Dózi – akitől eleinte a magyarságát is elvitatták, hibát találtak a vérvonalában, származási helyében, tulajdonosa útlevelében erre utaló nyomokat – akkora sztár lett, mint Majka, Oki és Alekosz együtt. Tudtuk, hogy készül, azt is, miről álmodik. A ló minden rezdülést érez, s ha szeretik, hálás érte. Dózi pózolt, ha kellett, fürdött a felé áradó szeretetben. Érte megtelt a lelátó, hálából olyan időt futott, az értők összenéztek, hogy ilyen nincs is, ebből még bármi lehet. Nem lett!

A média keltette izgalmában a Dózit patkoló ember bénázott, a patkó leesett, Dózi patairha-gyulladást szenvedett, a csodaló beteg lett, nagyon lefogyott, verhetetlennek hitt kedvencünk csúnyán lemaradt. Felráztak bennünket, az álom egy időre véget ért.

Sokadszor írják, Overdose újra készül, tesz ő még csodát. A lelátók népe reménykedik is meg nem is Dózi újabb feltámadásában, sikerében, de a versenyekről égő gyertyaként lassan elfogy.

Pedig hosszú volt a tél: négy hónap szinte feleslegesen pergett le és múlt el a Kincsem Parkban egyetlen galoppverseny nélkül. Most szép az idő, fél kettő is elmúlt már, de csak lassan gyülekezünk, mint magyar focibajnoki meccsre, ami azért nem kategória.

Pedig a lovira járó ember olyan, mint a pecás, aki új szerelést vesz, már a boltban próbálja felcsalizni. Lovira járó ember bárhol jár, csak becsukja szemét, és érzi a pálya illatát, fülében a lovak patája dobol. A morajt is hallja, amikor a mezőny a célegyenesbe fordul. Ilyen ember alig várja, hogy kiérjen, lovakat mustráljon, hangoskodva kipirosodjon, magát szapulja, amiért kijött, és megfogadja, többé itt nem látják. De jön, ha teheti, már hétköznap is itt van.

– Ötödször jövök a héten – újságolja egy mackóruhás férfi. Nehezen mozog, lábán óriási gipsz. Minden lépés kín, úgy mozog, mintha csikket tiporna, de versenyt nem mulasztana. Itt nem bámulják meg, nem kérdik tőle, miért nem maradt ágyban. Láttak már ilyet, akadt, aki kórházi pizsamában az infúziós állványát maga előtt tolva is kijött, mert biztos tippet kapott. Akadt, aki más nem lévén, szemüvegét kínálgatta, mert még egy esélyt adott Fortunának, és volt, aki autóját játszotta el, majd könyörgött, tiltsák ki örökre, de a szíve kihozta újra, be is ment, ha nem engedik, átmászik a kerítésen.

Különös hely a Kincsem Park, maga a pálya is építészeti látványosság: 1925-ben Európa legmodernebb pályájaként avatták, aztán leromlott, az ezredfordulótól csinosították. 2006-ra megújult, fedett lelátóval, klimatizált étteremmel, zártláncú televíziós közvetítőhálózattal multifunkcionális létesítmény lett. Laikusnak kissé szokatlanul a régi lelátót is meghagyták, ahonnan keveset látni, ám nyilván ennek is oka lehet. Közelítve azt látjuk, vitáznak a jártatónál: akkreditációs kártyát hiányolnak, akad, kit öltözéke miatt tanácsolnak el a lovak közeléből, mert jártatóba, díjátadóra, panorámaétterembe lóversenysporthoz méltó öltözet, hölgyeknek alkalmi ruha, férfiaknak ing, nyakkendő, zakó, szövetnadrág, zárt cipő kötelező. (Kánikulában a zakó levehető.)

Ismerkedünk az első futam versenyzőivel: Ben Hur, Mi legyen, Nexus, Lángnyelv. Malőrt fogadjuk? Namára teszünk, helyre is (az első háromban végez), tétre is (ő nyer) fogadjuk.

Nama ideges, és mi is, amikor a szaklapban látjuk, tíz lóból hat esélyes, de Nama nem, „sokat kihagyott, előtte sem volt túl jó”. Puff neki, a feltett 200-200 forintra keresztet vethetünk.

Csurka Istvánt látjuk fogadni, majd Mátyus Jánost éltetik a nézők „Fradi volt, Fradi lesz” nótával. Még Kiss Györgyre, a nemrég elhunyt nagymágocsi lovasra emlékezünk. – A Gyuri is? – néznek össze a régiek. – Jó lovas volt, száznál is többször nyert – méltatják.

Vacakolás a rajtgépnél, néhány ló nem akar beállni, de végre elrajtolnak. Malőr, Ben Hur az élen, Namáról annyi a hír, megbújt a mezőnyben. De már áll a lelátó népe, mindenki lovat, zsokét biztat. Mi hitetlenkedve üvöltjük: megcsinálta – az esélytelen Nama nyer.

Fizettek itt már 200 forintos tétre (Sajó) 14 220 forintot, és 200 forintos helyre (Lisbonne) 6680 forintot, hármas befutóra 1,3 milliót. Nem vagyunk mohók, de a két győztes tikettért kapott 2200 forinttól nem alélunk el. Viszont nyerni jó, s rögtön okos arcot vágunk, mint aki azt kapta, amire számított. Még sárba és lócitromba is lépnénk, mert akinek ilyen a cipője, azon látszik, gyakran forog az istállóknál, arra itt tisztelettel néznek.

Foghegyről mondjuk, a második futamban tétre, helyre Black Mastot tesszük, más nem nyerhet. Kissé szomorúan olvassuk róla, hogy az ősszel biztosan győzött, „topsúlya ellenére magas esély”. Sok pénzt vele se kaszálunk, gondoljuk, és igaz is, már a bemelegítésnél lerepül a zsokéja. A rajtgépbe még beáll, ennyi. Ypsilon King, Badguy, Művész Úr a sorrend, a mi lovunk az utolsó.

– Direkt megfogták! – kiabál egy ritkás fogú úr mellettünk. Tiketteket szór a levegőbe, épp Dózi tulajdonosa mellé keveredik, aki gyorsan vigasztalja: – Még nem elég jó a pálya.

– Mi az, hogy nem jó? Szép sima, ha nem jó, egyformán nem jó – erősködik a ritkás fogú.

Bólintunk, ha göröngyös, ha lejt, egyformán lejt, és fogadunk tovább. Előbb eljátsszuk a nyereményt. Veszítünk. Izomból visszanyernénk. Hiába! Büfé, étterem több is, de látjuk, a felkészültebbek hoztak hazait. Szendvicsek kerülnek elő, és borok. Mi korsó sopronival (250 Ft) nyugtatjuk magunkat, kacérkodunk a rántott pulykával is (950 Ft), de vesztésben vagyunk, ezért szotyizunk (150 Ft) és várjuk, amíg fordul a szerencse. De nem fordul, rájövünk, a Nyeretlenek Versenyénél, amikor két lovunk, Bernini és Musical Dancer lemaradt, még nagyjából pénzünknél voltunk, akkor kellett volna befejeznünk. De tragédia nem történt, jövő vasárnap mindent visszanyerünk.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!