Liptai Claudia életét mindenki ismeri, vagyis mindenki azt hiszi, hogy ismeri. Nem is lehet kivédeni, ha valaki épp csak elmegy az újságos stand előtt, minden címlapon őt látja. A sajtó szívesen foglalkozik vele, hiszen eléggé drámai, mi több, tragikus a sorsa mostanság.
Keveseknek lesz öngyilkos közismert szerelme és hal meg az anyukája fél éven belül, miközben a mai napig felemlegethetik népszerű férjével való szakításának történetét, volt nejestől, meg fészekalja gyerekestől. Naná, hogy sokan kíváncsiak rá, ha őszintén beszél magáról, „négyszemközt” Hajdú Péternek… Ám az ajánlóba betett két perc után inkább csalódást okozott a beszélgetés. „Ha már tényleg négyszemközt vagyunk, akkor beszélgessünk őszintén” – Hajdú nyilván arra gondolt, hogy nincs a stúdióban közönség, nem arra a néhány millió nézőre, akik ekkor épp kukkoltak meg hallgatóztak a doboz előtt. „Én nem tudok nem őszinte lenni” – felelte Claudia szerényen, majd készségesen válaszolgatott a buksisimizős, drámai hatásszünetekkel spékelt kérdésekre. A műsorvezető azzal is simán futni hagyta, hogy egy nős férfival látták csókolózni nemrég – aki persze csak jó barát. Kapott a sajtó is a pofájába: „honnan tudjam, miért nem érdekli a sajtót az igazság?” – kérdezte költőien Claudia. Ezt már egy rajongó is álszent megjegyzésnek érezheti. Talán túl naiv vagyok, hogy azt feltételezem, a sajtó semmire sem kíváncsi jobban, mint hogy Claudia végre elmondja, mi az igazság. Sokkal nehezebb találgatni és a semmiből sztorikat szőni, mint egy interjút közreadni. „Hiszem, hogy ők azt a lányt látják, aki én vagyok, nem pedig azt, akit körém kreált ez az ipar” – magyarázta Claudia a barátaira célozva, ami megint sok volt, hiszen a celeblét mégis csak kölcsönös előnyökre épül a mocskos sajtó és a kis mutatványos életének szimbiózisában. Mikor Schobert Norbi nyilatkozott néhány hete a Portréban, tőle is rossz néven vettem, hogy így alázza a médiát, hiszen közhely, hogy még a rossz reklám is népszerűsít. Igenis sokat köszönhet Claudia az újságcikkeknek. Egyébként pedig aki örömlánynak áll, ne csodálkozzon, ha így is kezelik. Elhiszem én, hogy sokszor kellemetlen, amikor már a magánélet elaknásított határait sértik meg. De ugyan hol van a magyar sajtó, még a legaljasabb, legszemetebb bulvár is mondjuk a hollywooditól, amely valóban nem hagyja élni a celebeket? Ők még vécére sem mehetnek anélkül, hogy fotósok hada ne követné őket, kitúrják a szemetüket, leszorítják a kocsijukat az útról, olykor betörnek akár a lakásukba is, és minden hétre akad egy informátor, akiből valami mocskos kis titkot kaparnak ki némi baksis fejében. Mi sem hihetjük, hogy valaki megúszsza, mert őt „szereti” a sajtó, valakivel meg szándékosan, puszta rosszindulatból genyóznak. Az egész beszélgetésben a metakommunikáció sántított leginkább, holott semmi okunk kételkedni abban, amit Claudia mondott. Persze lehet, hogy én is csak olyan vagyok, mint a bulvársajtó – amit Claudia Hajdú szemére is vetett –: ha kiáll, és szomorú, az senkit nem érdekel. Ha kiáll, és mosolyog, akkor meg nem gyászol eléggé. Semmi sem jó nekünk, ha van rajta sapka, ha nincs. Én nem várom el, hogy Claudia feltépje a bizonyára fájó sebeit egy tévéinterjúban, sem azt, hogy Hajdú Péter kéjesen turkáljon ezekben. Az viszont kifejezetten zavar, ha egy őszinte, mélyinterjú látszatát akarják kelteni. Ha nem akarja valaki a nyilvánosságot, ne menjen el Hajdúhoz sem. Jó – mondhatná –, de akkor megint összevissza írogatnak rólam. Na és? Nem lehet egyszerre szexelni és szűznek maradni. De most már én érzem magam kínosan, hogy csupa ilyen metafora jut eszembe…
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
