Kerüli a csalódást

– Nyilván jó is, hogy valaki életéről készül egy előadás, de biztos rémülettel is jár, hogy „te úristen, mi lesz ebből, mit kell önmagából kiadnia?”

– Az egész év lényegében ebben a rémületben, izgatottságban telt. Ráadásul tavaly szerződtem a Víghez, Budapesten albérletet kellett keresnem, sok új dolog volt, amire szívesen koncentráltam volna, és akkor még hozzájött ez is, hogy gondoljam végig az életemet. De főleg utólag azt mondhatom, hogy szép élmény volt, nagyon megérte.

– Valószínűleg azért furcsa szituáció, amikor két volt osztálytársa, Kovács Patrícia és Járó Zsuzsa, például, arról beszélgetnek, mit éreznének, ha ön meghalna, vagy arról, hogy meglehetősen kövér, miért nem fogy le?

– Amit ők rólam gondolnak, azt nekem el kell viselni. Azt például, nem is kell a szemembe mondani, hogy kövér vagyok, hiszen ha a tükörbe nézek, pontosan látom.

– Miért nem fogy le?

– Nem tudom… Egyrészt jól érzem így magam, másrészt van egy csodálatos barátnőm, aki elfogad így. Ha ő azt mondaná, hogy fogyjak, az nagy lökés lenne.

– Állítólag volt 35 kilóval kevesebb.

– Abszolút voltam, fiatalabb koromban.

– Sokat eszik, nem mozog?

– Nem mozgok, és a főiskolán elkezdődik, hogy az ember rendszertelenül eszik, éjjel, amikor ráér, és azt, amit talál.

– Na, de a Maya előadásában például táncolnia kellett…

– Miért, nem tudtam jól táncolni?

– De igen, csak közben nem köpte ki a tüdejét?

– Ezzel van probléma, de azért egyelőre még bírom, amit meg kell csinálni.

– Nem kekeckedésből, hanem azért kérdezem ezt, mert az alkat a színészet szempontjából igen sok mindent meghatároz. Nem játszhat el például hősöket.

– Pesten valóban így van, vidéken, Egerben, kevésbé szembesültem ezzel. Pesten lehet, hogy ér majd ilyen arculcsapás, ami löketet adhat ahhoz, hogy lefogyjak. De az is elképzelhető, hogy megtalál egy olyan szerepkör, ami boldogságot ad. Hősöket a belső alkatom miatt sem szívesen játszanék. Talán cinikusabb vagyok annál, mint egy hős, akinek mennie kell előre, és hinnie valami magasztos dologban, ezért képes feláldozni akár az életét is. Én nem vagyok ilyen.

– Miben cinikus?

– Talán mindenben. Az élet, szerintem, alapvetően rossz. Ha ezt tudomásul vesszük, akkor elég jól tudjuk érezni magunkat. De ha nagyon azt akarjuk hinni, az élet azért van, hogy jól érezzük magunkat benne, akkor sokat csalódunk.

– Eszenyi Enikő mit mondott, amikor a Vígbe hívta?

– Hogy jó színész vagyok, akinek van humorérzéke, és közben ereje is van a színpadon.

– Tudom, hogy magától még egy évig maradt volna Egerben, megvárta volna az igazgatóváltást. Hiszen az egri az ország egyik legjobb vidéki színháza volt.

– Ezt utólag mindenki mondja, mi is sejtettük egy idő után, de ameddig ott voltunk, kevéssé éreztette ezt velünk a szakma.

– Rendszeresen beválogatták például az előadásaikat a Pécsi Országos Színházi Találkozóra.

– De díjat már nem kaptunk.

– Ön például A párnaemberben nyújtott teljesítményéért megkapta a legjobb férfialakítás díját.

– Ez igaz.

– Egerben töltött nyolc évet, és annak a jó társulatnak szinte írmagja sem maradt.

– Nagyon rossz érzés volt hallani a híreket, hogy előrehozták az igazgatócserét, Csizmadia Tibornak el kellett hagynia az irodáját, és a társulati ülésen azt kellett hallgatni az új igazgatótól, hogy semmit nem gondol érvényesnek az elmúlt tíz évből. És elkezdte szapulni, fröcsögve szidni az elmúlt tíz évet, miközben ott ültek még azok, akik ennek az időszaknak a kiváló résztvevői voltak. Nagyon örülök, hogy nem voltam ott, mert különben lehet, hogy botrányos szituációt is okozok.

– Hajlamos ilyesmire?

– Igen, olykor hajlamos vagyok. Biztos, hogy ezt nem bírtam volna, és egyszer csak kiabálásba torkollott volna a társulati ülés.

– A Vígszínház már a saját közegévé vált?

– Jól érzem magam, és a közösség is nagyon befogadó. Teljesen otthon még nem érzem magam, de lehet, hogy csak az idő rövidsége miatt.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!