2010 utolsó napjain debütált a budapesti Centrál Színház színpadán a Cabaret című világhírű musical Bozsik Yvette Kossuth-díjas táncos-koreográfus rendezésében. A művész ezzel a produkcióval, ahogy a gyerekeknek készült előadásaival is, folyamatosan küzd az előítéletek ellen.
– A fasizálódó Berlinben játszódó Cabaret ma sajnos különösen aktuálisnak tűnik.
– Ha a produkció nem szájbarágós, nyitva hagy kérdéseket, akkor a nézők éppen azt fogják belelátni, ami a leginkább foglalkoztatja őket. A Cabaret kétségkívül a fasizálódás folyamatáról szól, ezt pedig ma sokan súlyos problémának érzik.
– Dermesztő, amikor a szereplők rázendítenek egy szirupos, behízelgő, de mindinkább bevaduló náci nótára, a konferanszié pedig beint a közönségnek, hogy az átvéve a ritmust, tapsoljon, és a nézők jelentős része vezényszóra meg is teszi ezt.
– Kezdetben ezt szemtelenségnek szántam, azt kerestem, hogyan lehet a musical műfaját máshogy csinálni. Sátáni bált akartam. Arra nem számítottam, hogy amikor ennél a jelenetnél sok ember tapsolni kezd, az pokolivá, dermesztővé válik.
– Az újságok megírták, hogy föl kell oszlatnia a társulatát, a független színházaktól történt elvonások miatt. De szerencsére a Bozsik Yvette Társulat működik.
– Én azt nyilatkoztam, ha nem kapunk támogatást, akkor kénytelen vagyok feloszlatni a társulatot. Ezek után mindenütt az jelent meg, hogy feloszlatom. A táncosok két hónap fizetés nélküli szabadságon voltak. A Pöttyös Panniban és a Cabaretben tudtam nekik munkát adni. Kaptunk egy csökkentett működési támogatást és az NKA-tól produkciós támogatást, így február közepén bemutathatjuk a Tűzmadár és Menyegző című Sztravinszkij darabokat a Művészetek Palotájában, és februárra még megvan a fizetésekhez szükséges pénz. De új működési pályázatot még nem írtak ki, ezért nem tudjuk, mi lesz. Bizonytalanságban vagyunk. És nem csak mi. A Szegedi Balett, vagy Frenák Pál, Markó Iván társulata a magyar tánc krémje, mégsem garantált a működésük. Én is már negyvenkét éves vagyok, kaptam eddig hideget-meleget. Még mindig ebben az országban próbálok alkotni, ami nagyon nehéz. Hiába vagyok Kossuth-díjas, rengeteg támadás ér. Humorérzékemmel, öniróniámmal sikerült bizonyos rossz érzéseket elűznöm magamból.
– Azóta készít gyerekeknek szóló előadásokat, amióta önnek is van gyermeke.
– Akkor született Milán, amikor csinálni kezdtem a csecsemőknek szóló színházat, a Négy évszakot a Kolibriben. Azóta is viszem a próbákra, figyelem milyen hatással van rá a színház.
– Őrültségnek tűnt, hogy egészen picik számára is előadások készülnek, akár pelenkáznak is a színházban. De azóta ez több országban is bevált.
– Ez egy európai uniós projekt volt. Jártunk bölcsődékbe, tesztelőadásokat tartottunk. Már fesztiválok is voltak ilyen előadásokból, Budapesten éppúgy, mint Párizsban. A csecsemőknek például nagyon fontosak az ismétlések, ezért vannak ismétlődő gesztusok, karmozgások, tapsolások. Ezeket a kisbabák kezdik átvenni, utánozni. A táncot pedig amúgy is imádják, a legszívesebben felállnának és táncolnának, de a felnőttek gyakran rájuk szólnak, hogy ne tegyék.
– A gyerekeknek szóló előadásokban kikísérletezett dolgok valószínűleg sok mindenben segítik önt.
– Az, hogy például a Thália Színházban megrendeztem a Pöttyös Pannit, segített abban is, hogy éppen iskolába kellett vinnem a gyerekem. Ez nekem igen nagy váltás volt. Sokat sírtam és szenvedtem. Ezt be is építettük a Pöttyös Panniba, amiben hasonló dobozokban játszódik minden, amilyenekbe a gyerekeknek a felszereléseiket tárolniuk kell. Ezek a dobozok, rekeszek jelképesek, azt fejezik ki, hogy már a hat-hét éves gyerekekről kegyetlenül ítéletet mondanak, rögtön eldöntik, ki a jó és ki a rossz. Ez előítélet, és az előítéletek ellen folyamatoson küzdök, a Cabaret előadásában ugyanúgy, mint a gyerekeknek szóló produkciókban. Mások viszont egyre nagyobb falakat építenek maguk köré. Ha pedig valaki maga köré épít egy ideológiát, eszmerendszert, az bezártsággal, beszűküléssel jár.
– Volt egy balesete, félt, hogy utána nem tud majd táncolni. Azóta nem láttam színpadon.
– Sajnos azóta se táncolok. Az intenzív használattól az izületeim nagyon elkoptak, rendszeresen kell gyógytornára járnom. De a próbákon a lépéseket folyamatosan megmutatom. Mivel jó ízléssel idősen is lehet táncolni, elképzelhető, hogy még fellépek. És régóta vágyom rá, hogy legyen saját színházam, erről az álmomról még nem tettem le.
