Egy ekkora titok már fájni tud – hát ezért írta meg könyvben drogos múltját, ám ettől még nem akar beállni a tizenöt perces celebek sorába. Ellentmondásos ember: alternatív színész és reklámarc, politikainak is minősíthető állásfoglalásokat tesz, de nem politizál, hisz, de nem vallásos. És hogy mindezek alapján ki mit gondol róla, na, az nem érdekli. Nyaralási készülődés közben beszélgettünk Szabó Győzővel.
– Nagy utat járt be: a színházértő közönségnek szánt, rétegműfajba tartozó darabok színészeként tűnt fel, most meg, ahogy azt a celebek szokták, botránykönyvet írt. Ez lenne a mai színészsors?
– Izgultam, hova lyukadunk ki a kérdés végére… Nem a megélhetési könyvírás bűntettét követtem el. Már csak azért sem, mert annyi pénzt, amennyit én drogokra elköltöttem, egy ilyen könyvvel biztosan nem lehet keresni. Tizenegy év alatt úgy 25 milliót költöttem a cuccokra, ennek maximum a töredéke jöhet vissza a könyvemből. De ez nem is lényeges. Régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy megírom a történetemet, és mi tagadás, a kiadó is folyamatosan kapacitált. De amikor megjelentek a piacon a 15 perces celebek úgynevezett könyvei, akkor azt mondtam, hogy nem, én ebbe a sorba nem állok be.
– Aztán mégis. Így lesz egy alternatív színészből celeb?
– Dehogy vagyok én celeb, és a könyvem sem celebkönyv. Azért sem – hangozzék bár szerénytelenül –, mert én már letettem valamit az asztalra. Ráadásul ezt a könyvet magam írtam, nem valami stróman. Ez az én saját sztorim, ültem a laptop előtt és lepötyögtem. Ez érződik az egyedi stílusán is. Most érkezett el az idő, hogy mindezt közkinccsé tegyem, ennyi.
– Miért tartozik a múltja a közönségre?
– Mert egy ennyi éven át hordozott teher, egy ekkora titok, az már tud fájni is. Csernus doki is mindig írásban kért dolgokat, ki kellett írnom magamból mindent, és rájöttem, tényleg hasznos tud lenni. Volt persze egyfajta közlési vágyam is, hogy elfecsegjek az embereknek egy titkot. Nem volt más célom, csak az, hogy magamból kiírjam. Sok mindent figyelembe vettem. Például a lányomat, aki most 15 éves. Ha öt éve jelenik meg, kaphatott volna az osztálytársaitól a „drogos apukája” miatt, egy tízéves kislány sokkal sebezhetőbb. Ráadásul én sem voltam még akkor annyira stabil. Most viszont jól körülbástyázott, masszív, támadhatatlan helyen vagyok az életben. De ha meg is támadnak, ha el is ítélnek miatta, ha rontja is a megítélésemet egyesek szemében, azt is vállalom. Az eddig megjelent – rendben, akkor használjuk az ön megfogalmazását – „celebkönyvek” közül ez az egyetlen hiteles. Legalábbis én így érzem.
– A lánya olvasta?
– Még nem. De tud mindent.
– És ha ő is kipróbálná, ha egyik nap betépve menne haza, mit mondana neki?
– Nem tudok objektív lenni, nem tudom, mit tennék. Ma is azt mondom: egy liter pálinka vagy egy spangli közül inkább az utóbbi választandó. Persze nagy baj, ha már csak ez marad. Szóval, bevallom, nem tudom, mit tennék apaként…
– Hívhatná Csernus doktort, hogy segítsen.
– Vele beszéltem már ilyenekről is, persze. Nincs jogom prédikálni, magam is megiszom egy fél üveg jó bort esténként. A lányom nagyon jól, helyesen nevelt ilyen téren is, tudja, mi a jó, mi a rossz. Nem iszik, nem dohányzik, és tudni fogok róla, ha elkezdi bármelyiket is. Megbízom benne… Azt hiszem, mégiscsak tudom, mit tennék apaként: bíznék benne akkor is.
– Máshogy néznek önre azok, akik a könyvből értesültek drogos múltjáról?
– Erről csak a feleségem és néhány kollégám, meg barátom tudott. Ugyanis ez nem látványos. Legfeljebb egy folyamatot lehetett észrevenni. Nincsenek külső jelei, vagy csak olyan aprók, amelyek nem tűnnek fel annak, aki nincs ebben benne. A heroinnal ugyanúgy lehet dolgozni és élni a mindennapokat, igaz, időnként lelassul az ember. De az én utam pozitív, a sajnálat vagy a megvetés nem tudom, miért merülne fel velem kapcsolatban. Nem is kaptam eddig semmilyen negatív visszajelzést. Kimondtam, hogy mi és milyen voltam. Aki ezért megvet, az már nem rólam szól, hanem az el nem fogadásról. Hogy hogyan jövök ki ebből, nem érdekel.
– Ki tudja jelenteni, hogy többet nem nyúl droghoz?
– Azt mondják, hogy szüneteltetve van az emberben ez a dolog. Én nem mondok semmit. Nem szeretnék visszamenni. Lett volna már rá lehetőségem, de nemet mondtam.
– Tervezi, hogy eredeti szakmájában, látvány-, vagy díszlettervezőként fog dolgozni?
– A két fő művem ezen a téren a lakásom és a hétvégi házam, ezeket magam terveztem, és a barátaimnak is csináltam már látványterveket. A könyvborító is az én koncepcióm alapján készült. Lehet, hogy grafikusként kipróbálom egyszer magam. Elképzelhető, hogy lesz még kiállításom, megvannak a munkáim, talán méltóak is a bemutatásra. Lehet, hogy egyszer elkap a gépszíj, és készítek egy sorozatot. Szexista képekből, például. Vagy inkább hajókról…
– Videoüzenetben állt ki az idei melegfelvonulás mellett. A Pride-ért kampányolni felér egy politikai „coming outtal”.
– Tessék? Ezt értenem kéne?
– Mintha ma már a melegek elfogadása is politikai hovatartozástól függene, nincs ilyen érzése?
– Szomorú, ha így van. Attól, mert a főpolgármester vagy bármelyik vezető esetleg nem engedélyezi, én meg azt mondom, hogy tőlem mehet, ettől már baloldali vagyok? Nem hinném. Szánakozva gondolok arra a nyugdíjasra, aki a kevés pénzéből nem azért vesz tojást, hogy megsüsse, hanem hogy a melegeket dobálgassa vele. Mindenkinek azt tanácsolom, hogy menjen ki New Yorkba, és nézze meg az ottani felvonulást, nagyszerű, felemelő élmény. És hatalmas buli. Sok helyen jártam a világban, segítek is különböző mozgalmaknak, a no respect (semmi tisztelet) és a kirekesztés felháborít. Legyen szó melegekről, cigányokról, bárkiről. Döbbenten figyeltem a gyöngyöspatai helyzetet, elszomorít a gárda és minden militáns masírozás. De amúgy én sosem politizálok. Semmilyen szinten. Csak élek ebben a szomorú országban. S már nem érzem jól magam itt. Ha nem lennének elkötelezettségeim, amelyek idekötnek, már nem is itt élnék. A közeg, az autósok vezetési morálja mind taszít. Minden olyan, ami megtilt, ami diszkriminál, az szerintem borzasztó és ártalmas.
– De mégsem politizál? Pedig a politika már nem csak lopakodik, hanem szinte becsörtet a színházakba is.
– Nem mételyezem tovább a politikával a helyzetemet. Az Új Színházhoz sem mentem tüntetni, nem veszek ezekben részt. Ha netán ilyen helyzetbe kerülök, majd tudom, mit fogok tenni, de nem megyek bele ilyen „mi lenne, ha” típusú kérdésekbe. Anno egy fotó erejéig szerepeltem egy LMP-s képen, mégis egyből leelempéseztek. Na, ezt ugyanúgy kikérem magamnak.
– Mivel tölti a nyarat?
– Szombathelyen szabadtéri előadásokon lépek majd fel és szerepelek Ujj-Mészáros Károly Liza, a rókatündér című filmjében.
– Kereszt lóg a nyakában. Vallásos?
– Nyaralni készülök, és a repülésnél mindig rajtam van. Meg vagyok keresztelve, de nem vagyok gyakorló hívő, nem járok istentiszteletre vasárnaponként. Valahogy úgy érzem, ez megvéd. A védelemre pedig szükségem van. Ennyi a hitem.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
