunk Budapestről a Balaton északi partjának fővárosába, olyan „univerzum keletkezése”-szintű kérdésekre keresve a választ, mint akkor most csoki vagy vanília. Miközben az autó légkondicionálója hűvös gyanútlanságba ringat, az ablakon kifelé bambulva nosztalgiázom. Kiskoromban fagyi- árus szerettem volna lenni, hogy egyfolytában tömhessem magamba a mindenízű édességet. Mert lehet szikrázó napsütés, és az is elképzelhető, hogy már rég túl vagyok az első pofátlan napsugarak okozta vállpíron, számomra a nyár hivatalosan az első fagyizással kezdődik. Vizes palackokkal felszerelkezve kezdjük meg sétánkat a Tagore-sétány elején. Az első szembejövő fagyizó nem épp hagyományos, újfajta csavaros fagylaltjával a fővárosban is találkozni. Sebaj, megkérdezzük, miből készülhet, főleg azok után, hogy egy adagért több mint 400 forintot kérnek. Megszeppent diákmunkás kislány küld el minket szakszerűen a még ennél is melegebb tájakra, míg a második hagyományos gombócgyártók elhaló hangon hivatkoznak az éppen folyamatban lévő fogyasztóvédelmi ellenőrzésre. Kettőből semmi. Kezdek kétségbe esni. Lehet, hogy alábecsültem a feladatot?
Szerencsére a következő helyen eloszlik minden aggályom. A korzó legszebb fagyizójában szintén 180 forint a gombóc, ám itt pluszízt ad neki a lelkesedés és a kézműves tálalás. András, aki főnökétől leste el az olasz fagylaltfőzés fortélyait, túláradó lelkesedéssel mesél munkájáról.
Kétgyerekes helyi családdal beszélgetek, a kicsi még nem tudja körbenyalni szökni vágyó adagját, ezért édesanyja segít neki. Fivére ücsörög a széken, egy hatalmas adagon nyammogva. Arcán a földöntúli élvezet saját fontosságának tudatával keveredik. „Citromot eszik, az a kedvence” – mondja édesapja, és hálát ad, amiért csemetéi nem érdeklődnek a radioaktív masszának kinéző gyermekfagyik iránt. Felesége a gyümölcsöset, ő a tejszíneset szereti, de ez náluk változó.
Fél háromkor hallok először a koktélfagyi nevű csodáról. Judit, a koktélbár fagylaltosa meséli, hogy három hét múlva kerül itallapokra a kínálat, mixerek fogják ajánlani az alkoholhoz illő hűs desszerteket. Vendégül is látnak minket egy-egy Kasmír krémre. Finom. Judit büszkén mutatja saját fejlesztésű fagylaltjaikat is: idén a türkizkék Flash, és a Donald rágó ízére hajazó Bubble gum az újdonság. A strand közelében, a sétány túlsó végén Hello Kittyt, a japán animációs macskát vetik be gyerekcsalogatóként. Éva, a cukrászda vezetője csak annyit tud mondani a csavaros konkurenciáról, mint kollegái: nem jelent kihívást, mert műanyag és ócska az íze. Első helyünkre visszaérve aztán András megmutatja, hogyan főzi hátul az Angol puncsot. Tátott szájjal bámulok, míg a pasztőrgép dolgozik, kever. Itt is kapok egy Velencei álmot, és egy citromos bodzás jégkását vendéglátóimtól: lassan összeragad a szám és a torkom. Elég most már a cukorból.
Sűrűsödik a tömeg, enyhül lassan a forróság. Fél öt körül a sorban állókat mustrálom, mikor egy kislány tépi ki magát anyja kezéből: „Nézd, anya! Nem fogod elhinni, milyen van!” – üvölt a gyerek, mire szülője csak ennyit kérdez: „Kókuszos?” Nincs generációs szakadék, mert a válasz „igen”.
Nagyon sokrétű a fagylaltkedvelők köre a Balatonon, ezért csak annyit mondanék: mindenki maga döntse el, hogy gombóc vagy kunkori, hagyományos vanília vagy pezsgő íz. Megállni úgyis annál a pultnál fogunk, ami a legínycsiklandóbb, leggusztusosabb. És még egy jó tanács: a Szatmári szilva és a Rigó Jancsi csak csokival és vaníliával teljes, kár is lenne abszolút győztest hirdetni.
Rejtett erotika
A gombócos fagyik mellett a nyár örök slágere a pálcikás jégkrém. A fiatalok inkább forma, mint íz szerint választanak. Nagyon népszerűek a különböző figurás, vagy színes jégkrémek, függetlenül attól, hogy csokisak-e, vagy éppen epresek. A gyerekeknek nem számít az ár sem. „Minden évben van valamilyen sláger” – meséli az egyik eladó. Évről évre jelennek meg új termékek a piacon, de vannak olyan klasszikus pálcikások, amik sosem mennek ki a divatból. „A Magnum mindig hamar elfogy” – magyarázza lelkesen egy kisbolt vezetője, de amikor a Calippo nevű gyümölcsös finomságra (gyermekkorom kedvencére) kérdezek rá, csóválja a fejét. Az ugyanis nagyon csöpögős (mi épp ezt, és a rejtetten erotikus fogyasztási módot imádtuk benne), és vannak hasonló ízű, de könnyebben fogyasztható darabok. Azt nagyjából mindenki leszögezi, hogy a jégkrémek inkább a fiatal fogyasztók szívéhez állnak közel, az idősebbek a gombócos fagyi mellett teszik le voksukat. Az is jellemző, hogy inkább a lányok, nők veszik a jeges édességet, a férfiak valamivel kevésbé szívesen nyalnak.
(D.-H. N.)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
