Hétszázötvenedszer adják ma, február 6-án, A padlást a Vígszínházban. A zene szerzője, Presser Gábor, ha tudná, mitől lett ekkora siker, gyorsan írna még három ugyanilyen darabot.
– Magyar darab úgy, hogy folyamatosan játsszák, igen ritkán jut el a 750. előadásig.
Presser Gábor: Ez az előadásszám az én szememben azért nagyon hízelgő, mert a Víg ezeregyszáz nézőnél is többet befogadó színház. Az Artisjus szerint már jóval több mint egymillióan látták A padlást, hiszen vidéken is sokfelé bemutatták.
– Megmondható, hogy mitől vonzza annyira a nézőket, hogy akár még az ezredik előadásig is elérhet?
Presser Gábor: Ha ezt tudnám, gyorsan írnék még három ugyanilyen darabot.
– Élvezik a gyerekek és a felnőttek is, tényleg családi színház…
Presser Gábor: Ez a tapasztalat. De arra, hogy mitől jó ez minden korosztálynak, nem tudom a választ. Azt érzem, hogy a közönség rendkívüli szeretete inspirálja a színészeket, és ez huszonkét év után is magas hőfokon tartja az előadást.
– Új darab, a Túl a Maszat-hegyen indult el a zenéjével a siker útján, de ezt nem nevezi musicalnek. Furmányosabb, intellektuálisabb, mint A padlás, nem is értenek belőle mindent a gyerekek.
Presser Gábor: Varró Dani, az eredeti verses regény írója, zenés minekmondjáknak nevezi. Tényleg nem teljesen gyerekdarab, de van egy rétege, ami miatt ők is kedvelik. Azt pedig lehet szeretni, ha valami arról szól, hogy a maszatosság nem bűn, s ez együtt jár sok gyermeki örömmel. A gyermeki öröm pedig nem múlik el az életkorral.
– Az Amadinda együttes koncertjén elénekelte a Bús, piros vödör dalát a darabból. Ez egy szomorú, letargikus, de mégis nagyon szerethető mesebeli alak, az az érzésem, hogy hasonlít önhöz.
Presser Gábor: Hát lehet. Amikor írtuk a dalt, Varró Dani azt mondta, hogy „én szeretném, hogy ez a te dalod legyen”.
– Akkor ő is érezhetett valami hasonlót, mint én.
Presser Gábor: Lehet, hogy van valami közös ebben a bús, piros vödörben meg bennem, remélem, hogy nem az a nagy üresség, ami miatt ő úgy búsul.
– Hajlamos arra, hogy elcsüggedjen?
Presser Gábor: Ki nem? Ismerünk-e bárkit, aki néha nem szomorú, nem érzi magát meg nem értettnek? Sok mindent látok, ami miatt nem feltétlenül vagyok jókedvű.
– Elolvassa az újságokat, kinyitja a tévéhíradót és felhúzza magát?
Presser Gábor: Nem nyitom ki az újságokat, és nem nézek híradót.
– De miért nem?
Presser Gábor: Fölösleges. A hírek ezek nélkül is eljutnak hozzám. Évtizedek óta nem járatok újságot, nem nézek tévét, és mégis tökéletesen működik minden. Hiszen a színházban, a gőzfürdőben, a barátaimtól úgyis hallom a híreket. Bárhol, ahol vagyok, szinte mást sem hallok, mint a napi történéseket. Az pont elég.
– Az, hogy így, szűrőn keresztül érik csak a hírek, nem védekezés?
Presser Gábor: De, nyilván az is. Azt gondolom, hogy nem tudom megváltoztatni a világot, s bár nem vagyok közönyös, de igazából nem az én dolgom, hogy a napi eseményekkel foglalkozzam.
– A Popfesztivál, a Harmincéves vagyok, a Jó estét nyár, jó estét szerelem című musicaljei az ország hangulatát fogalmazták meg, ezek megírásához nem kellett benne lennie a napi történésekben?
Presser Gábor: Nem. A Jó estét nyárt most a Nemzeti több mint harminc évvel a születése után műsorra tűzte, gyönyörű előadást rendezett belőle Rába Roland. És hol van már az a hír, ami Fejes Endrét a történet megírására
ihlette?
– Ön csaknem nemzeti ikonnak számít. Ezzel esetleg bizonyos dolgokat el lehetne érni a közéletben.
Presser Gábor: Nem vagyok én semmilyen ikon.
– Nagyon népszerű, tömegek által szeretett ember. Ez a terhére van?
Presser Gábor: Szerintem ezzel nem kell foglalkozni. Az, aki a nyilvánosság előtt van, egyformán kaphat szeretetet és utálatot.
– Egy igen erős kritikára emlékszem önnel szemben, hogy miért ült ott a Megasztár zsűrijében, miért legalizált a személyével egy már nem feltétlenül tehetségkutató, inkább valóságshow-hoz hasonló műsort.
Presser Gábor: A kritikát állnia kell annak, aki a nyilvánosság előtt szerepel. Nem értek egyet ezzel a véleménnyel, nem a műsort legalizáltam, hanem kerestem a tehetségeket, mert azt gondolom, hogy nagyon sok tehetség van, és őket igenis meg kell mutatni a nyilvánosságnak. Ide tartozik, hogy ezelőtt hat évvel megírtam egy dalíróverseny forgatókönyvét, és beadtam a Magyar Televíziónak. Választ sem kaptam. Másfél évvel ezelőtt beadtam egy új változatot. Még erre sincs válasz, pedig komoly érdeklődésre számot tartó sorozat lehetne, mert Magyarországon nagyon erősek a zenei gyökerek. Reménykedem.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!