A közönségfilmek már nem izgatják, a külföldi karrier lehetősége sem olyan kecsegtető. Hámori Gabriella a színjátszás mellett hanglemezt készített, saját történetét írná, tanulja a kamerakezelést… Mindeközben premierre készül az Apa című Orlai Produkcióban.
– Mitől különleges az Apa című darab?
– Számos műfaj találkozik ebben a színdarabban a pszichothrillertől a legnemesebb bohóctréfákig. Az alaphelyzet egy idős embernek a leépülése, aki valaha erős bástya volt. Alzheimer-kórban szenved, a betegsége próbára teszi a környezete türelmét. A lánya igyekszik minél precízebben gondoskodni róla, közben zajlik a saját élete. Bűntudatot érez, hogy megvonja a pillanatokat attól, akinek szüksége van rá.
– Bele tud vinni a szerepbe a saját kapcsolatából az édesapjával?
– Rendkívüli szeretet fűz az édesapámhoz, sok mindenen keresztülmentünk, egyedül nevelt föl. Sajnos nekünk is sokat kellett az egészségügy útvesztőiben bóklászni. Örülök, hogy a játék útján megfogalmazhatok belőlük valamit.
– A beteg apát játszó Lukáts Andorral nem ez az első színpadi találkozása.
– Ő rendezett engem először a Liliomban. Ascher Tamásnál egy Kleistdarabban a nagyapámat alakította. A Luluban a züllött apámat játszotta, álltam a vállán, cirkuszi mutatványaink is voltak. Nehéz belelátnom a törékenységet, mert a humora, az életenergiája elpusztíthatatlan.
– Ön is annak tűnik, nemrég első hanglemeze is megjelent. Mi vitte az elkészítése felé?
– A Nem örmény népzene című album poplemez, némi huncutsággal. Kerülni akartam a kliséket, illetve bármit, ami a lírai irányba visz. Poniklo Imrével, az Amber Smith frontemberével írtuk a dalokat. Lemezbemutatóra, koncertekre is készülök tavasszal. Szeretném, hogy személyes legyen, a színészt az öltözőben hagyom majd…
– 2011-ben a Lincoln Fesztivál installációjával debütált egy manhattani színház homlokzatán. Milyen messzire jutott a nemzetközi karrier építésében?
– Nagyon sok lehetőségem lett volna 2006-ban a berlini Shooting Stars idején, de akkoriban magyar színésznőként akartam létezni, magyar színpadon, mert akkor indult az Örkény Színház, nem bántam meg, mindent itt tanultam. 2011 óta céltudatosan edzettem magam külföldi munkák felé, rengeteg időt áldoztam a nyelvtanulásra. Boldog vagyok azért, hogy sok castingdirektor ismer, manapság már castingokra is nehéz bejutni. Általában egyik munka hozza a másikat, de olyan is akad, mikor kizárják egymást. A legextrémebb tavaly volt: Berlinben próbáltam a Volksbühnén a Macbethet, egy számomra emlékezetes előadást a rendezőnek, Márton Dávidnak köszönhetően, amikor a Houdini című amerikai filmben egy fontos szerepre próbáltak egyeztetni. Nem tudtam elvállalni, de azóta sok értékes munka talált meg. Nemrég Abu-Dhabiban forgattam egy New York-i filmművészetis vizsgafilmben, nagyon felfrissítő volt, a csapatszellem páratlan volt a stábban.
– Most újra itthon tervezi tovább a pályáját?
– Hiányzott a színház és a családom, szerettem volna nyugvópontot. Nemrég bemutattunk a Jurányiban egy improvizációs színházi előadást, a Semleges nemeket, a brit rendező Alexis Latham rendezésében. A társadalmi nemi egyenlőtlenségek öszszes olyan kérdésével foglalkozik az előadás, aminek a megválaszolásában rosszul állunk Magyarországon. Az már egészen biztos, hogy a közönségfilm vonalat lezártam. Már nem csupán színésznek látom magamat, aki várakozik. Idővel szeretnék más módon alkotni, egy saját történet megírására készülök, vettem egy kamerát, most tanulom… Az Örkény Színházat továbbra is szeretném megtartani mint bázist. Egyre inkább azok a dolgok érdekelnek, amikor hasznosnak érzem magam. Éppúgy időt kívánok szánni a nyugalom megteremtésére, az utazásokra, az együttlétre a családommal. Én a világot tágasnak látom, ahol az itthonlét összekötődik a kintléttel. Lehet, hogy nagyon sok esemény az újra bezárkózásra, a határok meghúzására indítana, de még inkább az elfogadás felé kellene menni.
Florian Zeller Moliére- díjat nyert színdarabját Gáspár Ildikó rendezésében február 12-től láthatják a Belvárosi Színházban.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!