A Pán Péter a felnőtté válás, vagy inkább a felnőtté válás lehetőségének meséje. A Broadway-musical erre rá is tesz egy lapáttal: a címszereplő dalban mondja el, hogy mi fán terem Sohaország. Sir James Barrie darabjából természetesen kiderül, hogy Pán Péter lázadó természete gyermekkori traumában gyökerezik, szülei nem törődtek vele, és amikor otthonától messzire szökött, anyja többé nem várta haza.
Az elveszett fiúkat bandavezérként terelgeti, de a hiányzó szülői minták miatt képtelen valódi otthont teremteni, és apaként viselkedni.
Kelemen József rendező Péter figuráját modernizálta a kaposvári Csiky Gergely Színházban, a zöld ruhás csínytevő manófiú helyett Billy Idol-os jelenséget kapunk zöld punkséróval, fekete pufimellénnyel és bakanccsal. Fándly Csaba pedig jól lavírozik a vagány egoista és a magára hagyott, a világban egyedül boldoguló kisfiú személyiségek között. Ettől válik szerethetővé, mégis tiszteletet parancsolóvá.
A musical nemcsak emiatt köti le a gyerekek figyelmét bő két órára: technikai bravúrjai és varázslatos látványvilága (Cziegler Balázs díszlete) eléri célját, egy másik univerzumba repít. A közönség értékeli is ezt: tíz éve nem találkoztam nyíltszíni díszlettapssal, és akkor is talán csak az Operában.
Egyedül a világító fenyőfa-illatosítót idéző Csingiling nem telitalálat. A technika ördöge időről időre felébred, de a színészek áthidalják a problémát, a hableányok körforgalom híján egy irányból hívogatják a tengersírba áldozataikat, a kalózok elhagyják a megfeneklett csónakot, és száraz lábbal kelnek át a vízen, ami pluszjátékra ad alkalmat. A kalózcsapatban amúgy is válogatott nehézfiúk jöttek össze: Hook kapitány Bolygó Hollandiként feszít rokokó jelmezében, de érkezett tengeri rabló a francia idegenlégióból, a hírhedt szomáliai csapatokból, a skót felföldről, a dzsungelháborúból, sőt még Mongóliából is. Úgy tűnik, egyedül a maláj tigrist nem sikerült még ügyüknek megnyerni.
Karaktereik kidolgozottak, Hook (Gyuricza István) gonosz vén tengeri medve, aki büszkén fitogtatja kegyetlenségét, amivel gyávaságát palástolja, Bukó (Nyári Oszkár) lelke mélyén szeretetre és családra vágyik, ezért állandó bohóckodással téveszti meg társait.
Az indiánok és az elveszett fiúk inkább képeznek tömeget, de Takács Géza Tülökje kiemelkedik a fiúk közül különös infantilizmusával.
Az előadásban minden szerepel, ami kulcs a sikerhez, fülbemászó zene, gyerekek és kutya. Ha valamelyik gyerek mégse venne részt a kitörő ovációban, azt a pedagógusok megregulázzák, tapsolj fiam, mert meghúzom a füledet.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
