Scherer Péter nagyon kedveli az akasztófahumort, a tragikomédiát, azt, amikor nem tudjuk eldönteni, sírjunk vagy röhögjünk. Most a Centrál színházbeli alakításán, a Pletykafészeken, nevethetünk igen jókat.

 
Scherer Péter

– A Pletykafészek című bohózatban totális a káosz, a fejvesztettség, mindenki őrülten rohangászik. Talán nem is játszott még ilyen bulvárkomédiában.

– Engem ez az abszurdba hajló vígjáték – amit nagyon komolyan próbáltunk Puskás Tamás rendezésében – Rejtő Jenő műveire emlékeztet. A Piszkos Fred, a kapitány előadásában játszottam, amiben voltak hasonlóan tébolyult szituációk.

– Valaha például Pilátust alakította a pályája elején, most pedig inkább ilyen „dilis” szerepei vannak.

– Most azért van két olyan szerepem, amelyek eltérnek ettől a vonulattól, a Klamm háborújában egy gyilkos indulatú tanárt játszom, igaz, ő is őrültté válik. A gyávában pedig olyan apa vagyok, aki nem tud mit tenni a fia drogozása ellen. Hogy milyen szerepeket kapok, az nyilván kicsit sorsszerű, de a véletlenen is múlhat. A humoros szerepkör általában megtalál.

– Főleg ez kötődik a nevéhez. Most volt például a Nézőművészeti Főiskola kétszázadik előadása, de már több mint kétszázhatvanszor adták a Mulatságot, ezekben nekiszabadultan, fergetegesen komédiázik.

– Szívesen bohóckodom, de azt szeretem, ha ezekben a szerepeimben is megjelenik a fájdalom. A fekete-, az akasztófahumor, a tragikomédia nagyon közel áll hozzám. Szeretem, amikor nem tudjuk eldönteni, sírjunk, vagy röhögjünk.

– Eredetileg építőmérnök a tanult szakmája. Hogyan bukott elő önből a humoros énje?

– Már ötödikben a magyartanárom meglátott valamit a huncut szemeimben, és azt mondta, hogy nekem Karinthyra van szükségem, akinek műveit aztán később elő is adtam.

– Az utolsó roma – Egy utolsó cigány előadásában is játszik, ami maró gúnnyal úgy szól a rasszizmusról, hogy az a visszájára fordul, de közben eljátsszák magát a hátborzongató rasszizmust is. És ebből érezhető, hogy dühösen elkeseredettek.

– A cigánygyilkosság-sorozat miatt csináltuk ezt a produkciót. Képtelenségnek tartottuk, hogy teljesen ártatlan embereket megtámadnak, és a házából kimenekülő apát, gyermekét lelövik. Ez túlmegy minden határon. Picasso megfestette a Guernicát a II. világháború előtt, az a kép egy nagy üvöltés. Mi is hasonlóan nagyot akartunk üvölteni ezzel az előadással.

– A Krétakör Színházban több olyan produkcióban is részt vett, ami aktuális társadalmi problémákra reagált.

– Igen, például a Feketeország is dühös előadás volt. Hol viccesen, hol fájdalmasan, sokat improvizálva, reagáltunk a társadalmi problémákra. Volt, aki felháborodott.

– A Hazámhazám egyik előadásán még meg is dobálták önöket.

– Volt egy kis konzervdoboz-dobálás. Akadtak olyanok, akik erre előre fölkészültek. De ez aztán jót tett a produkció píárjának. Most A fajok eredete című előadással a globalizáció problémáira próbálunk reflektálni, szintén igen vitriolos módon. Igyekszünk megmutatni annak a furcsaságait, hogy mi lettünk az uralkodó faj a Földön. Jelképes, hogy találtunk egy dokumentumkönyvet arról, Angliában már meglehetősen furcsa módon is tenyésztenek csirkét. Rájöttek arra, hogy túlzottan idegesek attól, ha szorosan össze vannak zárva. Kiengedni nem lehet őket, mert akkor nem híznak eléggé. Ezért filmeket vetítenek nekik. Nézik a filmeket a plazmatévén, zabálnak, híznak, és mi ezeket az állatokat esszük meg.

– Sok tekintetben ezekre a csirkékre hasonlítunk.

– Hát igen. Mi ezt abszurdumig visszük, én szerepem szerint felkérek egy sikertelen filmrendezőt, akit Mucsi Zoltán játszik, hogy csirkéknek készítsen filmet.

– Mucsival nem csak Jancsó Miklós filmjeiben nőttek szinte össze, mint Kapa és Pepe, hanem több színházi előadásban is sajátos kettőst alkotnak. Ez már csaknem automatizmus?

– Azt szeretném hinni, hogy ilyenkor nem vagyunk ugyanolyanok, hanem valamennyire változunk attól, amit éppen csinálunk.

– Az életben is froclizzák egymást?

– Nagyon jó barátok vagyunk, de ettől még idegesítjük egymást. És a sok egymás agyára menést el tudjuk viselni, túl tudjuk magunkat tenni rajta. Aztán két napig nem beszélünk, majd az egyik, aki általában én vagyok, megadja magát, és azt mondja, hogy dumáljunk. De később lehet, hogy ez is ihletet ad egy újabb jelenethez.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!