Bár már két hete megszületett a másodfokú ítélet Geréb Ágnes ügyében, a Fókusz és a Célpont is mostanra készült el riportjával. A magukat „a legnépszerűbb közéleti, közszolgálati magazinműsornak” becéző Fókusz stábja alapos összeállítást készített. Többet mondtak el 8 percben, mint a Célpont 13-ban. Nem bántam, hogy híres embereket – Kepest, Vekerdyt, Somát – is megkérdeztek, hiszen a nézők számára ők érdekesebbek és hitelesebbek is bármely doktor vagy ügyvéd úrnál.

 

De míg vágóképnek annyi vajúdó nőt és kitolást mutattak, hogy az már nem a témára fókuszálást segítette, bábát vagy otthon szült nőt egyet sem találtak, talán nem is kerestek riportjukhoz. Legalább idézni tudtak egy régebbi Geréb-interjúból, a Célpontnak a bába már nem nyilatkozott. Nekik sem sikerült a bírónőn kívül asszonyt mutatni. Még a Geréb mellett tüntető több száz családból is egy apuka nyilatkozott. Talán mégis igaza van azoknak, akik szerint ez a szomorú hozzáállás ma a szülés egészéhez: politikusok, orvosok, jogászok, férfiak tudják és mondják meg, mi a jó a nőknek.

A Célpont a Fókusznál jóval rámenősebb volt, azt is említették, hogy letartóztatása után „megalázó módon meztelenre vetkőztették” a kommandósokkal elfogatott bábát. A nagy bulvárosodásban használt „gátmetszés helyett csodabalzsam” és hasonló mondatokért nem csak az otthon szülők haragudhatnának rájuk, hanem 100 anyából úgy 90, akinek sajnos nem volt választási lehetősége.

Az erős kritikákat a riportalanyok fogalmazták meg. A Célpontban egy „műhibaperes sztárügyvéd” a bíróság kettős mércéjéről beszélt. Más orvosok a hasonló eseteket legfeljebb pénzbüntetéssel megússzák, ha valaha sor kerül vádemelésre. Kepes szerint az ítélet hátterében az orvosok, az őket védő kollégák anyagi és presztízsféltése áll. 30 éve ugyanígy üldözték Gerébet, mikor elsőként apákat vitt be a szülésekre. Vekerdy Tamás egyenesen Semmel­weishez hasonlította a bábát, de őt és családját ez most biztosan nem vigasztalja.

Függetlenül attól, hogy elfogadjuk-e, hogy a foglalkozása gyakorlásától jogerősen eltiltott Geréb ezután már nem szülészként, hanem bábaként volt jelen szüléseken, a Célpontban az eljárásban is részt vett szakértő azt a benyomást keltette, hogy a bába azért érdemelt különösen súlyos büntetést, mert ezek az esetek már az eltiltás hatálya alatt történtek.

De ez nem igaz, korábban voltak. Remélem, csak rosszul vágták meg a riportot, és nem ő tévedett ilyen bődületest.

Szintén a Célpontban Csákány M. György főorvos azzal magyarázta, hogy tőle még egy bába sem kért otthoni szüléskíséréshez engedélyt, mert drága lenne a felelősségbiztosítás, pedig ilyet még egy utcai vécé fenntartójának is kötni kell. Ha megkérdeztek volna egy bábát, a megalázó feltételezés ellenében elmondta volna nekik, hogy teljesíthetetlenek az elvárt feltételek. Ráadásul, ha bármi gond van, azelőtt az orvosszakmai kollégium előtt kellene megvédeni magukat, amely csaknem máglyára küldte Gerébet.

Bárhogy is, már csak Schmitt Pál köztársasági elnök léphet az ügyben. Ha Geréb Ágnes kérvényét nem is, legalább a neki kegyelmet kérő KDNP-s képviselőkét elfogadhatná. Azt sem bánnám, ha Sólyom vagy Mádl egyik kegyelmi határozatát koppintaná le vagy bolgár törzsanyaghoz nyúlna.

Fókusz, RTL Klub, február 23., Célpont, Hír Tv, február 24.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!