Van egy aprócska, lényegében kétszemélyes könyvkiadó – Szűcs Mónika és Sándor L. István színházi szakírók egyengetik az útját. A fejükbe vették, hogy megújítják a magyar drámaolvasási hagyományokat, és egy olyan piacon, ahol a dráma talán az egyik legmostohább műfaj, színházi szövegeket kezdtek megjelentetni. A Selinunte Kiadó Olvasópróba sorozatában már a negyedik drámacsokor jelenik meg napokon belül, mely a Menni vagy maradni problematikájával foglalkozik. Szűcs Mónika mesélt magukról.
– Olvasnak ma az emberek drámákat?
– Ebben a kérdésben olykor még azok az írók is szkeptikusak, akiknek a műveit közreadjuk. Ennek ellenére bízom benne, hogy a színház iránt érdeklődők közt akadnak olyanok, akik szívesen veszik kézbe ezeket a darabokat. Akár azért, mert látták az előadást, és jó élményeik vannak róla, akár azért, mert lemaradtak róla, de a téma érdekli őket. Mert az Olvasópróba kötetei mindig tematikusak, az első válogatás például az emlékezés és felejtés problémáját helyezi a középpontba. A színdarabok közt van történelmi dráma, és vannak olyan színházi szövegek is, amelyek az előadással együtt születtek – ezeknél a rendező gyakran társszerzője a daraboknak.
– A harmadik kötet klasszikusokat porol le – Euripidész Alkésztiszét Székely Csaba átdolgozásában vagy Kleist Kohlhaasát. Nem az a lényeg, hogy eredetiben olvassunk klasszikus irodalmi műveket?
– Ha a műveltség látszatát akarjuk kelteni és sznobokat nevelni, akkor olvastathatunk tizenévesekkel Kleistet vagy Euripidészt, de az iskolákban nincs elég idő arra, hogy ezeket a műveket értő módon feldolgozzák. Azok a darabok, amelyeket mi kínálunk ebben a kötetben, olyan erős kérdéseket fogalmaznak meg egy-egy klasszikus történetben, amelyek a fiatalok számára is hozzáférhető nyelven szólnak, számukra is elevenek és élményszerűek lehetnek.
– Fontos a kortárs élmény?
– Persze, hogy az. Különösen, ha fiataloknak szóló előadásról van szó. Fiataloknak színházat csinálni nem annyi, hogy majd kineveljük belőlük a jövő bérletes közönségét, nekik a jelenben, a saját dilemmáikról kell szólni. Az Olvasópróba-sorozat második kötete, a Párhuzamos világok alapvetően ifjúsági darabokat tartalmaz, csak ezt így nem mertük ráírni, mert ma még ez a kifejezés kicsit degradáló. Ezzel együtt tény, hogy kortárs ifjúsági darabokról van szó, amelyek – amellett, hogy fontos témákat vetnek fel, és nagyszerű előadások készültek belőlük –, arra is tökéletesen alkalmasak, hogy mondjuk irodalomórán a fiatalok megtanulják belőlük, miként működik egy dialógusokból felépített mű.
– Mindig a színházi előadás a kiindulópont?
– A jó színházi előadás. A szövegek zöme színpadon már bizonyított, a mi ajánlatunk pedig az, hogy olvasva is érdekesek és élvezetesek – vagy épp megrázóak és elgondolkodtatóak. Eddig egyszer tettünk ez alól kivételt: a most megjelenő Menni vagy maradni-kötet első darabja, Kárpáti Péter szürreálisan gyönyörű Ultoniája még nem került színpadra. De azért van helye mégis a kötetben, mert költői-történelmi kontextust teremt a kivándorlás témájának (amivel a többi darab is foglalkozik). Emellett szépen keretezi a kötetet a másik Kárpáti-darabbal, amit Bodó Viktor frankfurti előadása számára írt, és a transszibériai expresszen tett utazásuk élményeiből született.
– Sose volt gond abból, hogy a szöveg esetleg értelmezhetetlen a látvány nélkül?
– Az Alkésztisz utolsó jelenete például némajáték volt az előadásban, ezért megkértük Székely Csabát, hogy írja meg a képeket. Mit látnának a nézők, ha színházban volnának.
– Mit jelent a Selinunte?
– Egy hajdan virágzó görög kereskedőváros volt Szicíliában, melyet i. e. 409-ben tíznapos ostrom után pusztítottak el a karthágóiak. Lemészárolták vagy elhurcolták a teljes lakosságot, a város pedig ott maradt lakatlanul: jött a szél meg a homok, és betemette. A régészek másfél évtizede házról házra ássák ki, hogy egyre közelebb kerüljenek az egykor élettől lüktető város mindennapjaihoz. Valami ilyesmit jelent nekünk a színházi emlékezet őrzése.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!