A szakmai szolidaritást értem. Szép gesztus, hogy a nemzet színjátszásának színe-java ott szorít a tárgyalóteremben és közös nyilatkozattal fordul a nyilvánossághoz. Ámde.
Ezzel párhuzamosan a ballib értelmiség egy jelentős része kegyes felindulásában telezokogja-morogja a közösségi médiát, lájkol és sopánkodik, véd és dacol. Mivel is? A jogállammal. Az egyenlő bánásmód elvével. Stohl András nagyszerű színész, igen. Ezt azok, akik csak celebként ismerik, nem tudhatják. Akik látták a Nemzetiben játszani, nagyon is tisztában vannak vele.
Jó lenne őt még sokszor látni. Igazi színészként. De most nem Stohl András színművész, hanem egy ittasan karambolozó, majd a baleset helyszínéről elhajtó ember áll bíróság előtt. Ő pedig ugyan miért lenne mártír?
Az ügy felvet más kérdéseket is, amelyek méltóak volnának a megvitatásra. Mekkora társadalmi haszna van annak a büntetőjogi szemléletnek, amely a sértett teljes mértékű kártalanítása és a társadalom kiengesztelése helyett minden bűnre megtorlással válaszol? Amely ahelyett, hogy megpróbálná visszaterelni a közösségbe, adott esetben egyszer s mindenkorra tönkreteszi a börtönbe kerülő életét? Milyen mélyebb, kulturális gyökerei vannak annak, hogy ittasan vezetni nem bűn Magyarországon (és Kelet-Európában) és hogyan lehetne ezt a szemléletet megszüntetni?
Ezek fontos kérdések volnának, kár, hogy ehelyett a jajongók kara hallik. Szerényen ezért csak annyit javasolnék: akiket felháborít, hogy nem részesül különleges, személyre szabott elbánásban, azok legyenek kedvesek mostantól nem felháborodni akkor, amikor a kormány különleges, személyre szabott törvényeket alkot. Pedig az tényleg felháborító. Felháborodni viszont csak kiegyensúlyozottan érdemes.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
