Egyre közeledve a fahéjillatú, bejglibe és aprósüteményekbe burkolt karácsonyhoz, semmi sem hozhatja meg jobban a kedvet a nagy tésztadagasztáshoz, mint egy hosszú séta, ami bemutatja: milyen a kapcsolat az édességek és a főváros között.
Egy város történetét rengeteg szálra fel lehet fűzni. Néha nem is gondolnánk, hogy egy-egy ház díszes (vagy éppen málladozó) homlokzata mögött hányféle, egymástól egészen különböző történet bújik meg, amelyek akár sorsfordítónak is tekinthetőek. Épp ezért érdemes időről időre ellátogatni a – szerencsére egyre többféle – alternatív városnéző túra egyikére. Az Imagine Budapest Édes élet címmel futó, legújabb túrájának során a méztől a finomított cukorig, a múlt századi szatócsboltok kínálatától a legmodernebb cukorkakészítőig, a profi cukrászmesterek műhelyeiben sülő finomságoktól az egyszerű háziasszonyok konyhájában kelő tésztákig rengeteg érdekességgel megismerkedhetünk, miközben olyan helyekre is bejutunk, amelyek mellett máskor figyelmetlenül elhaladunk.
A mintegy két és fél órás séta a pesti belváros forgalmas, százszor-ezerszer végiggyalogolt részein vezet keresztül, de az biztos, hogy aki egyszer végighallgatta az izgalmas történeteket, az egészen más szemmel néz a továbbiakban bizonyos épületekre. Hogy miért Cukor utca a Cukor utca, hol álltak egykor a Stühmer gyár csokoládés hordói és milyen nyomot hagytak maguk után, mi a kapcsolat Budapest vőlegénye, Podmaniczky Frigyes és a cukor között, ezek mind olyan történetek, amelyeket érdemes végighallgatni.
Bejutni az Astoria Szálló patinás kávézójába például olyan élmény, amelyet ugyan bármikor kipróbálhat bárki, ha kedve van hozzá, mégsem tesszük meg soha. Pedig van mit nézni: a szálloda, amely az őszirózsás forradalom után a gróf Károlyi Mihály által vezetett Magyar Nemzeti Tanács székhelye lett, később pedig a Gestapo főhadiszállásaként is funkcionált, mára ismét békebeli kávézó hangulatát kelti, ahol szívesen elfogyasztanánk egy krémest. Érdekes egyébként, hogy száz éve még nem a cukrásztermékek voltak a kávézókban kért kísérők, akkoriban még gyakoribb volt, hogy egy kávé mellé, mondjuk, kolbászt, vagy éppen gulyáslevest kértek a vendégek.
Nem messze a szállótól, egy félreeső udvarban viszont már tényleg az édességek alappillérével, a kemény cukorkával ismerkedhetünk meg. Hogy miként készül ma ez a színes-ízes finomság, azt egy profi, modern köntösbe bújtatott üzletben, az amúgy 100 éves hagyományokkal rendelkező, de ismét népszerű Cukorka boltban mutatják be az érdeklődőknek. A látványműhelyben ugyanis a már-már műalkotásként csodálható finomságok elkészítésének folyamatát is végigkövethetjük. Ami – ezt be kell látni – egyáltalán nem egyszerű dolog. A hihetetlenül forró, csaknem 150 fokos cukormasszát a szemünk láttára ízesítik, színezik, majd egy hatalmas kampóra akasztva gyúrják át, hogy levegősebb legyen. A lényeg azonban csak ezután jön, viszont nem könnyű kivárni. A metszett cukorkák belsejébe ugyanis tulajdonképpen bármilyen formát bele tudnak varázsolni a boszorkányosan ügyes kezek, de a bonyolultabb minták akár félnapos nyújtás és gyurmázás eredményeként jönnek létre. Így viszont a cukorkaevés nem csak egyszerű torkosság, de esztétikai élmény is egyben: a szerelmes üzenettől a hóemberig bármi lehet a kis édességek közepén.
És a túra során ugyanígy megismerkedhetünk a kézműves bonbonok meseszerű világával és a modern csokoládékészítés alapjaival is. És persze, az édesszájúak legnagyobb örömére nem csak nézni és hallgatni lehet a sétán, hanem kóstolni is: mégpedig különleges, sosem tapasztalt ízeket (evett már bárki hagymás csokoládét?), és ismerős, de szokatlan finomságokat (mint a forró, de cukrozatlan, mégis kellemes aromájú kakaó) is. A végpont pedig – mi lehetne más – egy igazi klasszikus, az Auguszt Cukrászda, a süteménymennyország, ahol még azok sem tudnak ellenállni a finomságoknak, akik amúgy nem szokták édesszájúnak nevezni magukat.
A séta bővelkedik a kultúrtörténeti érdekességekben, mégsem tűnik hosszúnak, hiszen alig várja az ember, hogy a következő állomásra érjen, és megkóstolhassa az éppen soros ínyencséget. Az viszont biztos, hogy ebben a zimankós időben alaposan fel kell öltözni, hogy a rettentő hideg ellenére is képesek legyünk az amúgy kifejezetten szívmelengető édességekre és a mögöttük megbúvó történetekre koncentrálni.
Bár ma már el sem tudjuk képzelni nélküle az életünket, a cukor valójában nem olyan régóta édesíti meg a mindennapjainkat. Felfedezését körülbelül 4-6. századra tehetjük, ekkor már Indiában a cukornád sűrűre befőzött levét, a nádmézet használták édesítésre. Ami viszont csak nagyon lassan terjedt el világszerte, így a cukorfogyasztás hosszú évszázadokon át csak a leggazdagabbak kiváltsága volt. Magyarországon például először 1419-ben említették a cukrot egy menü hozzávalóinak felsorolásakor, amelyet Zsigmond király udvarában tálaltak föl. Jó néhány évvel később, 1476-ban viszont Mátyás király és Beatrix esküvőjén olyan kertet szolgáltak fel, amelyben a fák, bokrok, gyümölcsök, de még az énekes madarak is cukorból voltak. Az elképesztő drágaságnak az Újvilág felfedezése vetett véget – Amerika meghódításával elkezdődött a cukornád termelése, később pedig, a répacukor megjelenésével végképp elérhetővé vált az emberek számára a kristályos édesítő.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
