A Madách Színház tíz évig tárgyalt a játszási jogokról, de megérte, mert a világon először Szirtes Tamás kapott lehetőséget, hogy az eredetitől eltérő rendezői koncepcióval, koreográfiával, díszlettel és jelmezzel mutassa be a musicalt. A szereplőválogatáson több mint 300-an vettek részt. A Madách színházas bemutató előtt augusztusban a Szegedi Szabadtéri Játékokon már majdnem 30 ezren látták.
Győzedelmes banalitás
Tartozom egy vallomással: én alapjában véve szeretem a musicalt. Vannak jó musicalek és fantasztikus előadások.
A Mamma Mia! története, dramaturgiája, érzelemvilága, az egész úgy, ahogy van, banális. Egyszerű történet, sematikus szereplők, napfény, kék ég, szerelem, trallala. Hogy mégis sikeres hat kontinensen, arra több magyarázat is van: az ABBA zseniális zenéje; a fantasztikus énekesek, akik a Broadwayn vagy a Westenden éneklik immár tizenöt éve a dalokat; és naná, hogy a film Meryl Streeppel, Pierce Brosnannal, Colin Firthszel, Stellan Skarsgårddal és Julie Waltersszel. A sztori persze nem lesz kevésbé banális Streeptől vagy Brosnantól, de élvezhető és szórakoztató igen. Így kerülhetnek ki győztesen a darab banalitásával vívott küzdelemből.
A Madách Színház Mamma Mia! előadása elvesztette ezt a csatát. Persze lehet, hogy rossz előadást láttam, és egy másik szereposztásban (például a szinte mindenben fantasztikus Stohl Andrással vagy Koós Rékával) más volna a helyzet, de a Gallusz Nikolett (Donna), Muri Enikő (Sophie), Nagy Balázs (Sam), Weil Róbert (Harry) fedezetsorral kiálló csapat sajnos belefutott egy csúfos zakóba. Az X-Faktor második évadának legjobb női hangja valóban jó női hang, de annál nem több. Színészete kimerül néhány lelkes mozdulatban és szomorú nézésben.
Ez főképp azért nagy kár, mert a darabban a Muri Enikő alakította figura sokat van a színen, sokat énekel és sokat néz szomorúan. Nagy Balázs olyan súlytalan, hogy attól lehetett tartani, a végén elfújja valamelyik ABBA-sláger orkánja. Pedig énekelni sokkal jobban tud, mint Pierce Brosnan, de olyan érdektelen, hogy az már szinte fáj. Weil Róbert idegesítő és modoros. Hajdu Steve (Bill) legalább néha vicces, de láthatóan nehezen birkózik a tánccal. Gallusz Niki Donnája félmegoldás. Csodás hangja betölti a színpadot, a The Winner Takes It All jobban szól, mint az eredetiben, de nem a darabban játszik, hanem önálló esten énekel ABBA-slágereket. Voltak azért mentő pillanatok is, például a Ladinek Judit–Balogh Anna (Tanya–Rosie) páros bohóckodása Donna két öreg barátnéjának szerepében. Utóbbi ismét bizonyította, hogy jó színész és kitűnő énekes, bár az általa alakított figura kísértetiesen hasonlított a Julie Walters által megformált filmbéli Rosie-ra.
A kevés és szellős valódi díszletelem teret engedett a táncosoknak, akik nem is vallanak szégyent. Tihanyi Ákos koreográfiáját tisztességgel táncolják végig. Ülnek a poénok (bár mintha a tánc közbeni derékfájás többször kerülne elő, mint arra feltétlenül szükség van). A hatalmas LED-falra vetített képek megpróbálnak visszaadni valamit a hetvenesnyolcvanas évek diszkófílingjéből, de inkább csak csicsásak és rikítók, sem mint szellemesek. A záró kép „csónakkal a naplementébe” jelenetéből csak az ugráló delfinek hiányoznak.
De azok nagyon.
KÖVESDI PÉTER
Szókimondó szexi mamák
„Erre b....k a magyar” – súgja a szünetben párja fülébe egy népszerű dalszerző a büfénél. Mindezt dicséretnek szánta. Igaza is van. A Madách Színház Mamma Mia! bemutatójának harmadik előadása jó kedélyű, szórakoztató, helyenként még humoros is volt, koreográfiájában és szövegében is kitért a testi örömök fontosságára és kellőképpen házasságellenes is. A kétfelvonásos musical alapját adó ABBA-dalok pedig még inkább szavatolják a hangos sikert.
Felállva tapsolt is hozzá a közönség – köztük Schmitt Pál, Mikola István, Kuncze Gábor, Ráday Mihály és Schiffer János. Az előadás ugyanis nélkülöz mindenféle politikai be- és kiszólást, merészsége másban rejlik.
Az egykori svéd zenekar minden slágere magyarul hangzott el, azonban néhol a refrénben meghagyták az angol szöveget. A díszlet videovetítéses technikája sokakat ámulatba ejtett, nem gyakori ez hazai zenés darabokban. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott a tánc- és énekkar: összehangolt mozgásuk hibátlanul érvényesült a koreográfiában. A középkorú Donnát, aki húsz éve három férfival is szerelembe esett, s így nem tudja, melyikük gyermeke apja, Kováts Kriszta játszotta, aki remekül, korát jócskán meghazudtoló módon táncolta-énekelte végig a darabot. Nem kevésbé a két barátnőt alakító Détár Enikő és Sáfár Mónika: mindkettőjük határozottan házasságellenes és az életet nagykanállal evő MILF-et alakított. Előbbi volt a „szexkazán”, ahogy a darabban kétszer is elhangzott, utóbbi pedig a legviccesebb karakter: nem éppen filigrán alkatához remekül passzolt öniróniája, jól táncolt és pont jókor szólt közbe. A Szerednyey Béla, Molnár László és Sasvári Sándor trióból számomra az első volt a legkellemesebb figura, Molnáré a legszínesebb, míg az utóbbi – bár a legjobb hangú – a legmesterkéltebb.
Szívesen meglestem volna a negyedik sor környékén ülő egykori köztársasági elnök arcát, amikor a ’68-as generáció szabatos szexualitását hirdető mondatok és gesztusok után az egyik „apajelölt” bejelenti, hogy „férfipárti”.
Pontosan ezek, a mostanában nem éppen comme il faut megnyilvánulások, a merész beszólások értek kellemes meglepetésként Szirtes Tamás rendezésében. Tőlem is jár érte a taps.
KRAUSZ VIKTÓRIA
14 nyelvre fordították le, világszerte több mint 54 millióan látták már. Naponta hét különböző színpadon játsszák a világban, holott Catherine Johnson, a musical szöveg- és a film forgatókönyvírója annak idején csupán viccnek tartotta az ötletet, s nem fűzött nagy reményeket a darabhoz.
Filmes adaptációját 2008-ban mutatták be, svédországi premierjén az ABBA mind a négy tagja részt vett, a világon 609 millió dollár bevételt hozott eddig.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
